Otthonszülés - pro és kontra

Régi korok szülései

Az ősi kultúrák vallásai úgy tartották, hogy a szülés-születés során a múlt és a jövő lelkei találkoznak, a köztük lévő kapocs pedig a szülő nő személye. Ezért mindenütt különleges figyelmet szenteltek a vajúdó asszonynak. Szinte mindig több, de legalább egy másik nő segítette a gyermek megszületését, részint vallási tárgyak, motívumok, részint pedig tapasztalatokon alapuló eszközök, növények, eljárások alkalmazásával. A szülést sohasem orvosi, sokkal inkább szociális eseménynek tekintették. A nők generációról generációra sajátították el a vajúdáshoz, szüléshez köthető tapasztalatokat, a segítség lehetséges módjait, s ez a felhalmozott tudás olyan ezoterikus magasságba emelte őket, melyből a férfiakat egyenesen kizárták. Néhány évszázaddal később a várandósságot, a szüléseket és az újszülött gondozását rendszerint a női rokonok, szomszédok kísérték figyelemmel. A középkorban már létezett a bábamesterség, melynek művelői házról házra jártak szülőszékükkel, és különféle olajakkal, gyógyfüvekkel, teákkal, s persze imádságokkal igyekeztek könnyíteni a szülés folyamatát. Bár módszereiket legtöbben varázslásnak tekintették, s ennek megfelelően bizonyos időkben tiltották is, a legtöbb „mágia” valódi tapasztalatokon alapuló, hasznos segítség volt. A szülés, mint gyógyászati esemény, csak az újkorban kezdett teret nyerni. A XVIII-XIX. században az asszonyok viszonylagos elszigeteltségben éltek nőrokonaiktól, ezért gyakran elkelt az orvosi segítség a szüléseknél. Azonban még ezen esetekben is szükségesnek tartották, hogy jelen legyen legalább egy nő a vajúdó asszony mellett. Az apák szerepe is ekkoriban kezdett megváltozni: ritkán, megfelelő segítség híján az ő karjukban hozta világra az anya a gyermeket.

Egykori szülészetek

A XIX. század végén a nők még nem gondoltak arra, hogy otthonuktól távol hozzák világra gyermekeiket. A legtöbb szülésnél rendelkezésre állt egy bába, aki hatékony (vagy kevésbé hatékony) módszerekkel segítette őket. Elhúzódó szülésnél szokás volt például az anyát járkáltatni, üvegbe fúvatni, a hasát masszírozni. „Bevált” eljárás volt még a fizikai ráhatáson kívül a ráolvasás is, s mindezt így tartották jónak és természetesnek. Ugyanakkor a rossz higiénés körülmények miatt igen magas volt a fertőzések okozta halálozások aránya, mind az anyák, mind az újszülöttek körében. (A terhes anya a baba keresztelőruhája mellett a saját halotti öltözékét is elkészítette.) A kórházak megjelenésével megnőtt az igény arra, hogy a szülések viszonylag biztonságosabb környezetben, orvosi felügyelet mellett menjenek végbe. Ám a fertőzésveszély ezekben az intézményekben is igen magas maradt, egészen a kézfertőtlenítés bevezetéséig. Nem csoda, ha sokan továbbra is az otthoni szülés mellett döntöttek. A kifejezetten szülés céljára létrehozott kórházak, szülőotthonok a XX. század közepére terjedtek el, ekkoriban azonban még korántsem beszélhetünk kellemes körülményekről, kényelmes intézményekről.

Kórházi szülés napjainkban

Mára hatalmasat változott a terhesgondozás, és a szüléshez kapcsolódó eljárások rendszere. Az orvostudomány és a technika fejlődésével lehetővé vált, hogy bizonyos betegségek, rendellenességek már a magzati korban felfedezhetők, s a szükséges intézkedések végrehajthatók. Egyesek éppen ebben látják a szülés természetes voltának csorbítását, az igazi szülésélmény megzavarását. A rendszeres műszeres ellenőrzések, mérések olykor valóban a zaklatás érzését kelthetik a kismamában, s az orvosok saját bevallása szerint is a szülések mintegy 70%-a komplikáció nélkül végbemenne, mindennemű külső beavatkozás nélkül. Adott viszont a maradék 30% is, melyek tekintetében igazán hálásak lehetünk azért, hogy időben felfedezhető, ha egy magzat túl nagy, netalán az anya magas vérnyomásban, vagy terhességi diabéteszben szenved, esetleg az, hogy a baba tápanyagellátása nem megfelelő.

Otthonszülés

Az utóbbi években egyre divatosabb a „vissza a természethez!” felfogás, melyből természetesen nem maradhat ki a szülés folyamata sem. Miközben az orvostudomány, s ezen belül a szülészet-nőgyógyászat már-már hihetetlen fejlődésen megy keresztül, a kórházak többségében régen megvalósult az apás szülés és a rooming-in fogalma, az anyák egy része bizonyos okoknál fogva mindent elkövet azért, hogy visszatérhessen az évszázadokkal ezelőtti, háborítatlan otthonszüléshez. Miután valószínűleg mindannyian hallottunk (rosszabb esetben tapasztaltunk is) kórházi szülésekhez kapcsolódó rémtörténeteket, sokan valószínűleg akkor is megértően tekintünk ezen anyákra, ha magunk nem veszünk részt „reformációjukban”. Egyes nyugat-európai országokban egészséges anya és jól fejlődő magzat, tehát komplikációmentes terhesség esetén fel sem merül a kórházi szülés lehetősége. Kétségtelen, hogy szép és meghitt élmény lehet az otthonunkban szülni, nélkülözve a műszerek kattogó-csattogó hangjait, vagy a még borzasztóbb, szundikáló kisbabát ébresztő kürtöt. (Nem tudom máshol bevett szokás-e ilyen módon ébreszteni az CTG vizsgálat alatt „rebellis módon” szundikáló magzatot. Az én lányomat tucatszor rémisztgették vele, és a mai napig sírógörcsöt kap a hirtelen zajoktól…) Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egyes országok (sőt települések) közötti szociális, egészségügyi és infrastrukturális különbözőségeket. Míg tehát egy holland nő felelősséggel és biztonságban szülheti meg otthon a gyermekét, hiszen komplikáció, vagy váratlan szövődmény esetén, perceken belül szakszerű segítséget kaphat, addig egy vidéki magyar anya erről legfeljebb csak álmodozhat.

Az otthonszülés feltételei hazánkban

Mivel a közelmúltban nagy port kavart esetek történtek Magyarországon a témában, a Nemzeti erőforrás Minisztérium feltételekhez kötötte az otthonszülés megvalósulását. Ezek a következők:

1. A terhesség mindvégig szövődménymentes.
2. A várandós nő a fogamzás időpontjában a 18. életévét betöltötte.
3. Első szülés esetében a várandós nő a fogamzás időpontjában a 40. életévét még nem töltötte be.
4. A terhesség elérte a 37. de nem haladta meg a 42. hetet.
5. A magzat koponyavégű fekvésű.
6. A magzat becsült súlya az ultrahangos vizsgálat alapján az élettani határértéken belül van.

Természetesen mindannyiunk egyéni és közös célja az, hogy a gyermekünk világra jötte a lehető legzavartalanabb legyen. Alaposan meg kell azonban fontolnunk azt, hogy saját kényelmünk, vagy néhány múló kellemetlenség elkerülése érdekében érdemes-e kockáztatni a saját, s legfőképpen a születendő gyermekünk életét.