GYERMEK

Szülővé válni.....

Szerző:
Szabó Anna
Bizonyára akadnak szülők, akik csak örömet éreznek, amikor megtudják, hogy gyerekük lesz. Amikor azonban túl vannak az első boldogságon...

 

Mi tagadás szülővé válni azt is jelenti, hogy elveszítjük szabadságunkat. Annak az időnek vége, amikor gondoltunk egyet, és elindultunk valahova, ahova csak kedvünk szottyant. Vagy éppen vendégségbe mentünk, és akkor mentünk haza, amikor jól esett. Ez után sokkal rendszerezettebben és felelősségteljesebben kell élnünk. A gyermekünk iránti szeretet érzése azonban mindent megváltoztat, és egy cseppet sem fogjuk érezni a szabadság hiányát. A szülővé válással egyidejűleg százszorosan  térül meg minden, amit befektetünk,vagy nélkülözünk. Gyermekünk ugyanis olyan örömet nyújt majd nekünk, amelyet senki mástól nem kaphatunk meg.


Az első benyomások

Amikor meglátjuk a kisbabát, azt gondoljuk, egészen más, mint amilyennek elképzeltük. Furcsák a testarányaik. Hasa kerek, majdnem puffadt, a feje a testéhez képest nagy, karja, lába vékonyka. Ezek az arányok azonban tökéletesen normálisak. Nem valószínű, hogy a kisbaba feje a születés után teljesen kerek, de akármilyen dudort látunk rajta, nem kell megijedni, nem sérült meg. Az újszülött feje tetején egy lágy pont van, melyet kutacsnak nevezünk. Itt a koponyacsontok még nem forrtak össze. Ezek a csontok kb. két éves korig zárulnak teljesen össze. Arra nagyon vigyázzunk, hogy a kutacsot soha ne nyomjuk meg erősen. Egyébként semmi különösebb teendő nincsen a kutacsot fedő fejbőrrel és hajjal. Ha azonban azt látjuk, hogy a felette lévő bőr feszes, vagy rendellenesen besüpped, azonnal szóljunk az orvosnak!

A legtöbb kisbaba kissé duzzadt szemmel jön a világra. Ez teljesen érthető, hiszen a szülés közben rá is hatnak a természetes nyomások. A duzzanat néhány nap alatt el fog múlni. Minden kisbaba kék szemmel születik. Ha a baba majdan barna szemű lesz, ez több héten vagy hónapon át alakul majd ki. A szem és a bőr ugyanis hathónapos korig veszi fel végleges színét. Azt is tapasztalni fogjuk, hogy négy-öt hónapos korig - hiába sír a baba - nem könnyezik. Ez is teljesen normális.

A köldökzsinórt az újszülött hasától kb. 8-10 cm távolságra - fájdalommentesen - vágják át, és köldökcsipesszel szorítják le. Ez a csonk általában egy-két hét alatt leszárad és leesik.

Egyes kisbabáknak duzzadt a mellük a szülést követően, sőt még egy kevés boszorkánytej is jöhet belőle. Soha ne próbáljuk kinyomni ezt a tejet! A jelenséget a baba testébe került anyai hormonok okozzák. A duzzanat néhány nap múlva el fog múlni. Születéskor mind a kisfiúk, mind a kislányok nemiszervei a testükhöz képest nagyok. Ez szintén természetes jelenség, az anyai hormonok jelenléte okozza.

Csuklás

Az újszülöttek igen sokat csuklanak. Ez is normális dolog, nem kell vele különösebben törődni. Csuklást okozhat, ha kiadós evés után a teli gyomor nyomja a rekeszizmokat. Illetve az is csukláshoz vezet, ha a pici fázik. Ilyenkor azonban a keze igen hideg.

Széklet

Születés után az újszülött széklete rendzerint sötétzöld színű, szinte szurokfekete és ragacsos, szaga alig van. Ez általában még a magzatszurokból való, és az első két-három napban csak ilyen székletet ürít a kisbaba. A következő napokban meg fog változni a széilet színe. Színe és sűrűsége a későbbiekben attól függ, hogy mivel etetjük a babát. Tehát anyatejet szopik-e, vagy mesterségesen - tápszerrel - tápláljuk.

Az újszülött és a reflexek

Bármilyen hihetetlen is, minden újszülöttnek vannak ún.   reflexmozgásai. Ezt újszülött-reflexnek nevezük. Ezek a mozdulatok általában három hónapos korig nem tudatosak. Ilyenek pl. a keresőreflex: ha ujjunkkal megérintjük a baba arcocskáját, fejét oldalra fordítja, és kinyitja a száját. Ezzel a mozdulattal keresi az anya mellét.

A szopási reflex: ez a reflex minden kisbabánál meg van. Ezt azzal is kiválthatjuk, ha valamit a szájába dugunk. A szopási mozdulatok igen erősek, és még akkor is tart, ha az anya már elvette az ujját vagy a mellét. Fontos! Ha az anya sokáig akarja szoptatni kisbabáját, a szülés után mihamarabb tegye mellre. Az újszülöttnek ugyanis szoknia kell a szopást, és az anyának is meg kell tanulnia a szoptatás technikáját. A nyelési reflex: a baba már a születés után azonnal le tudja nyelni az anyatejet. 

A lépegető reflex: ha az újszülöttet a hóna alatt fogva függőlegesen tartjuk, és a lábfeje szilárd felülethez ér, azonnal mozgatni kezdi apró lábait, mintha lépegetni készülődne.  A kúszó reflex: ha az újszülöttet hasra fektetjük, olyan helyzetet vesz fel, mintha kúszni akarna. A fogóreflex: a kisbaba ösztönösen megragadja azt, amit a kezébe teszünk. Szorítása rendkívül erős. Három hónapos korára ez a reflex megszünik. 

A Moro reflex: ezt más szóval megriadási reflexnek nevezzük. Ha a kisbaba erős zajt hall, vagy nem kíméletesen nyúlunk hozzá, kinyújtott ujakkal felemeli a karját és a lábát, mintha valamit át akarna ölelni.

Az újszülött élete első napjait szinte teljesen átalussza. Ezért igyekezzünk mindig vele lenni, amikor ébren van. Az első életnapokban nagyon fontos szerepet játszik az anya illata, hangja, és a vele való testi kapcsolat. Az első dolog, amelyről a kisbaba felismeri az édesanyját, az a testének az illata. Az anya testéből áradó illatra a kisbaba nagyon fogékony. Ezért fontos tehát, hogy minél többet legyünk a picivel. Nem is tudnánk máshogyan reagálni a kisbaba jelzéseire, ha nem töltenénk vele minél több időt. És mindennél fontosabb, hogy gyermekünket szeretettel és gondoskodással vegyük körül.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL