Tanulás kisgyermekkorban

Tanul, vagy csak játszik?

Ha a fent említett módszer kissé eltúlzott és kemény is, kétségtelen, hogy a tudatosság és következetesség nagy segítség a gyermeknevelésben. Kisgyermekkorban a tanítás-tanulás még több ponton összemosódik a neveléssel, nevelődéssel. Ez nem meglepő, hiszen az iskola kezdetéig tanulásnak nevezünk minden olyan információszerzést, amely hosszabb távon megváltoztatja, fejleszti a gyermek gondolkodását, viselkedését. Megtanul járni, beszélni, triciklizni, megtanulja, hogy nem vehet bármit a szájába, de azt is, miként tud együtt játszani a társaival. A tanulás, bármely életkorban történik is, folyamat. Az új ismeretek beépülését megalapozza a már korábban elsajátított tudás. Kisgyermekek esetében különösen nagy mozgatórugója a tanulásnak a kíváncsiság. Ami a gyermek (és a felnőtt) kíváncsiságát felkelti, azt mélyrehatóbban vizsgálja, kutatja, ebből kifolyólag sokkal alaposabban megtanulja. Mivel kisgyermekkorban a tanulás egyik módja az utánzás, a mintakövetés, szintén komoly befolyásoló tényező a gyermeket körülvevő környezet. Attól, akit szeret, aki minta számára, szívesebben, ezáltal gyorsabban is tanul. Innen már csak egy lépés, hogy akkor, amikor szeret, vagyis amikor jókedvű, boldog, elégedett, észrevétlenül épülnek be az új adatok a tudatába. Iskoláskorban természetes, hogy a tanulást végigkíséri az értékelés, méghozzá jutalmazás és büntetés formájában. Aki jól tanul, az jó jegyet kap, aki nem, az fekete pontot, vagy egyest. Hosszú-hosszú évtizedek (sőt évszázadok) alatt rögződött be ez az értékelési rendszer az oktatásba, ám manapság egyre több szinten küzdenek ellene. Ha már a közoktatásban sem egyértelműen elfogadott, akkor természetes, hogy otthon, családi körben, kisgyermekek esetében még kevésbé ildomos jutalmazással és büntetéssel értékelni. Mindemellett fontos és elengedhetetlen a visszajelzés, a dicséret minden tanulási folyamatban, minden életkorban.

Iskola - otthon

Megállapíthatjuk tehát, hogy a gyermek születésétől fogva tanul. A körülötte élők mintáiból csipegetve, önállóan is szerez bizonyos mértékű ismereteket, ha pedig az édesanyja, vagy nevelője még úgymond foglalkozik is vele (mesél neki, játszik vele, mondókázik, énekel, később válaszol a kérdéseire…), biztosan magasabb szintű fejlődésnek lehetünk tanúi. Kérdés, hogy van-e létjogosultsága a fent említett tréning módszernek, vagyis kell-e, egyáltalán szabad-e előre eltervezetten, számonkérés, jutalmazás, megrovás rendszere szerint tanítani a kicsiket?

Ma már számtalan játékos tanulást biztosító számítógépes program, oktatójáték, kártya és más egyéb beszerezhető, melyek segítségével bárki tudatosan és tervszerűen fejlesztheti gyermekét. A kicsik rendszerint élvezik is ezt, hiszen a tudásvágyuk óriási, visszaigazolásra pedig mindig, minden körülmények között szükségük van. Miért ne élnénk akkor a fent vázolt módszerrel? Nos, pszichológusok egész egyszerűen azért nem ajánlják (sőt kifejezetten ellenzik) az eljárást, mert éppen attól fosztaná meg a kisgyermeket, amely leginkább a sajátja: az önfeledt, felszabadult, önmagáért történő játéktól. Mindemellett az sem biztos, hogy az így „edzett” gyerekek tanulási képességei, tudásuk kiemelkedően jobb lehet, mint az „egyszerű” játékot játszó társaiké. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy nem használhatnánk oktató játékokat, ne végezhetnénk tanulást fejlesztő tevékenységeket, vagy ne lehetne jutalmazni és büntetni. Lehet, sőt kell is élni ezekkel az eszközökkel, de nem eltúlozva, és mindent a maga helyén és idejében alkalmazva. A szabad játékra pedig feltétlenül időt és teret kell biztosítani a gyermek számára.

Kicsik nyelvtanulása

A fentieknek némiképp ellentmond a nem ritkán már a csecsemőkorban elkezdett idegennyelv-tanítás, melyet ma már intézményes keretek között is sokan művelnek, és népszerű mind a szülők, mind a pedagógusok körében. A kisgyermek nagyjából 1,5 éves korára képes olyasmire, amire mi, felnőttek olykor évek alatt sem: teljesen egyedül elsajátít egy számára idegen nyelvet. Ez legtöbbször a saját anyanyelve. Igaz, hogy hallja maga körül mások beszédét, s ez segítségére van, de a nyelvtani szabályokat, a ragozást, a személyes névmások többé-kevésbé helyes használatára önállóan jön rá. Olyan képesség ez, amelyet érdemes kiaknázni, méghozzá nyelvtanítás formájában. Természetesen a hangsúly itt is mindig a játékosságon van, vagyis csak olyasmit kérhetünk a gyerektől, amihez neki is kedve van. Ha szeretnénk, hogy a kicsi ismerkedjen valamelyik idegen nyelvvel, legegyszerűbb, hogy a magyar szavak mellé rögtön mondjuk a megfelelő idegen nyelvű párt is. Ha például a gyerek rámutat egy cicára, nevezzük meg az állatot az anyanyelvén, és a másik nyelven is.

Azokban a családokban, ahol a szülők eltérő nyelvet beszélnek, különösen fontos, hogy az utódok apát és anyát is jól megértsék. Célszerű ilyenkor is következetesnek lenni, és mindkét szülőnek csakis a saját anyanyelvét használni. A gyerekek így kisebb eséllyel fogják keverni a nyelvet (bár ez előfordulhat eleinte), és kénytelenek lesznek kétféle nyelven kifejezni magukat, hiszen míg anyával csak az egyik, addig apával csak a másik nyelven boldogulhatnak. Szakértők szerint a gyermekek nyelvtanulási képességei 10 éves korig a legerősebbek, ekkor akár párhuzamosan is képesek több nyelvet megtanulni. Mivel pedig manapság halmozottan igaz a mondás: „Annyi ember vagy, ahány nyelven beszélsz”, jól teszi, aki idejekorán megtanítja valamilyen idegen nyelvre a gyermekét.