Utálom magam: nem szeretem a kisbabámat!

„Nem szeretem a kisbabámat?!”

A várandósságod kilenc hosszú (vagy nem is olyan hosszú) hónapja alatt bizonyára szép számmal olvastál szirupos, idilli szüléstörténeteket, és már alig vártad, hogy te is megírd a sajátodat. Most azonban ülsz a kiságy mellett, és kétségbeesetten nyeled a könnyeidet, mert te bizony nem érzel semmit! Legalábbis semmi idillit és sziruposat, helyette viszont végtelen, eddig sosem tapasztalt fáradtság taglóz le, de ami még ennél is rosszabb, olyan üres valami ott, éppen ott, ahová pedig a szeretet csodálatos fröccseit vártad volna… Lehet, hogy nem szereted a kisbabádat?! 

Nem valószínű, hogy erről lenne szó. A legtöbb nő nem, vagy nem megfelelően készül fel a szülés utáni nehéz időszakra. A terhességről rengeteg információ áll rendelkezésre, a szülésre is felkészülhetsz akár tanfolyamokon is, de arról igen kevesen beszélnek, hogy mi vár rád ezután. Való igaz, hogy a baba születésével egy csoda válik valóra, ám az is tény, hogy ehhez az anyának már-már rendkívüli erőfeszítéseket kell tennie. A terhesség és a szülés egyaránt nagy fizikai és lelki munkával jár, az első napok, hetek kialvatlansága, egy sírós kisbaba pedig csak tetőzi a nehézségeket. Sajnos, még ma is sokakban él a kép a boldog, kiegyensúlyozott kismamáról, aki széles mosollyal az arcán szoptatja kisbabáját. Nagyon jó, ha ez így van, ám nem kötelező, hogy így legyen, a valóság pedig a legritkább esetekben egyezik meg ezzel az ábrándképpel. 

Minden megváltozott…

Azáltal, hogy gyermeked született, minden megváltozott. Hogy a legszembetűnőbb változással kezdjük: egészen más lett a tested, és ezzel nem könnyű megbarátkozni. Igaz ugyan, hogy a pocakod lement a baba világra jöttekor, de még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a megszokott alakodat visszanyerd, sőt az is lehet, hogy lányos karcsúságod sosem tér vissza többé. De nemcsak a tested, hanem a lelked, a világhoz fűződő viszonyod is megváltozik, amikor anyává leszel. Mostantól már nem csak magadnak élsz. Hirtelen érdekelni kezdenek a zajok („Ki az az őrült, aki állandóan fúr?!”), esténként megnézed az időjárás jelentést („Holnap végre sétálhatunk egy nagyot, vagy még mindig esni fog?”), és hosszasan töprengsz azon, hogy melyik útvonalon intézd a bevásárló körutadat („Csak autózúgást ne!”). 

A legfontosabb változás pedig az, amely a gyermeked édesapjához fűződő szálakat érinti. Bizony, szerelmespárból immáron szülővé váltatok! A kettesben töltött idők átmenetileg megszűntek, most jó darabig minden percet meg kell osztanotok az újszülöttel. Bármennyire rosszul hangzik is, csorbul az intimitás kettőtök között. Megritkulnak (időszakosan akár meg is szűnnek) a lelkizős órák és a testi érintkezés is, nemcsak szexuális értelemben. Különösen akkor vagytok nehéz helyzetben, ha nincsenek a közelben nagyszülők, vagy más megbízható személy, akik – ha csak hetente néhány órára is – levehetik a terhet a vállatokról.

Hogyan lehet ezt átvészelni?

Mindezt azonban ne drámaként fogd fel! Idővel újra elkezdhetsz sportolni, és a ruhaméreted is csökken majd néhány számmal. Az anyaság pedig még szebbé varázsol a párod és a kívülállók szemében is. A lelki életed a felfokozott (és eleinte talán kissé eltúlzott) gyermekre figyelésből hamarosan újra egyensúlyba kerül, és bár másként, mint azelőtt, újra lesz időd és lehetőséged önmagad jól létére is időt fordítani. A kapcsolatotok pedig új dimenziókat kap, új élményekkel gazdagodtok, melyek semmivel sem érnek kevesebbet, mint a korábbi kettesben töltött idők, sőt. Egy ideig még nosztalgiázhatsz, de semmi értelme a múltat visszasírni, helyette sokkal okosabb az új életeteket építgetni. 

Ha így teszel, rövid időn belül megszűnnek a kételyeid, és szeretetteljes, semmihez sem fogható kapcsolat alakul ki a gyermekeddel. Ne vádold magad, ha ehhez időre van szükséged! Nem vagyunk egyformák, a lelki folyamataink se azonos intenzitással zajlanak. Ha azonban hónapok múlva is nehezedre esik a megváltozott életkörülményeid elfogadása, vagy úgy érzed, nem tudsz kellően bensőséges viszonyba kerülni a kisbabáddal, feltétlenül kérj külső segítséget!

Baby blues

Az, hogy milyen lelkiállapotban vagy a szülést követően, több tényezőtől függ. Nem mindegy, hogy milyen volt a terhességed, mennyire viselt meg a szülés, és az sem, hogy mennyire vártad (vártátok) a kisbabát. Szakértők megfigyelései szerint a szülést követő 2.-3. napon jellemzően romlik a nők kedélyállapota. Mivel ez a jelenség a nők többségénél jelentkezik korra, faji hovatartozásra, iskolai végzettségre, vagy más egyéb tényezőre való tekintet nélkül, feltételezik, hogy az oka a tejbelövellésben keresendő. Tény, hogy a tejtermelésben különféle hormonok játszanak szerepet, melyek a hangulatunk alakításában is részt vesznek. Miután a tejbelövellés is ebben az időszakban következik be a legtöbb anyánál, valószínűsíthető az összefüggés. 

Az ebben az időszakban jelentkező, látszólag ok nélküli rosszkedvet a szaknyelv baby blues-nak nevezi. Jellemzője, hogy a szülést követő napokban jelentkezik és nem tart tovább 2-3 hónapnál. Szomorkás, olykor pityergős napok követhetik egymást a kismama életében, ám ez az állapot nem akadályozza a mindennapi teendők elvégzését. Különösebb kezelést nem, de a család és a védőnő részéről fokozott odafigyelést igényel, hogy a helyzet súlyosbodása esetén azonnali segítséget tudjanak nyújtani. Amint azt korábban már említettük, a baby blues bárkinél jelentkezhet, de különösen veszélyeztetettek azok a nők, akik korábban már szenvedtek PMS-től, vagy előfordult náluk, esetleg a felmenőik között depresszió. 

Szülés utáni depresszió

Amennyiben a baby blues a fent leírtaknál hosszabban eltart, vagy a tünetei súlyosbodnak, szülés utáni depresszióról beszélhetünk, mely minden esetben orvosi kezelést igényel. A szülés utáni depresszió a valódi depresszióhoz mindenben hasonló. Tünetei: megmagyarázható ok nélküli kedvetlenség, szorongás, alvászavarok, értéktelenség érzése, a koncentráció zavarai, döntésképtelenség. A baby blues-nál később, a szülést követő 1 hónapon belül jelentkezik és kezelés nélkül hosszú időn át (akár évekig) fennmaradhat, sőt a pszichózisig súlyosbodhat. Jellemzője, hogy akadályozza az anya társas kapcsolatait, nehezíti, vagy ellehetetleníti a csecsemő gondozását, ápolását. A szülés utáni depresszió felismerésében felbecsülhetetlen a család (különösen a férj, vagy élettárs) és a védőnő szerepe, hiszen ők azok, akik napi kapcsolatban állnak az anyával. A beteg maga általában vagy nincs olyan állapotban, hogy tudatában legyen a betegségének, vagy (a legtöbb esetben) hiába érzi, hogy valami nincs rendben, nem mer szólni, segítséget kérni, mert bűntudat gyötri a saját „gyengesége” miatt.

Kiút a válságból

Sokat segíthet, ha még a legrosszabb pillanatokban sem felejted el, hogy mindez egyszer véget ér. Ha téged is érint a depresszió kérdése, ne késlekedj, haladéktalanul kérj segítséget, mert minél előbb kezdik meg a kezelésedet, annál előbb fog rendeződni az életed!