KOS (III. 19. - IV. 20.) - ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS
Március 21.-Április 20.
Uralkodó bolygója: Mars.
Kardinális tűzjegy.
E jegy szülöttje temperamentumos, dinamikus, értelmes, szellemes. Cselekedetei mindig nagyon határozottak, és ösztönösek. Mindig törekszik célja elérésére, olykor azonban hiányzik belőle a kitartás. Általában vezető szerepre vágyik, és igen vállalkozó szellemű. Bátran vállal kockázatot, kedveli a kihívásokat. Szereti a szabadságot, az önállóságot, és nem tűri a legkisebb korlátozást sem. Állandóan mozgásban van, nem képes elviselni a tehetetlenséget, és az unalmat. E jegy szimbóluma is egyértelműen mutatja, hogy ?fejjel megy a falnak?, mégpedig úgy, hogy sem önmagát, sem környezetét nem kíméli. Olykor olyanokon is átgázol, akiken nem kellene. Szeret vitatkozni, de a viták során gyakran kíméletlen és ingerlékeny, viszont mindig egyenes, és nyílt lapokkal játszik. Merész fellépésével szinte minden helyzetben megállja a helyét. Nem befolyásolható, makacsul kitart elképzelései mellett. Hatalmas öntudattal rendelkezik, mégis néha hiszékeny, és ennek következtében bizony előfordul, hogy csalódások érik. A Kos függetlenség, és szabadság iránti vágya ellenére nem képes az egyedüllétre. Szüksége van egy megértő társra és a szenvedélyre. Ha megtalálja azt a személyt, akivel úgy érzi, hogy le tudja élni az életét, akkor kifejezetten hűséges, jó társ válik belőle. De csak akkor, ha társa nem akarja átvenni tőle a vezető szerepet. A Kos szülött leginkább hajlamos a lázas, hűléses megbetegedésekre, gyakori alvászavarokra, hajhullásra, kopaszodásra, fejsérülésekre, valamint aranyér bántalmakra.
Színe: piros
Szerencsenapja: kedd
Szerencseszáma: 9
Féme: vas
Köve: ametiszt, rubin
Növénye: rózsa és tüskés bokrok, mohafélék, kaktuszok
Április 21.-Május 20.
Uralkodó bolygója: Vénusz
Szilárd földjegy.
E jegy szülö.... tovább
Május 20.-Június 21.
Uralkodó bolygója: Merkúr
Változó levegő jegy.
E jegy szü.... tovább
Június 21.-Július 20.
Uralkodó bolygója: Hold
Kardinális vízjegy.
E jegy szülöt.... tovább
Július 21.-Augusztus 20.
Uralkodó bolygója: Nap
Szilárd tűzjegy.
E jegy szülöttj.... tovább
Augusztus 21.-Szeptember 20.
Uralkodó bolygója: Merkúr
Változó földjegy.
E jegy s.... tovább
Szeptember 21.-Október 20.
Uralkodó bolygója: Vénusz
Kardinális levegőjegy.
E jeg.... tovább
Október 21.-november 20.
Uralkodó bolygója: Mars, Plútó
Szilárd, vízjegy.
E jegy.... tovább
November 21.-December 20.
Uralkodó bolygója: Jupiter
Változó tűzjegy.
E jegy szül.... tovább
December 21.-Január 20.
Uralkodó bolygója: Szaturnusz
Kardinális földjegy.
E jegy .... tovább
Január 21.-Február 20.
Uralkodó bolygója: Szaturnusz, Uránusz
Szilárd levegőjegy.
.... tovább
Február 21.-Március 20.
Uralkodó bolygója: Jupiter, Neptunusz
Változó vízjegy.
E.... tovább
OLVASS TOVÁBB!
Az egészség több mint diéta és testmozgás
A modern társadalom egészségfelfogása gyakran leegyszerűsödik két alapvető pillérre: a megfelelő táplálkozásra és a rendszeres testmozgásra. Ez a szemlélet ugyan nem téves, de hiányos képet fest az egészség valódi természetéről. A fizikai jólét kétségtelenül fontos, azonban az ember egészségének holisztikus megközelítése sokkal összetettebb jelenséget takar, amely magában foglalja a mentális, érzelmi és társadalmi dimenziókat is.
SZÓRAKOZÁSA legmenőbb állatos pólók – kutyák, pandák, lajhárok és többiek
Vannak pólók, amiket csak úgy felkapunk, mert kényelmesek. Aztán vannak azok, amik egy kicsit többet mondanak rólunk. Olyanok, amik már messziről is mosolyt csalnak mások arcára – vagy legalábbis elárulják, hogy van humorérzékünk, hogy szeretjük az állatokat, vagy hogy nem vesszük túl komolyan magunkat.
SZÉPSÉGNyári simaság: tartós szőrtelenítés otthon IPL-lel
A tartós szőrtelenítés otthon egyre népszerűbb megoldássá válik, hiszen sokan szeretnének megszabadulni a mindennapos borotválás vagy a drága szalonkezelések okozta nehézségektől.
Tudom, miért vagy mindig fáradt. És a titok a táskádban rejlik.
Drága Barátnőm, Muszáj beszélgetnünk. Nem a munkáról vagy a pasikról, hanem valami sokkal mélyebbről.
SZÓRAKOZÁSLélekemelő élmények: koncertek, amik valóban feltöltenek
Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább.
GYERMEKJáték, ami a kicsik és a szülők szívét is megdobogtatja
A gyermekkor legszebb emlékei gyakran a közös játékokhoz kötődnek – nem csoda, ha szülőként mi is ugyanezt szeretnénk megadni saját gyermekeinknek.
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK