Természetesen mindegyiknek megvan a saját története, amiről mi semmit sem tudunk. Látjuk a hegyomlásnyi terminátort, hatalmas izmok, és befekszik 60 kg alá fekvenyomni... Mi is ennyivel toljuk, pedig csak két hete kezdtük, ráadásul megrögzött ülő életmódot mellett. Tehát elkönyveljük, hogy milyen jól nyomjuk, hiszen ugyanott tartunk. Nos, itt azért hamar kiderülhet, hogy egy sérülés után kezdte újra, és kímélnie kell magát. Egy hónap múlva valószínűleg már a 120 kg-ba fog nyomogatni, mi pedig friss kezdőként 70-80 kg-ba.
A másik klasszikus, a húzódzkodás. Amikor a terminátor mondjuk nyolcas szériát nyom, és ezt tudjuk mi is. A terminátor testsúlya legyen mondjuk 100 kg, a miénk pedig 70. A 8 húzódzkodás során, könnyen ki lehet matekozni, hogy 240 kg-mal többet mozgatott meg a gyakorlat során, mint mi.
Egyszóval nagyon könnyű hirtelen ítélkezni, és másokhoz viszonyítani magunkat, aszerint meghatározni az aktuális erőnlétünket, pedig ez sajnos szarvashiba! Mindig önmagunkhoz kell viszonyítani a teljesítményünket, így kapunk reális képet a fejlődésünkről, az aktuális állapotunkról. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy a szálkás az nem feltétlenül izmos, pusztán kevés rajta a lerakódott zsír. Az emberi agyban megfogalmazódott sztereotípia, és a valóság közötti különbség általában szabad szemmel nem látható. Nevezzük erőnlétnek. Fordítsuk most meg egy kicsit a történetet. Ha a konditermi terminátor a heti 3 edzése mellett elkezd zsákot pakolászni egy vékony, szikár, idősödő emberrel, aki tíz éve napi nyolc órában zsákot pakol, akkor lehet tippelni, hogy ki fogja hamarabb feladni. Ez esetben is az általános erőnlét a meghatározó.
Erőnlét kontra testsúly
Hagyjuk el most a konditermet, és evezzünk más vizekre. Ha már így belejöttünk a sztereotípiákba, általánosítsunk a hölgyek terén. Ráállnak a mérlegre és jön a pánikolás. „Úristen, hetven! HETVEN! Az Évi csak 61, és azt eszik, amit akar, cukros kólát iszik, pizzázik, és nem is mozog!” Azonnal nekiállnak a női magazinok csodadiétáinak, jön a káposztaleves meg az almaecet mindenhez. Elég életszagú ugye? Ilyenkor azért érdemes figyelembe venni azt is, hogy talán a lift meghibásodása esetén, ez a hölgy simán felsétál a hatodikra, míg Évi a harmadikon letáborozik tíz percet szuszogni. Igen, ez a sztori is az erőnlétről szól, nem a testsúlyról. Most, hogy néhány életszerű példán keresztül szemléltettük, hogy sokszor a testsúlytól teljesen független az általános erőnlét, nézzük meg miért annyira fontos, és hogyan tudjuk fejleszteni, illetve fenntartani.
Brit tudósok megállapították, hogy…
Oké, nem britek, de valóban tudósok állapították meg azt a tényt, hogy az elhízottabb, ám mégis rendszeres testmozgást végző emberek magasabb életkort érnek meg, mint azok, akik vékonyak, viszont nem mozognak. Steven Blair, a Dél-Karolinai Egyetem sport szakértője szerint a megfelelő erőnlét védelmet nyújt, függetlenül a testtömegtől. Különösen igaz ez az idősebb (hatvan pluszos) korosztályra! Tehát, nem kell, hogy modell alkatunk legyen, nem kizárólag a fogyás jelenti a megoldást, csak mozogj, erősödj, és érezd jól magad! Ennek az életszemléletnek persze bőven van pozitív hozadéka, ami pont a testzsír csökkenése. Ha izmosodsz, azt nem a mérlegen látod, hanem a tükörben. A mérleg mutathat ugyanannyit is, viszont a nadrág könnyebben rádmegy. A mindennapok is könnyebbek lesznek, lazábban megy a cipekedés, a lépcsőzés, vagy akár a cipő bekötése is, azaz az erőnléted nagyjából minden percben hatással van az életminőségedre. Ha lerobbansz egy betegség miatt, hamarabb épülsz fel, és hamarabb nyered vissza a régi formád.
Hogyan kapj újra erőre egy sérülés után?
Mozgással, természetesen. Legyen rendszeres, ne sajnáld a napi néhány percet rá, hiszen akár éveket is jelenthetnek! Sajnos bármikor érhet minket olyan sérülés, ami miatt hosszabb távra a négy fal közé kényszerülünk, ugyanakkor szükség lenne mozgásra. Amikor (akár műtét után) lábadozunk, mindenképpen az orvos utasítása szerint kell eljárni. Ebben az esetben a lakásban kell mozogni, a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Amennyiben engedélyezett, vagy akár egyenesen kötelező, kezdhetjük lassú sétával. Vannak futópadok, amelyekkel figyelni tudjuk, hogyan reagál a szervezetünk a mozgásra, és még kényelmesen kapaszkodhatunk is közben. Ha már felépültünk annyira, akkor gyorsíthatunk a tempón, de persze csak fokozatosan és lassan. Rehabilitációs mozgáshoz tökéletes lehet egy csendes, kényelmes, háttámlás szobakerékpár, ami kíméli az izületeket. A különféle erősségű fitnesz gumiszalagok szintén hozzájárulhatnak az erőnlét visszanyeréséhez. Ha otthon nagyon helyszűkében vagyunk, de szeretnénk összekombinálni az erőnlétünk fenntartását és a kedvenc sorozatunkat, akkor jó választás lehet egy összecsukható gyaloglópad, ami minimális helyet foglal, összecsukva pedig elfér akár az ágy alatt is.
OLVASS TOVÁBB!
A stressz és az aranyér kapcsolata
Rohanó világunk gyakran kiváló talajt biztosít a stressz eluralkodására az életünkben. Ezen idegi terhelés több, mint egy rövid ideig...
KÖZÉRZETImmunegyensúly télen – Mutatjuk, mit érdemes fogyasztani!
Ősszel-télen egy-két megbetegedés még belefér, hiszen közösségben járva óhatatlanul is elkaphatsz egy vírusfertőzést....
KÖZÉRZETOmega-3 zsírsavak: életmentő tápanyagok a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben
Mik azok az Omega-3 zsírsavak?...
Ez a 6 hétköznapi szokásod rémálmokat okoz a fogorvosnak
Naponta kétszer fogat mosol, időnként fogselymet használsz, és azt hiszed, ezzel minden rendben van? Tévedsz, mert sajnos számos mindennap...
KÖZÉRZETFogszabályozás ár – ennyibe kerül a fogszabályozás manapság
Bár sokszor úgy érezzük, hogy a tökéletes mosoly ára szinte minden pénzt megér, itt az ideje, hogy beszéljünk a költségekről....
KÖZÉRZETMi a különbség a szemvizsgálat és a látásvizsgálat között?
A köznyelvben gyakran egymás szinonimájaként használjuk, ám a szemvizsgálat és a látásvizsgálat nem ugyanaz. Szemünk egészsége érd...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK