A 35 éves Amanda Lawrence állítása szerint mindig is egy kislányról álmodozott, első gyermekük azonban kisfiú lett. A második próbálkozásnál méhen kívüli terhesség miatt a magzatát nem tudta kihordani, azonban nem adta fel a reményt. Férjével újra és újra próbálkoztak, hogy legyen egy kislányuk is, de sikertelenül.
Három év alatt Amanda hat vetélésen esett át, mindegyik magzatot korai stádiumban veszítette el. „Minden egyes trauma után elhatároztam, hogy nem próbálkozom többé, de képtelen voltam beletörődni, hogy nem lehet kislányom – meséli a nő. – Eljutottam arra a pontra, hogy már nem is tudtam örülni annak, ha teherbe estem, tudtam, úgyis elveszítem a babát.”
Amanda, férjével Stuarttal és kisfiukkal Jake-kel
2007-ben azonban újra állapotos lett, és ezúttal is egy egészséges kisfiút szült. Mint mondja, nagyon szerette gyerekeit, de nem tudott beletörődni, hogy nem lehet kislánya. Egy harmadik gyereket anyagilag is nehezen tudtak volna vállalni, de férje, Stuart tudta, hogy ez felesége minden vágya, ezért egy ideig még nem adták fel.
„Egyrészt bíztam benne, hogy hátha a következő próbálkozásra összejön egy kislány, másrészt viszont nem akartam kizsigerelni magam, tudtam, hogy a két fiúnak szüksége van rám. Ezért egy idő után úgy döntöttünk, felhagyunk a próbálkozással” – meséli Amanda.
Három évvel később azonban abbahagyta a fogamzásgátló szedését, ismét teherbe esett, de ezúttal is komplikációk léptek fel: ikreket várt, az egyik magzat azonban méhen kívül növekedett. Mindkét babát elvesztette, ráadásul kivették egy petefészkét, az egyik petevezetékét és a méhének egy részét.
A műtét után Amanda már egyáltalán nem hitt benne, hogy terhes lehet, de mégis megfogant a következő baba. Amanda biztos volt benne, hogy ezúttal is fia lesz, de tévedett, megérkezett az annyira várt kislány. „Gyakran gondolok a meghalt kisbabákra, de tudom, hogy Maisynak meg kellett érkeznie hozzánk. Ha ő most nem lenne itt, biztos, hogy még mindig próbálkoznék” - jelentette ki.
Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistája szerint a vetélések soha nem ok nélkül történnek, és ma már szerencsére jó részük megelőzhető.
Amanda, kislányával Maisyvel
„Nagyon jó, ha valakinek ilyen nagy kitartása van annak érdekében, hogy gyermeket vállaljon, azonban napjainkban már nem szükségszerű ilyen sok fájdalmas vetélésen keresztülmenni a vágyott gyermek érdekében. Ahogy Amanda esetéből is láthattuk, sokszor éveket késik a gyermek, ennek pedig mindig valamilyen egészségügyi, testi vagy lelki oka van. Ilyen esetekben fontos tudni, hogy a WHO szerint, ha egy év védekezés nélküli, rendszeres szexuális élet mellett sem fogan meg a baba, akkor már meddőségről beszélünk. A fenti esetben ez a meddőség másodlagos, hiszen a párnak már született gyermeke, azonban három magzat elvetélése után már habituális vetélésről beszélünk.
Ennyi magzat elvesztése mindig súlyos tragédia a szülők számára, ezért habituális vetélés esetén mindig érdemes kivizsgáltatni az okokat, és felkeresni egy meddőség komplex kezelésére specializálódott központot. A habituális vetélések hátterében leggyakrabban genetikai ok áll, ezért van nagy jelentősége az úgynevezett preimplantációs genetikai szűrésnek. Ma már szerencsére hazánkban is egyedülálló módon nálunk érhető el az úgynevezett PGS microarray CGH technológia, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a lombikprogram keretein belül már a beültetés előtt is megvizsgálhassuk az embriókat. Ennek a technológiának az egyik javallata éppen a habituális vetélés, hiszen a természet sajnos sokszor nem kíméletes a genetikai problémákkal küzdő házaspárokkal, akik sokszor nincsenek is tudatában a problémájuknak. Az Ő esetükben mindenképpen ajánlott a genetikai konzultáció, emellett ennek a technológiának a segítségével olyan embriókat ültetünk vissza az anyaméhbe, amelyek mentesek a kromoszóma számbeli rendellenességeitől, ez pedig statisztikailag számottevően csökkenti a habituális vetélések számát.
A kitartó gyermekvállalás fontos része a családalapításnak, a tudatos gyermekvállalással azonban ugyanez a siker kevesebb fájdalom árán is elérhetővé válik” – tudhattuk meg Vereczkey doktortól.
OLVASS TOVÁBB!
The Versatile Roles of Vasoactive Intestinal Peptide in Cellular Physiology
Vasoactive intestinal peptide (VIP) is a 28-amino acid neuropeptide originally identified for its possible role in the gastrointestinal tract. Ho...
KÖZÉRZETKímélő gondoskodás az Eucerin tanácsai alapján
Bőrproblémák: szárazság, ekcéma, hiperpigmentáció, öregedésgátlás....
KÖZÉRZETMinden, amit érdemes tudnod, ha tartasz a Parkinson-kórtól
A Parkinson-kórra jelenleg nincs gyógymód, de a betegség előrehaladásának lassítására irányuló terápiák fejlesztése folyamatosan z...
A stressz és az aranyér kapcsolata
Rohanó világunk gyakran kiváló talajt biztosít a stressz eluralkodására az életünkben. Ezen idegi terhelés több, mint egy rövid ideig...
KÖZÉRZETImmunegyensúly télen – Mutatjuk, mit érdemes fogyasztani!
Ősszel-télen egy-két megbetegedés még belefér, hiszen közösségben járva óhatatlanul is elkaphatsz egy vírusfertőzést....
KÖZÉRZETOmega-3 zsírsavak: életmentő tápanyagok a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben
Mik azok az Omega-3 zsírsavak?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK