A bőség nem csak a pénzre vonatkozik. Ha megtanuljuk jól értelmezni, rájövünk, hogy életünk minden részében szerepet játszik, kapcsolati, spirituális, mentális és fizikai szinten is. Az alábbi kifejezéseket próbáld meg ezentúl elkerülni, vagy ha sokat használod őket, igyekezz mihamarabb leszokni róluk:
Az, hogy „megpróbálom”, nem egyenlő azzal, hogy „megcsinálom”. Próbálkozni, és cselekedni két különböző dolog, ezért, ha valamit csak megpróbálsz, akkor ne várj eredményt. Míg, ha elhatározod, hogy márpedig ezt most megcsinálod, akkor pozitív energia társul hozzá, és egészen más lesz a végeredmény is.
Meg kell kérdezned magadtól, milyen gyakran használod ezt a kifejezést. Amikor például meghívnak egy partira, mondasz olyat, hogy „igyekszem odaérni”, közben semmi kedved az egészhez? Ez a válasz nem sok pozitív, mozgató energiát hoz elő, nem igaz? Ne feledd, a világon minden energiából áll, az energia a minden, és ez alól nincs kivétel. Ha nem próbálsz ki, illetve nem próbálsz meg dolgokat, a siker minden lehetséges esélyéről le fogsz csúszni. Légy nyitott, bármi is lesz a kísérlet eredménye. Minden próbálkozásból új ötletek születhetnek, amik tovább támogatnak céljaid elérésében.
OLVASS TOVÁBB!
Csendes kiégés - hogyan ismerjük fel?
A szindróma hosszú ideig rejtve maradhat, és gyakran észrevétlen marad, amíg túl késő nem lesz. A jeleket nem szabad figyelmen kívül h...
LELKIPATIKA6 jele annak, hogy egy elhunyt személy szelleme kommunikálni próbál veled - Figyelj a jelzésekre!
Amikor valaki meghal, sok minden történhet vele. Sokszor képes visszatérni a Földre, anélkül, hogy fizikai formát öltene. Mindennek reng...
LELKIPATIKA7 lépés, hogy a Vonzás Törvénye szerint tudd kontrollálni az életedet
Sokan hajlamosan csupán abban gondolkodni, hogy kisebb célokat tűzzenek ki maguk elé. Fogyás, egészséges táplálkozás vagy a dohányzás...
8 jel, hogy mérgező Édesanya nevelt fel – Hány jelet fedezel fel a saját életedben?
Az édesanya nemcsak az, aki 9 hónapig hordozza a gyermekét a szíve alatt és megszüli. Az anyát a szeretet, a ragaszkodás, az erő, a tür...
LELKIPATIKA8 jel, hogy nimfomániában "szenvedsz" - Vajon káros vagy egészséges ez a szokásod?
Valahol még mindig vita témája, hogy a nimfománia, az erotománia, mindennemű szexfüggőség betegségnek számít-e vagy sem. De bizonyár...
LELKIPATIKA6 jel, amit soha ne hagyj figyelmen kívül! - Az Univerzum próbál neked segíteni!
Talán észrevetted már, hogy amikor megszenvedted az élet viszontagságait, szembe néztél egy akadállyal, vagy nehéz döntés előtt ált...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK