A belső erő felfedezése

Többnyire nem erőtlenek, hanem inkább szétszórtak vagyunk. Energiánkat következetesen elfecséreljük: túl sokat áldozunk belőle mindenféle haszontalanságokra. Ahhoz, hogy a bennünk rejlő lehetőségeket felmérhessük, először is a fölösleges ténykedéseinket kell magunkban tudatosítani. Rengeteg energiát fordítunk problémáink kibeszélésére. Mire végeztünk a panaszkodással, a megoldás már nem is foglalkoztat bennünket. Sajnos a modern életforma kifejezetten ösztönöz a pótcselekvésekre. Nem nagyon merülhetünk el önmagunkban, hiszen ott a telefon, a tévé, na meg a számítógép. Figyelmünket bármikor le tudjuk kötni. A tartalom nem fontos, lényeg, hogy a benyomás hatásos legyen.

Egyesek már a villamoson sem bírják ki mobilozás nélkül: általában jelentéktelen témákról fecsegnek, esetleg közlik beszélgetőtársukkal, hogy két perc múlva megérkeznek a találkára. Mármost akik tömegközlekedési eszközöket vesznek igénybe, valószínűleg nincsenek túlságosan eleresztve. Ennek ellenére szépen gazdagítják a szolgáltatókat. Egyébként akadnak olyanok, akik egy bevásárló központ mosdójában is telefonálnak! Nem vicc! A nagyarcú üzletember a klotyón ülve fennhangon egyezteti ügyeit a mobil segítségével. Egy másik a piszoár előtt intézkedik hasonló módon. Ráadásul az általam hallottak alapján a problémák nem voltak halaszthatatlanok! Hiába, ma már alapvetően hiányzik a stílusérzék. A pótcselekvések kiküszöbölésével nemcsak mentális energiákat, hanem súlyos pénzeket is megtakaríthatunk!

Sajnos a legtöbben túlhajszolt életvitelt kénytelenek folytatni. A felszínes hozzáállás a társadalmi viszonyok következménye. Mivel mindig el kell adni valami újdonságot, az embereknek nincs idejük arra, hogy igazán elmélyedjenek. A hatalmasok úgy alakították a viszonyokat, hogy a kisemberek minden energiájukat felemésszék a túlélésért folytatott küzdelem során. A lelki tanácsadók hajlamosak minden problémát a hozzájuk forduló egyén nyakába varrni. Hazugság, hogy csak és kizárólag a hozzáállásunkkal van a baj. A spiritualitás mestereinek azon kellene munkálkodniuk, hogy a társadalmi viszonyok lehetővé tegyék az egyéni fejlődést és kibontakozást. Csak utána jöhet az útmutatás!

Első lépések

A türelem nem éppen erősségünk. A gyorsfogyasztás kultusza borzasztóan rossz hatással van ránk: nem tudunk várakozni, az eredményeket azonnal akarjuk. Elvárjuk, hogy fáradozásaink rögvest megtérüljenek. A belső erő felélesztéséhez azonban időre van szükségünk. Arra a titokzatos valamire, amiből mindig kevesebb van a kelleténél. Mindazonáltal érdemes odafigyelni Lao-ce szavaira: „Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik.” Először tehát olyan célokat kell kitűznünk magunk elő, melyeket akár holnap is elérhetünk.

Ha csak ezt a három tanácsot megfogadjuk, máris rengeteget tettünk önmagunkért. Most már tudatosan mérlegelhetjük, hogy mire van igazán szükségünk. Amint megtanultuk figyelmünket a lényeges mozzanatokra összpontosítani, észre fogjuk venni, hogy milyen sok energiánk is van valójában. Végeztünk a nagytakarítással: csak az maradt meg, amire tényleg szükségünk van. Lehet, hogy egy picit visszarettenünk. Talán hiányoznak a fölösleges kellékek. Helyzetünk azonban arra késztet bennünket, hogy végre használjuk is, amivel rendelkezünk. A hosszú fecsegések helyett végre magunkkal foglalkozhatunk. Nem szükséges, hogy elkezdjük a meditációs technikák elsajátítását! Egyszerűen gondoljuk végig tennivalóinkat!

Fontos, hogy legalább magunkkal szemben legyünk őszinték. Fél siker, ha már gyengeségeinket valóban képesek vagyunk észrevenni. Mivel mind céljainkat, mind pedig a felmerülő nehézségeket illetően tisztán látunk, most végre kezdődhetnek a lelki gyakorlatok. Kintről befelé fogunk haladni, tehát mindenek előtt kapcsolatainkat és az élethez való hozzáállásunkat próbáljuk alaposan átgondolni.

Önátadás

Sokat beszélünk a kommunikációról. Talán azért, mert már nem is tudjuk, hogy miről is van szó valójában. Alig tudunk a másikra figyelni: társaink gyakran csak akkor érdekesek számunkra, ha éppen valami dolgunk van velük. Hajlamosak vagyunk eszköznek tekinteni a többieket.

Nem arról van szó, hogy hirtelen szeretni kezdjük az egész világot. Ezután sem fogunk rajongani azért, amitől eddig viszolyogtunk, viszont ellenérzéseink tudatosításával már megértőbbek leszünk, ezáltal könnyebben boldogulunk a felmerülő nehézségekkel. A kozmikus egység megtapasztalásával járó nyitottság tehát nem veszélyezteti identitásunkat, vagyis fölöslegesen tartanánk a kiszolgáltatottságtól. Mivel nem vagyunk magunkba zárva, sokkal könnyebben tudunk erőt meríteni a leghétköznapibb helyzetekből is. Végre meg tanulhatunk adni. Nagyon fontos mozzanat ez!

Nem egy lelkileg sérült emberrel hozott össze a sors. Valamennyien hosszasan sorolták, hogy mennyi mindent nem kaptak meg az élettől. Őszinte szánalommal fordultam feléjük, ugyanakkor próbáltam más oldalról is megvizsgálni lehangoló helyzetüket. Igazából föl sem merült bennük, hogy ők vajon mit adhatnának. Szerintem igenis ezen kell alaposan elgondolkodniuk. Mert csak akkor kaphatnak figyelmet, ha mutatnak magukból valami érdekeset.

A valódi kikapcsolódás

A legnehezebb feladat önmagunk újratöltése. Ahhoz, hogy sikerrel járjunk, elménket ki kell kapcsolnunk. Nem szabad erőszakosan próbálkozni! A gondolatok áramlását ne akadályozzuk! Hagyjuk őket békén! Ha tudatosan arra törekszünk, hogy ne gondoljunk semmire, csak megnehezítjük a dolgunkat. Próbáljunk meg inkább a légzésünkre összpontosítani! Ha ügyesen összpontosítunk, elménk magától elcsendesedik. Reggelente és esténként áldozzunk öt-öt percet a teljes semmittevésre! Üljünk nyugodtan, és figyeljük szenvtelenül a gondolatok áramlását! Ne számítsunk mennyei látomásokra! Éppen az a cél, hogy elménkben helyet biztosítsunk az alkotó, valóban értékes benyomások számára. Halkan, egészen halkan lélegezzünk! Előbb-utóbb érezni kezdjük, hogy valósággal feloldódunk a környezetünkben. A gyakorlat előtt érdemes egy keveset tornázni. Az első kudarcokkal nem szabad törődni! Lehet, hogy hetekre lesz szükség, a hatás azonban nem marad el! Nagyon fontos, hogy miközben megpróbáljuk kikapcsolni magunkat, a problémákat lehetőleg hagyjuk hátra! Például írjuk fel őket egy cetlire! Ezáltal úgy érezhetjük, hogy a gyakorlás ideje alatt nem nyomják a lelkünket.