A féltékenység szenvedést okoz

Szabadulj meg a tulajdonosi gondolkodástól

Fogyasztói, birtoklásra beállított társadalmunkban csaknem magától értetődő, hogy a partnerünket egyedül a magunk számára igényeljük. Hogyan tehetnénk itt kivételt, ha az élet összes többi területe is a birtoklásra és az elismerésre irányul? Ha a szerelmi partnerünk egy másik emberrel foglalkozik, akkor ezt a mi leértékelésünkként és személyes sértésként kezeljük. Mivel a birtoklási ösztön a szerelemben is szerepet játszik, ezért ez szükségképpen féltékenységhez vezet, ami megnehezíti az életünket és megzavarja az érzéseinket is.

Ha a szerelemben boldog akarsz lenni, akkor két dolgot kell kitörölnöd a tudatodból: egyrészt a gyermeki félelmet, hogy nem szeretnek eléggé, ugyanis mindenki csak annyi szerelmet tud befogadni, amennyit ad. Másrészt az arra irányuló vágyat, hogy a partnert tárgyként akarod birtokolni. Ugyanis, ha a másik valóban hozzád tartozik, akkor egyáltalán nem tudod elveszíteni, ha nem tartozik hozzád, akkor pedig nem tudod megtartani. Vannak olyan emberek, akik még a partnerük hobbijára is féltékenyek, és legszívesebben a partnerül egész figyelmét, teljes idejét maguknak követelnék. Attól félnek, hogy a partnerük valaki vagy valami mással boldog lehet, és ez olyan boldogság, amiben ők nem részesülhetnek. Az ilyen emberek a partnerüket teljesen magukhoz akarják kötni – és éppen ezzel kezd véget érni a szerelem, mert a szerelem csak a szabadság levegőjében él.

Mindig újra felmerül a gondolat, miszerint a féltékenységen ismerhető fel a szerelem hőfoka, és így minél féltékenyebb valaki, annál jobban szereti a partnerét. Ez természetesen hibás következtetés, mert a féltékenység csak azt mutatja meg, hogy aki féltékeny, az szorongó, bizonytalan és birtoklásra orientált, és így azt hiszi, hogy igénye lehet a másik szerelmére. Ám azzal tisztában kell lennünk, hogy nem tudunk sokáig szeretni egy olyan embert, aki bennünket behatárol és korlátoz. A szeretetet ugyanis nem lehet bezárni. A szerelem olyan érzékeny, hogy amikor az eszünkkel rögzíteni szeretnénk, rendkívül gyorsan elenyészik. Ha a partneredet a saját képedre szeretnéd formálni vagy a saját elképzelésed szerint szeretnéd megváltoztatni, a szerelem máris kisiklik. Minél inkább a saját kincsednek tekinted a másik embert, az embert látod benne, aki hozzád tartozik, aki hűséges hozzád, aki részt vesz az életedben, akinek jelen kell lennie a mindennapjaidban, akinek szüksége kell, hogy legyen rád és neked őrá – annál kevesebb esélyt adsz a szerelemnek.

A valódi szeretet nem csalódhat

A csalódott szerelem során mindig csak az elvárásunkban csalódunk – ha nincs többé elvárásunk, nem tudunk többé csalódni sem. Elvárásaink okozzák, hogy elégedetlenek, szorongóak és féltékenyek vagyunk. A féltékenység csak látszólag függ össze azzal, hogy mit tesz a partnerünk. Valójában a másik nem felelős a féltékenységünkért, félelmünkért, sóvárgásunkért, kétségünkért vagy akár gyűlöletünkért. Ő csak kiváltja ezeket az érzéseket, a valódi ok bennünk van. Egy kapcsolat értelme nem a hűség, a tervezés, a lelki rögzülés a másikra és a megbízhatóság, hanem egyedül az, hogy közösen átéljük a szeretetet. A szeretetet nem lehet tervezni és megőrizni. A szeretet ajándék, ami megtörténhet, ha nyitottak, éberek és figyelmesek vagyunk. Ha be akarod fogadni a valódi szeretet ajándékát, akkor el kell szakadnod a hűség és a tulajdon hagyományos gondolatától.

Honnan származik a féltékenység?

A féltékenység egy káros szenvedély, amely a nőket gyakrabban jellemzi. A féltékeny ember nem akar megszabadulni a féltékenységétől, hanem a saját rossz érzésének az okát mindig a másikban keresi, ahelyett, hogy magában keresné azt a bizonyos okot. A féltékeny tombol, azért, hogy ne érezze a saját éretlenségét, félelmét és bizonytalanságát. Így nem adja meg magának az esélyt arra, hogy önmagába nézzen, megkeresse féltékenységének forrását és továbbfejlődjön. A másik ember nem tesz féltékennyé bennünket, hanem általa válik láthatóvá a saját éretlenségünk, félelmünk és bizonytalanságunk. És éppen ez egy partnerkapcsolat értelme, hogy egymással és egymás számára érettebbek legyünk. A partnerünk figyelme egy másik ember iránt nem a mi leértékelésünk és nem személyes sértés, hanem az élet természetes része. A szerelemnek nem szabad kötelességgé válnia, mert így megszűnik. Ha a másikat valóban szeretjük, akkor teljesen magunktól feladjuk a féltékenységet, mert a partnerünket boldognak szeretnénk látni. Ha megpróbáljuk magunkhoz láncolni a másikat, az már a szeretet megszűnésének kezdetét jelenti. Így tehát ne kövesd el többé azt a hibát, hogy csak a szeretetnek egy része iránt érdeklődsz: vagyis, hogy te kapj szeretetet. Kezdj TE szeretetet adni, kezdd el kiteljesíteni magad a szerelemben, válj te magad szeretővé.

Hogyan szabadulhatsz meg a féltékenységtől?

Ha féltékeny vagy, meg kell kérdezned magadtól: mire vagyok féltékeny? Mitől félek? Hogy a másik megvonja tőlem a figyelmét és a szeretetét? Hogy valaki olyat szeret, akit nem kedvelek? Attól félek, hogy elveszítek valamit? Ha igen, akkor mit? És tulajdonképpen hogyan? A féltékenységünk révén csak az tudatosítható, ami belőlünk hiányzik. Miért nem adjuk meg magunknak a szeretet és figyelmességet? Miben nem érezzük magunkat elég szeretetre méltónak vagy szépnek? Miben gondoljuk azt, hogy másnak kellene lennünk, mint amilyenek vagyunk? És miért?

Ha tehát féltékenységet érzel, az arra szólít fel, hogy foglalkozz a benned rejlő gyermekkel, és a személyiséged fejlődésével. Az alábbi gyakorlat talán segíthet ebben:

Szeretnél még több érdekességet olvasni a témáról? Akkor feltétlenül vásárold meg az alábbi könyvet: