Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

A halogatás állandó stresszhez vezet

Szerző:
Szabó Anna
„Ej ráérünk arra még!” – mondta Pató Pál úr. Ismerős ez a kijelentés? Ismerős is lehet, hiszen minden ötödik ember ahhoz a típushoz tartozik, aki dolgait az utolsó pillanatban intézi. Sokan azt hiszik, az idő szorítása kedvezően hat a teljesítményre, pedig a halogató életmód nemegyszer komoly gondokhoz vezet.

 

Stressz nélkül nincs boldogulás


Vannak emberek, akik mindent az utolsó pillanatra hagynak, folyton elodázzák a fontos, ám terhes vagy nehéz feladatokat, és csak akkor látnak munkához, amikor már nagyon muszáj, állandó időzavarba sodorva saját magukat. Csaknem valamennyi „Pató Pál úrnak” azonban szakadatlan stressz az élete, jóllehet ettől nem mindegyikük szenved. Vannak, akik egészen jól együtt tudnak élni az állandó feszültséggel, arra azonban nem gondolnak, hogy a többieket - elsősorban társukat - idegesítik vele. Azt állítják, hogy akkor tudnak legjobban dolgozni, amikor szorít az idő. Orvosi szempontból nézve talán még igazuk is lehet, hiszen a stressz hatására olyan hormonok választódnak ki a szervezetben, melyek serkentik a koncentrálóképességet, és fokozzák a teljesítményt. Csakhogy a halogató emberek hozzászoknak a feszültséghez, és nélküle nem is képesek boldogulni, az állandó stressz pedig káros a szervezetre. Ha jobban belegondolunk, és a bevásárlást vesszük alapul, akkor ott is csődöt mondhat a hirtelenség. Ha ugyanis az üzlet zárása előtt, kapkodva vásárolunk be, akkor a lista felét elfelejtjük.


Hogy a neurózisnak ez a formája napjainkban fokozottan jelentkezik, annak elsősorban a felgyorsult életritmus, a munkakörülmények megváltozása az oka. Minél önállóbb valaki a munkavégzés során az egyik oldalon, minél nagyobb a konkurenciaharc és a felelősség a másikon, annál gyakrabban fordul elő, hogy bizonyos feladatok elvégzése egyre későbbre tolódik. A húzó-halogató mentalitás kialakulása rendszerint már gyermekkorban elkezdődik. Túl sokat kívánnak gyermeküktől azok a szülők, akik a siker- és teljesítménykényszer eszközével élnek. Ezek a fiúk és lányok szeretnének megfelelni az igényeknek, hogy elnyerjék szüleik szeretetét, ám éppen mivel nagyon jól akarják végezni feladatukat, görcsös igyekezetükben gyakran csődöt mondanak. A különböző munkák, feladatok és vizsgák hatalmas hegyként tornyosulnak előttük, melyet úgy kell megmászniuk, hogy közben egyfolytában félnek a kudarctól. Így ki¬alakul az elodázás szokása, mely az évek során egyre inkább elhatalmasodik rajtuk.

A belső feszültség bénító hatású


A terhesnek érzett vagy rettegett feladatok ezért mindig holnapra maradnak, aztán megint csak holnapra. Egészen addig, amíg már nem lehet tovább hlogatni őket. Egyesek ilyenkor a stressz hormonokat hívják segítségül, másokat viszont gondolkodás- és cselekvésképtelenné tesz a bénító feszültség. Ha te is rendszeres halogató magatartásban szenvedsz, akkor fontos lenne, hogy a nagy feladatokat oszd fel kisebb szakaszokra, és szigorúan ellenőrizd azok teljesítését. A legfontosabb pedig az, hogy a feladatot tudatosan vállald és fogadd el, ha pedig nem érzel elég bátorságot hozzá, akkor jobb, ha inkább bele sem fogsz.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL