Álmodozás az élet megrontója?

Az egyik este Prágában ért. Talán az idei év utolsó meleg napja volt. A számtalan sürgő forgó turista között elvegyülve szívtam magamba ennek az érdekes, eklektikus városnak a lüktetését.

A szálloda ablaka a Vencel térre nézett, kitekintve rajta eszembe jutott, majd fél éve készülök ide…

Az idő körforgásában

A világ, az élet olyan picinyke szeletét vagyunk képesek érzékelni, hogy botorság volna azt hinnünk minden eszköz és tudás rendelkezésünkre áll egy jó és egész életünkre kiható döntéshez.

A mai nap az azt megelőzőek következménye. A mai napunk is múlt csupán. A holnapi viszont egy fantasztikus bevásárló csarnok. Egy gigászi méretű kívánság raktár. Ahol bármit megkaphatunk. Ahol azt az életet élhetjük, amit szeretnénk. Nem kevesebbet kaphatunk meg holnap, mint a csodát. Az önmegvalósítás, az önmagunk megélésének fantasztikus, felülmúlhatatlan csodáját.

A mai napon már csak két dolgunk van.
Élvezni és értékelni azt amink van.
És eldönteni merre tovább.
Merre és nem hogyan.
Ha a hajónk számára megtaláljuk a jó kikötőt, meglesz a megfelelő szél is, ami majd a partra segít bennünket.

Akarsz és mersz is?

Alapvetően ott hibázik legtöbbünk, hogy elakadunk a hogyanok és miértek útvesztőiben. Pedig csak ezt a három szót kellene kimondani: „igen ezt akarom!” és a varázslat beindul. Kívánságunk pedig felkerül a mindenség futószalagjára és megindul felénk. Csak várnunk kell. Kitartva vágyaink mellett. Mert ők is olyanok, mint a ma született kisgyermek. Gondoskodásra, szeretetre van szükségük. Nap mint nap. Egészen addig, amíg fel nem nőnek és önállóvá nem válnak.

Hiszem, hogy azzá leszünk, amivé csak akarunk. A gondolat ereje határtalan és mindenre képes. Szinte nem is állhat az útjába semmi, csak az a láthatatlan, lehelet vékony, másodpercnyi félelem érzet… Ami belénk költözik, ha vágyunk valamire. És kajánul vigyorogva a szemünkbe tekint és megkérdezi: Minek az neked? Tudnál vele mit kezdeni? És lassan elkezdünk hinni neki. Álmaink pedig megfakulnak, és egyre távolabbra kerülnek tőlünk.

Ha hagyjuk.
Ha engedjük.
Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy félelmeink irányítsák életünket.

Lelki üzemanyag

Álmaink, vágyaink a legnagyobb kincseink. Segítségükkel hiper sebességgel haladhatunk előre az életben. Csupán a rejtett sorompóinkra kell figyelnünk, és mint a gátfutók ütemes lendülettel túljutni rajtuk. Maga a csoda, amikor hátranézve elmondhatjuk, ezt is megtettem, képes voltam rá. Ha ezeket a pillanatokat megőrizzük emlékezetünkben, akkor képesek leszünk látni az egész utat. A kezdetektől a megvalósulásig. Erőt és örömöt nyerünk. Erőt a tovább haladáshoz, örömöt az élethez.

Gyakran merül fel a kérdés, az ellenvetés: „Szeretem de ő nem szeret. Vágyaim elérhetetlennek tűnnek számomra. Ez azért túlzás.”
Tudjuk mindig: vágyunk tárgya csupán irányt mutat nekünk. Igen irányt. Megmutatja az utat, merre kellene elindulnunk. Ami majd ott vár bennünket nem csupán az álmaink betetőzése, hanem annál sokkal több. Lehet nem is pontosan az amire, akire valamikor vágytunk. Talán olyan, amiről még álmodozni sem mertünk. Egy biztos, a megérkezéshez el kell indulnunk. Ha egészségesen vágyjuk a célt, el fogunk indulni. És megérkezünk. A kaland és az élet, pedig még csak akkor kezdődik.

Ja és Prága?
Igen.
Szombat délután még nem tudtam, mit hoz majd az este.
De az éjszaka már az autóban talált.
A reggel, pedig már a Károly hídon. És ami a legfontosabb kéz a kézben azzal, aki mosolyával fényt adott a hajnali derengéshez.