Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

Az irigység megkeseríti az életet?

Szerző:
Szabó Anna
Néha mindannyiunkat elfog az irigység, ám ezt senki nem meri bevallani. Szakemberek véleménye szerint az irigység korunk egyik utolsó tabuja. Pedig mára csaknem mindenről meg tanultunk őszintén beszélni: a szexuális problémákról, sőt még a titkolt perverziókról is.

 

Az irigységben az a legfurcsább, hogy főképpen akkor érezzük, amikor az önértékelésünk forog veszélyben. A szakemberek úgy magyarázzák ezt a jelenséget, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal, és ebből a „vetélkedésből" nemegyszer mi kerülünk ki vesztesen. A közvetlen környezetünkben egyszer csak feltűnik valaki, aki miatt kevesebbnek, gyengébbnek érezzük magunkat. Összefoglalóan ezt nevezhetjük irigységnek. Más érzelmekhez hasonlóan ez is a gyerekkorba nyúlik vissza. Azok a szülők, akik állandóan összehasonlítgatják másokkal a gyerekeiket - ezzel értelmetlen és egyenlőtlen versengésre kényszerítve őket -, csak azt érik el, hogy a fiatalok mindenkiben a riválist keresik és mindenben az esetleges kudarcot látják. A szülőknek gondoskodniuk kellene arról, hogy gyermekeik sok-sok sikerélményhez jussanak.


E félelmekkel különbözőképpen lehet bánni. Az első lépés persze az, hogy beismerjük: irigyek vagyunk másokra. Ezek után vizsgáljuk meg vágyainkat és céljainkat. Képzeljük magunkat az irigyelt személy helyébe. Mi az, amit ő tud és mi nem? De ne hasonlítgassuk magunkat olyasvalakihez, aki az élet más területein ért el sikereket, hiszen ebből a versenyfutásból megint csak mi kerülhetünk ki vesztesen. Nem mondunk újat: a sikerért és a boldogságért mindenkinek nagy árat kell fizetnie. De az előléptetés nemcsak több pénzt és elismerést jelent, hanem nagyobb időráfordítást, stresszt és teljesítménykényszert is. És mi csupán a végeredményt látjuk, de valójában nem tudjuk, mennyit dolgoztak ezért. Ha őszinték akarunk lenni, valljuk be: a nyugodt élet és a kényelem általában fontosabb számunkra, mint az állandó reflektorfény. És hiába a siker, a pénz, a csillogás, ha megváltoztatja az életünket, ha gyökerestül felforgatja megszokott életrendünket.


Pozitív és negatív irigység


A szakemberek azt állítják, hogy az irigység nem mindig rossz dolog. Épp ellenkezőleg, akár sikerekre is ösztönözhet. Ahelyett hogy örökösen háttérbe szorítottnak éreznénk magunkat és saját balsikereinkért másokat hibáztatnánk, tanuljunk meg bánni érzéseinkkel. Az úgynevezett „pozitív irigykedők" mások eredményeinek hatására maguk is aktívabbak lehetnek. Csodálatuk becsvágyat ébreszthet.

A negatív irigység ezzel szemben veszélyes lehet, hiszen blokkolja érzéseinket és értelmünket, megmérgezi lelkünket. Sőt testi betegségeket is okozhat. Az érintettek gyakran szív- és érrendszeri betegségekben, gyomor-és nyombélfekélyben, illetve magas vérnyomásban szenvednek. Akkor tehát minek irigykedünk?

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL