Bridget Jones egy egyedülálló harmincas lány, akinek megvan a karrierje, egy szép önálló otthonnal rendelkezik, de kövér és magányos. Egy bor társaságában álmodozik a nagy Ő-ről, aki majd egyszer talán betoppan az életébe. Hallgatva az Önsajnáló Rádió harmincon túliaknak szóló slágermúzeumát, végül megvilágosodik, és úgy dönt: elkezd naplót írni, megszabadul tíz kilótól, és szerez egy pasit.

Samantha Jonest már kicsit több szerencsével áldotta meg a sors, ő amellett, hogy igazán szép karriert épített PR managerként, mindig tudja, hogy mit akar, és ezt nem is fél kimondani. Nincs az a fickó, akit meg nem kaparintana, és nincs az a legjobb üzlet, amit ne kötne meg. Megjelenésre is figyelemfelkeltő, a férfiak fejét azonnal elcsavarja a negyvenes bombázó, de a nők irigylő pillantását is pillanatokon belül kiváltja.

Önálló és karrierista

Nagyvonalakban, ha a szinglikre gondolunk, egy közös ismertetőjük van: önállóak és karrieristák. A többi vonatkozásban már több az eltérés. Mert Bridget Jones mindig álmodozik egy jobb világ eljöveteléről, Samantha viszont az “én vagyok a legjobb” szűrőn keresztül magabiztosabbnak tűnik.

Bridget Jones inkább átmeneti típusnak mondható, mert mindig is vágyott a társas kapcsolatra. Ő az, aki a legkönnyebben tud átlépni a társas viszonyba. Ha baráti kapcsolatainak minőségét vizsgáljuk, akkor azt lehet mondani, hogy neki sok együttérző jutott ki. A legnehezebb időkben is talál szerető ölelést, de mindig egyedül megy haza, ami mély szomorúsággal tölti el. Megvilágosodása után új célok, új remények hajtják, már a régi közeg sem ismer rá. Megtelik célokkal és lendülettel. Úgy érzi, most a saját kezében van az élete, és ő az, aki egyedül képes arra, hogy ezt megváltoztassa.

Samantha Jones vonzó külseje, foglalkozása, rátartisága arra enged következtetni, hogy ő igenis az az ember, aki minden helyzetből felemelt fővel távozik. Vannak barátai, újabb és újabb izgalmas kalandokkal tudja megtölteni a házas harmincas csajok unalmas, sütögetésekről és gyerekekről szóló monológját. Feldobja a társaságot. A többiek néha csikorgatják a fogukat az újabb szaftos történtek hallatán, de ő Samantha, miért is mondana mást? Ő a mi egyedülálló barátnőnk, aki ilyen, és nem változik meg.

A szingli típusok közül még számosat említhetnék, van olyan, is, aki például soha nem is engedne a közelébe férfit. De ha megnézzük a két szereplőt, akkor azt kell mondanunk, hogy mindkét esetben belép a szőke herceg a megfelelő időben és a megfelelő módon. Tehát nem lehet azt mondani, hogy a szingliség ebben az esetben végleges állapot, mert ugyan hosszú időt ölelhet fel, de mégis átmeneti.

Mi is vezet egy nőt ahhoz, hogy olyan álmodozó legyen, mint Bridget Jones?

Nos, a kishitűség. Annak a képe, hogy „én már sohasem változhatok meg, és sohasem találom meg az igazit, mert nem érdemlem meg. Egyszer viszont, ha arra ébredek, hogy nincs senkim, értéktelennek érzem magam. Ez a gondolat rombolóbb, mint az előző, ezért tennem kell valamit.” Nagyon jó. De azt tudja Bridget Jones, hogy ő kishitű? Nem úgy tűnik. Inkább azt láthatjuk, hogy egy félelemcsomaggal éli az életét, amiből az következik, hogy ez a külsejével elégedetlen nő kapkodva, végül egy másik módszert talál, hogy elfedje az egyébként kamionnyi teherként rárakódott elégedetlenséget. Lehet, hogy a mese végén betoppant az igazi, de kérem, ha a szerelmünktől várjuk azt, hogy majd fontosnak érezhetjük magunkat, akkor tévedünk. Eleinte a mámoros együttlét még nem hoz a felszínre problémákat. Aztán végül azon kapjuk magunkat, hogy akibe az előbb még szerelmesek voltunk, a következő pillanatban visító szörnyeteggé válik. És akkor jön a szokásos duma: te jó ég, nagyon nagy hibát követtem el. Pedig nem követtünk el semmit. Csupán annyi történt, hogy két félelemcsomagot cipelő kamion ütközött össze, majd a sofőrök kiszálltak a kocsiból, kiabáltak egy sort, és elgyepálták egymást. Aztán feltűnik egy arra járó autós, akinek beköphetjük partnerünk viselkedését, mondván, ő volt a hibás. Pedig csak egy rendőrre lett volna szükség, aki jól nyakon önti hideg vízzel a két veszekedő gyereket.

Samantha figurája sem az, amit kifelé mutat

A sündisznóhoz tudnám hasonlítani a típust. A szúrós tüskék védik az egyébként tündéri sünit. Lehet, hogy első látásra magabiztosnak tűnik, de ez egy álarc, ami mögött egy nagyon sebzett és rendkívül kétségbeesett nő húzódik meg. Fél az elköteleződéstől a mostani életében, mert annak idején, gyerekkorában az apja elhagyta őket. Vágyik a szerelemre, de amikor elég közel jut hozzá, végül kiereszti a tüskéit, és nem engedi magát. Fél attól, hogy baja esik. De ha folyamatosan óvja magát a láthatatlan szörnyetegtől, mikor tapasztalja meg a szerelmet? Aztán végülis rátalál arra a fiatal színészre, aki megdobogtatja a szívét többször is, és akinek van elég kitartása ahhoz, hogy rájöjjön, mivel kell a szúrós páncélt leengedni.

De nem mindig van ilyen. Sőt, a mai világban inkább az a tapasztalat, hogy ez az illuzórikus herceg nem jön el soha. Ha viszont ráébredünk, hogy szingliként csak egy szerepjátékot űzünk, akkor kilépve az álarc mögül magunk győződhetünk meg arról, hogy csupán egy maszkot viseltünk eddigi életünkben.