Engedd el a végkifejletet!

Valószínűleg egyszerűen az emberi kézhez tartozik az a feltételezés, hogy ami a múltban történt, egy hasonló helyzetben meg fog ismétlődni. Különösen, ha egy bizonyos végkifejlet valóban milliószor megtörtént, hajlamosak vagyunk arra számítani, hogy újra megismétlődik. Nem lehetünk biztosak benne, hogy a most következő tapasztalat ugyanaz a színielőadás lesz, mégis, amikor valami másképp alakul, csalódunk, összezavarodunk, és ostobának érezzük magunkat. Természetesen felelősnek gondoljuk magunkat a „kudarcért”. De valóban felelősek vagyunk-e a tényért, hogy az élet kiszámíthatatlan, a végkifejlet pedig irányíthatatlan? Részünkről semmi más nem szükségeltetik, csak a törekvés.

Mindössze annyi a dolgod, hogy megtett az erőfeszítést – semmi más

Hogy is ne lennék felelős azért, ami egy terv részeként meg kell, hogy történjen, különösen, ha én voltam az, aki a tervet mozgásba hozta? – gondolod most minden bizonnyal magadban. Ez azért van, mert legtöbbünk korán megtanulja összekeverni az erőfeszítést a végkifejlettel. Azt halljuk, hogy mindig be kell fejeznünk, amit elkezdtünk – és jó eredményeket kell produkálnunk! Határaink felismerésére, illetve jókora adat bátorságra van szükség ahhoz, hogy észrevegyük a különbséget aközött, hogy felelősségteljesen cselekszünk, illetve aközött, hogy felelősséget vállalunk a végkifejletért.

Csak az orrodig láss!

Kétségkívül te is hallottad, olvastad már, hogy boldogok csak akkor lehetünk, ha szigorúan az adott pillanatnak élünk. Ám ezt nem lehet elégszer ismételni. Tulajdonképpen valahányszor halljuk, vagy olvassuk, az mindig jó emlékeztető arra, hogy meg is tegyük. És mindannyian tudjuk, hogy ehhez bizony sok-sok gyakorlás kell!

A legtöbben nagyon is hajlamosak vagyunk arra, hogy a jövőben időzzünk. Természetesen, ha előre tekintünk, annak meg van a pozitív oldala is. Meg kell terveznünk, hogy személyes életünkben, illetve a hivatásunkban hová akarunk eljutni, hiszen csak így tehetjük meg a megfelelő előkészületeket. A probléma abból lesz, amikor ahelyett, hogy az aktuális tapasztalatot élnénk át, a jövőre vonatkozó terveinkben lakozunk – ily módon teljes mértékben lemaradunk arról, amit az életünk napról napra tanítani akar nekünk.
Amennyire bele tudunk ragadni a jövő tervezgetésébe, ugyanannyira vagyunk hajlamosak arra is, hogy a múlt hívására hallgassunk. Sőt, rendszeresen a múltra támaszkodunk abban, ahogyan a jelent értelmezzük.

Mostanra elcsépeltnek tűnik, ám ettől nem kevésbé igaz: ha bárhol másutt tartózkodunk, mint az „itt és most”-ban, megtagadjuk magunktól a békét, amelyet mindannyian megérdemlünk. Amikor az elménk visszacsúszik a múltba, vagy a jövőre vár, akkor lemaradunk a belső béke megteremtésének lehetőségéről, mert bánkódunk, vagy félünk. Hiszen ami egy pillanat múlva történik, az már valami egészen más. Másunk nincs, mint életünk pillanatai – ezen túl semmire sincs garancia! Ám, ha úgy burkoljuk be magunkat a jelen pillanatába, mint egy puha takaróba, békére lelünk, és ezentúl a félelem is elkerül. A most a béke szinonimája.

Hagyd abba a jövő miatti aggodalmaskodást!

Az aggodalmaskodás olyan létállapot, amely csak akkor lehetséges, ha nem a jelent éljük. Bizonyítékok vannak rá, hogy egy olyan jövőtől tartunk, amely véleményünk szerint másolata lesz a múltban átélt fájdalmas eseményeknek, amelyek megismétlődését szeretnénk elkerülni. Az elménk azonban egyszerre csak egy gondolatra tud figyelni! Ne szaladj tehát a saját orrodnál előbbre! Ez egy remek emlékeztető, amikor előrevetítünk, és gyorsan visszaránt a jelenbe. Amikor a jövőre vonatkozó gondolatok felbukkannak az elmédben, képzeld el, hogy egyszerűen szétfújod őket. Talán furcsán hangzik, ám nagyon hatékony módszer. Ha elkezded végiggondolni, hogy mennyi teendőd van, vagy eszedbe jut az egyik feladat, amelyik néhány hét múlva lesz esedékes, félni kezdesz, és túlterheltnek érzed maga. Nos, ez az a pillanat, amikor vissza kell térni a most-ba. Valahányszor hagyod, hogy a jelen helyett a jövő hívására válaszolj, elszalasztod a pillanatban rejlő békét.
 

Találd meg az örömödet éppen itt és most!

Ahogy már korábban szó volt róla, az elménk egyszerre csak egyetlen gondolat „észben tartására” képes. Természetesen tragédiák sajnos történnek, és egyikünk sem védett az ilyen helyzetekkel szemben. Ám, ha lehetővé tesszük az Univerzumnak, hogy irányítsa, ami történik, és ugyanakkor vigaszt is nyújtson, észre fogjuk venni, hogy minden szituáció gondosan megtervezett: egy nagyobb kép részletei, a különböző emberek által eljátszott szerepek pedig szükségesek.

Az öröm pillanatról pillanatra, folyamatosan elérhető számunkra. De nyitva kell tartanunk az elménket, és állandóan figyelnünk kell. Egy zárt vagy félelemmel és ítéletekkel túlzsúfolt elme sohasem ismerheti meg az örömöt. Ne feledd, egy nyílni készülő vörös rózsa, a szélben hajladozó fűzfa, a zápor utáni szivárvány, a fűszálak szélén megcsillanó kora reggeli harmatcseppek, egy járni tanuló gyermek – minden egyes pillanat magában rejti az öröm lehetőségét. Ha akarod, áradó örömmel tölthet el a látvány. A döntés pedig a TE kezedben van!