Lássuk, mi a valóság...

Aki leül egy csöpögős történet elé, az általában nincsen tisztában a valódi motivációval. Az esetek döntő többségében csak azért ülünk le a kényelmes fotelbe, hogy szórakoztassuk magunkat. De a gép a fejünkben másra irányul filmezés közben. Elkezdi venni az adást, párosítja a saját érzelmi információinkkal az újakat, és egyszer csak bumm, azon vesszük észre magunkat, hogy patakokban folynak a könnyeink. Zsebkendőt zsebkendőre halmozunk, és a film végén úgy érezzük, hogy mi is erre vágyunk.

Mitől is vesszük elő a zsebkendőt?

A legtipikusabb esetek közé tartozik az, amikor a főhősnő gyámoltalan, és megmenti a szőke herceg a történet végén. Ettől minden nő el tud érzékenyülni. Vagy amikor mindenki magára hagyta, és egyedül kell véghezvinnie élete nagy célját, azzal is szeretünk azonosulni. De nem is ragoznám tovább, inkább nézzük meg a dolog miértjét.

A pszichológia csodája

A romantikus történetek természetesen a sebzett női szívekre hajtanak. Olyan eszköztárral dolgoznak, amik észrevétlenül munkálkodnak bennünk. Ami természetesen nem baj, hiszen egyeseket ráébreszt arra, hogy mit is rontottak el az életükben, de mások puszta befogadók, és gondolkodás nélkül továbbítják a szürkeállományukba azokat az érzelmi impulzusokat, amikről nem is tudják, milyen káros a lelki fejlődésükre.

Ha már megnézzük...

Nem az a megoldás, hogy mindent megvonunk magunktól, ami káros, vagy (egyes esetekben annak tűnik), hanem az, hogy odafigyelünk arra, amit fogyasztunk. Ez igaz arra a darabka csokira is, amivel hetente megjutalmazzunk magunkat, de ugyanúgy arra a történetre is, amin megakad a szemünk. Legyünk éberek, és figyeljük meg, hogy milyen érzések bukkannak fel bennünk, ha megnézünk egy romantikus filmet. Érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy mik azok a jelenetek, amik jobban megérintettek minket. Ilyenkor alá lehet szállni a tapasztalat rejtelmeibe, és olyan megdöbbentő felismerésekre juthatunk, amit lehet, hogy egyébként nem is vettünk volna észre.

Amit nyerhetünk

A tapasztalatainkat úgy tudjuk valósággá konvertálni, ha alkalmazzuk. Anélkül semmit sem ér az egész. Például ha felfedezzük, hogy tudunk azonosulni egy szenvedő karakterrel, aki csak A FÉRFI ölelő karjaira vár, akkor gondolkodjunk el azon, miért van ez. Talán azért, mert szeretünk szenvedni? Mit lehet tudni? A rohanó világot nem kell elítélni dinamikus tempójáért és inger gazdag természetéért. Ha a megbélyegzés helyett inkább felhasználjuk azt, amit kínál nekünk, akkor jóval nagyobb eséllyel kerülünk az irányítottból az irányító pozíciójába. Nagyanyáink lehet, hogy egy életet végigszenvedtek amellett a férfi mellett, akiket a szülők, vagy a sors melléjük rendelt, de nekünk ma már szabadságunkban áll máshogy dönteni, mert elegendő eszköz áll rendelkezésünkre, hogy megtegyük. Te készen állsz rá? Csak rajtad múlik!