A barátnő definíciója középiskolás korunkban olyasmi volt: valaki, akivel lehet együtt viccelődni, együtt eljárni, alkalmanként közös terveket szőni, vagy kiválasztani az esti bulira egy megfelelő ruhadarabot. Ez teljesen megfelelt nekünk, hiszen akkoriban erre volt szükségünk, amikor még csak „vad csikók” voltunk, mondta az egyik kedves tanárnőm az egyetem elején. Arra volt szükség, hogy legyen, aki társunk lesz egy olyan élet lépéseinek megtétele közben, amikor még gondtalanok vagyunk, és igazi felelősség nem nyugodott a vállunkon.

Igaz, a szerencsésebbeknek már akkor is volt a közelében egy, vagy két olyan ember, aki a valódi baráti értékeket képviselte. Akivel meg lehetett osztani, ha bánat ért, akitől lehetett tanácsot kérni is. Az ilyen ember, ismét csak akkor, ha szerencsénk van, felnőtt életünknek is része maradt. Hiszen felnőttként egészen mást várunk el egy baráttól. Talán ezért is vannak annyian kevesebben, akik közel állnak a szívünkhöz, mint akkor, amikor tizenévesek voltunk.

Mit várunk egy jó barátnőtől?

Az, hogy „bele sem néz a naptárába, ha rólunk van szó”, egy szép, erős, költői túlzás. De az biztos, hogy legalább kinyitja az a naptárat, hogy megnézze, mikor tud ránk időt szakítani, bármilyen elfoglalt is. Már nem töltünk olyan sok időt együtt, nem találkozunk hetente, kéthetente, sőt, talán havonta sem. De vágyunk a találkozásra, és, ha sikerül összehozni, a beszélgetést pontosan ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Az öreg barátságokat nem zavarja a külön töltött idő, a régi barátnők toleránsak, és sosem vetik a másik szemére, hogy milyen régóta nem tudtak összehozni lehetőséget egy közös kávéra. Élvezik az együtt töltött időt akkor is, ha csak másfél óra, két óra jut. És, kissé romantikusan, általában elhangzik, hogy „bárcsak maradnál még!”.

Persze, az ilyen viszony nemcsak romantika, hanem néha nagyon is kemény, őszinte ítélet. Felnőtt barátainktól elvárjuk a bátorságot magunkkal szemben. Egyértelmű, hogy ők bennünket a legjobbnak akarnak látni, de azt szeretnénk, legyen véleményük, és azt mondják is ki, ha tévúton járunk. Mert a jó barát épülésünkre szolgál. Néha hibázunk, rossz úton indulunk el, vagy téves döntést készülünk hozni. Ez emberi dolog, előfordul. De, ha egy jó barát ezt megneszeli, előre szóvá fogja tenni, ha valami nem stimmel a terveinkkel. Az, hogy ezt tapintatosan, vagy már-már bántó nyíltsággal közli, csak a temperamentumán múlik, de az biztos, hogy ha ezt teszi, értünk teszi. Még a visszafogott barátnő is összeszedi a bátorságát az ellenkezéshez, ha ezzel a mi javunkra cselekszik. Ha pedig utólag jut a fülébe egy rossz döntésünk, segít kijavítani, gondolkodni a javításon, vagy esetleg össze is szid, ha ezt látja szükségesnek. És régi barátnőinkre eszünkben sincs haragudni ezért. Tudjuk, hogy amikor dühösek, szomorúak vagy csalódottak, azt is csak az irántunk való szeretet szüli, semmi más.

Egy jó barátnőre általában valamiért felnézünk

Többek közt ez is fontos mozgatórugója annak, hogy, bár ezerfelé szakadunk a saját életünkben, mégis életben akarjuk tartani a bensőséges viszonyt. Lehet, hogy nem ő találta fel a spanyolviaszt, nincs öt diplomája, vagy nem segít minden évben árvaházakat. De attól még van benne valami, amiért igazán lehet tisztelni, amiért igazán nagyra lehet becsülni. Legyen az a kínos józanság, ami minket is mindig visszahoz a valóságba. Legyen az őszinteség, a nyíltság, ami nem kegyelmez, de minden alkalommal jó irányba terel. Legyen a saját kitartása, céltudatossága, amellyel minden körülmények között jó példát mutat. Legyen a szenvedélye valami iránt, amivel minket is lobogásra sarkall. Legyen a hűsége, a szeretete a családja, a párja felé, vagy a végtelen türelme, amivel irántunk viseltet évek óta már. Legyen a jó szíve, amivel mindenkiben a jót keresi. Legyen a fejlődni akarása, ami arra készteti, hogy állandóan új célokat tűzzön ki maga elé. Legyen az erős hite önmagában, bennünk, a kettőnk viszonyában. Hálásak lehetünk, ha olyan ember van mellettünk felnőtt barátunkként, akire valami ilyesmiért felnézhetünk. Az ilyen ember ugyanis már a puszta jelenlétével jót hoz az életünkbe, és elvesztése minden szempontból valódi veszteség lenne a számunkra.

Számtalan dolgot el lehet még mondani arról, miért becsüljük meg az ilyen barátságokat. Ami biztos, és itt jön ismét a romantika: aki gyermekkorunk meséiben a segítő tündér, aki mindig jobb irányba igyekszik terelni a főhős sorsát, 21. századi életünkben ez az a nő, aki, ha megteheti, siet, hogy akár a jelenlétével, szavaival is segítségünkre legyen, és aki figyelő tekintetét, bármilyen régen találkoztunk, nem veszi le az életünkről. Aki rossz és jó tulajdonságaink elegyében mégis úgy látja, méltók vagyunk a bizalmára, szeretetére. A családunk és a párunk mellett az ilyen barátok a tartóoszlopai az életünknek. Boldogok lehetünk, ha ilyen emberek barátságában részesülhetünk, és sose vegyük természetesnek, hogy ez nekünk megadatott.