LELKIPATIKA

Lehet, hogy a második jobb lesz?

Szerző:
Szabó Anna
Ha valami balul sül el, akkor általában reménykedünk, hogy majd a következő jobb lesz. Így van ez a párkapcsolatok, vagy a házasságok esetében is. Nézzük, vajon igaz-e.
Angéla már a mennyországban érezte magát, hiszen biztos volt benne, hogy rátalált álmai pasijára

„Istvánnal minden másképp lesz" - hirdette büszkén barátai és ismerősei körében. Abban mindenki egyetértett, hogy Angéla megérdemli a boldogságot, különösen azok után, amit a basáskodó Gábor mellett kellett kiállnia az utóbbi időben - éppen csak hinni nem tudtak benne. Sajnos megint igazuk lett, mert egyszer csak ennek a kapcsolatnak is vége szakadt. Az álompasiról kiderült, hogy éppoly rossz természetű, mint elődje volt.

Angéla eddig már sokszor azt hitte, megtalálta az igazit, de mindannyiszor rá kellett jönnie, hogy melléfogott a partnerek külsőleg nemigen hasonlítottak ugyan egymásra, de ami a jellemeiket illeti, bizony egyformák voltak. Első pillantásra valamennyien barátságosnak, nyíltnak, előzékenynek és közvetlennek tűntek. Egy idő után azonban kiderült róluk, hogy valójában olyasvalakit keresnek, akinek szabadon parancsolgathatnak.


Lelkesedés után kiábrándulás

Amikor a most 28 esztendős Klaudia 21 éves korában megismerte későbbi férjét, Kolost, a fiatalember szép karrier előtt állt saját cégének élén. Klaudiának leginkább az a komoly elszántság tetszett, amivel Kolos a kitűzött célja felé tört. Ám ötévi házasság után az asszonynak egyszer csak elege lett férje könyvelői mentalitásából, és szemére vetette, hogy nem elég eredeti. A Kolos nyújtotta biztonság egyik pillanatról a másikra háttérbe szorult, és amit Klaudia egykor erénynek tartott, most válóokot szolgáltatott számára.

Kevéssel ezután beleszeretett valakibe. „Misi egészen más - állítja. - Jókedvű, bohém, mindig kész a tréfára." Barátnőjének azonban más a véleménye: „Misi hajszálra olyan, mint Kolos volt. Ugyanaz a megbízható, unalmas jófiú, aki leghangosabban saját viccein nevet Azt hiszem, Klaudia becsapja magát."


Azonos minta alapján leszünk szerelmesek

Széles körben tapasztalható jelenség, hogy a nők egymás után többször is olyan férfiba szeretnek bele, aki nem felel meg igényeiknek. Mindig azt hiszik, hogy végre megtalálták az igazit, és tele vannak lelkesedéssel, mígnem később csalódottan állapítják meg: tévedtek.

Nem arról van szó, hogy ezek a férfiak az idő múlásával olyan gyökeres változáson esnének át, ami lehetetlenné teszi a velük való együttélést. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy azok a tulajdonságok, melyeket a nők a kapcsolat elején oly nagyra becsültek, később idegesíteni kezdik Őket.

Szakértők szerint a szerelem egyfajta „selejtezővel" kezdődik, melyből csak azok a férfiak jutnak tovább, akik beleillenek egy meghatározott sablonba. Azért esik rájuk a választás, mert erősek, melegszívűek és megbízhatóak, vagy éppen, mert elesettnek, érzékenynek és szeretetre méltónak látszanak - csakúgy, mint elődeik valamennyien.


Ha a zsák nem találja meg a foltját

Hogy melyik férfi melyik nőhöz illik, arra a legtöbb esetben nem érvényes az a szólás, mely szerint „megleli a zsák a foltját". A jellemek terén inkább az ellen tétek vonzása érvényesül, így például az aktív emberek ösztönösen, egy maguknál kevésbé aktív társat keresnek, a szelídek erőszakosabbat, a rendesek pedig hanyagabbat Sok jó kapcsolat működik ezen az elven. Ha egy idő után mégsem mennek jól a dolgok, annak nagyon különböző okai lehetnek. Sokan például a szerelem első szakaszában nem veszik észre a kellemesnek ítélt jellemvonások árnyoldalait Azok a nők, akik egy kapcsolat kezdetén nagyra becsülik a férfi gondoskodását, később esetleg korlátozva vagy elnyomva érzik magukat Azok pedig, akiket először lenyűgöz a könnyed életvitel, egy idő után kicsapongással és a felelősségtudat hiányával vádolják társukat, mert biztonságra vágynak.

Néha a nő annak ellenére is beleegyezik a házasságba, hogy már korábban észrevette, a férfi önző és akaratos, mégis azt hiszi, képes lesz megváltoztatni. Ennek a tévedésnek csalódás, rosszabb esetben gyűlölködés a vége.


Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL