Mi van benne, ami bennem nincs?

Képzeld magad elé azt a szituációt, hogy találkozol egy régi barátnőddel, akivel együtt jártál iskolába. Pontosan azzal a nagyfenekű, pattanásos arcú lánnyal. Időközben azonban menő fotómodell lett belőle, hetente repül át a fél világon, és van egy elképesztően jóképű pasija, aki ráadásul mindent megad neki. És hogy igazolja a dolgot, már elő is kapja a telefonját, amelynek háttérképe természetesen Ő. Meg kell állapítanod: a pasi szebb a szebbnél, és bizony, ők ketten egy álompár. Micsoda aljasság – gondolod magadban. Miért mindig másokkal történik meg ilyesmi? Miért csak mások találják meg álmaik hercegét? Miért kell neked nap, mint nap a munkahelyeden szenvedni? Hol marad a te mesebeli herceged, vagy az álomfizetésed?

De térjünk vissza a tényekhez. A munkahelyeddel tulajdonképpen nincs semmi gond. A pasid, ugyan nem egy mesebeli herceg, és nem is olyan jóképű, mint a régi barátnődé, viszont kedves és hűséges. És a másfél szobás lakás, amelyben éltek, alapvetően elég is. de, ha őszinte vagy, akkor bevallod saját magadnak, hogy mehetne még egy kicsit jobban a szekér. Csak annyira, mint másoknak. Azoknak, akiknek mindig szerencséjük van, akik mindent elérnek, amit akarnak. Természetes és normális mechanizmus, hogy tudat alatt saját magunkat embertársaink szemével nézzük, állandóan összehasonlítjuk magunkat másokkal. Különösen a nőknek okoz gondot, hogy mások erősségeit és sikereit tolerálják, elfogadják. A női szerepkör gyerekkoruktól kezdve lehetetlen dolgokat követel tőlük: például, hogy kapcsolataik konfliktusmentesek legyenek. A pozitív konkurencia fogalma idegen számukra.

Mások boldogsága, sikere

Érdekes módon ez a pasik számára teljesen természetes: szívesen választják a versengést, a nyílt veszekedéseket. A barát, akinek jobb munkája van, a testvér, akinek jóval nagyobb lakása van – számukra nem jelent akkora problémát. Hogy miért? Azért, mert ők egészen más szemszögből nézik a dolgokat. Nem azt mondják, hogy „fenébe, neki jobban megy, mint nekem”, hanem azt, hogy „jól csinálta, én is el akarom érni ezt”. Tudjuk jól, hogy az irigység nem mindig negatív fogalom, hiszen néha kifejezetten ösztönöz valamire. Az irigységi skálán a fekete és a fehér a két véglet. A fekete irigységet negatívnak, gonosznak és pusztítónak értjük. A fehér irigység azonban jó és csodálattal teli – aktívvá és kreatívvá teszi.

Átalakulhat-e a fekete irigység fehérré?

Mindenki megtanulhatja, hogyan kell bánni egy „riválissal”. A legfontosabb az, hogy reális célokat tűzzünk ki magunk elé. Aki mindig másokat utánoz, ne csodálkozzon azon, ha örök vesztesnek fogja érezni magát. Nem mindenkinek jut tengerparti villa, és nem lehet mindenkiből modell sem. A másik fontos kérdés pedig az lenne, hogy az iskolai barátnő valóban annyira irigylésre méltó helyzetben van-e? Ki tudja azt előre megjósolni, hogy vajon öt év múlva tud-e még modellként dolgozni, vagy boldog lesz-e jelenlegi kedvesével?

Meg kell tanulnunk ésszerűen mérlegelni. Barátaink, ismerőseink másságát észrevenni azt jelentheti, hogy saját egyediségünket is felismerhetjük. És ez az, ami barátságokban, kapcsolatokban és tulajdonképpen az élet minden területén fontos: a lehetőség arra, hogy saját különlegességünk tudatosuljon bennünk.