Kik is azok az energia vámpírok?

Legfontosabb ismertetőjegye, hogy a társaságában egyre fáradtabbnak, feszültebbnek érezzük magunkat, noha nincs rá kézzelfogható okunk. Aki erősen érzékeny, annak a feje is megfájdulhat, netán a gyomra. Többféle módon is „dolgoznak”, sőt legtöbben nem is tudják magukról, hogy mennyire képesek rabolni az energiánkat. Azt is tudni kell, hogy ez nem egy állandó állapot. Legalábbis nem kell annak lennie, persze ismerek olyanokat, akiknek életforma. Rossz passzba került emberek ugyan úgy válhatnak átmenetileg energiavámpírrá, mint valaki, aki már kisgyermek korától kezdve hiába áhítozik a figyelemre.

Akad, aki barátság címszó alatt csak akkor keres meg, ha gondja van, és beszél, panaszkodik, dühöng. Vigasztalhatatlan, mindenre van kifogása, és kifejezetten rosszhiszemű másokkal, mindig azzal nem, akivel éppen beszél. Őt viszont nem érdekli, mi van veled.

Van, aki „vérprofi”. Bármit teszel, vagy mondasz, ő azt felül tudja múlni, szavakban mindenképp. Mindig övé az utolsó szó, főleg, mert általában megunják, és ráhagyják. Valamiképp a középpontba kell kerülnie, ahogy a többi „kollégájának” is ez a célja. Elérik ezt azzal is, hogy drámáznak, minden bolha elefántként végzi általuk. A saját életükben még egy egyszerű reggeli kávé is gigantikus fontosságú eseménnyé avanzsál.

Ha nem drámáznak, akkor csendes megadással tűrik, hogy háttérbe szorítsák őket, és szinte bocsánatot kérnek a levegővételért is. De mégis mindenhol ott vannak, és éreztetik, hogy velük bizony senki nem törődik. Szinte te érzed rosszul magad, hogy ő nem élénk, nem vidám. Majd hazamegy, és úgy érzi, jót bulizott. Persze, más energiáin.
Amiben megegyeznek, hogy végtelenül kimerítő a velük való kontaktus. Tudva, hogy ezt általában nem ők választják maguknak, nem lehet szó nélkül hátat fordítani nekik, de azt sem kell megengedni, hogy a mi életerőnkből lakmározzanak.

Mi tehát a teendő?

Ne hagyjunk teret a módszereiknek. A panaszkodót ne kezdjük vigasztalgatni, hanem tereljük el a figyelmét, vagy ajánljunk megoldást a gondjára azonnal. Ez nem nehéz, hiszen többnyire ugyan azt a lemezt játsszák újra és újra. Vagy tegyünk fel olyan kérdést, amin elgondolkozik, pl.: „Mit gondolsz, hogy fogod megoldani?” Durvának nem érdemes lenni, és nem is szabad, hiszen sosem lehet tudni, mikor lehet valakinek valóban szüksége a segítségünkre, de a megfelelő szavakkal könnyen a helyes mederbe terelhetjük a társalgást. Ha meg persze nem hagyja magát, akkor szépen és finoman ott kell hagyni.

Talán két hete lehetett, hogy egy nagyon kedves, szelíd és türelmes hölgy ismerősömmel összefutottam a közértben. Ritkán beszélgetünk, mert ritkán találkozunk, de rákérdezett, mi újság van velem? Velem bizony nem volt semmi jó éppen, és még az ezerrel rajta pörgős stádiumban voltam, amikor megtalált ezzel a kérdéssel. Olyan őszintének tűnt az érdeklődése, hogy azonnal rázúdítottam minden aktuális problémámat, kifejezetten jól esett, hogy elmondhatom valakinek, aki ismeri a többi szereplőt is. Szegény csak hallgatott, és próbált pozitív maradni, mosolygott, bíztatott, de én csak fújtam, és fújtam. Akármit is mondott, amivel megnyugtathatott volna, én annál mérgesebb lettem, míg végül nagyon kedvesen, de érezhetően megálljt parancsolt. Nem biztatott tovább, hanem sok szerencsét kívánt, és elmenekült. Ekkor éreztem, hogy valami nagyon nem stimmelt velem. Az történt, hogy én mintaszerű energiavámpírrá váltam ott 10 percre, és egy ügyes, kiegyensúlyozott ember ezt meg tudta fékezni. Kicsit elszégyelltem magam… na jó, nagyon szégyelltem magam! Azóta senkinek nem panaszkodtam.

Tehát van védelem az ilyen támadások ellen, ha tudatosan szemléled, ami körülötted történik. Gyakrabban vagyok ennek a „rablósdinak” a másik oldalán, és bevallom, védekezni sem tudok ellene mindig, néha egyszerűen akarom, hogy a másik jól érezze magát. Azt is tudni érdemes, hogy nem mindenki energiavámpír, aki megosztja velünk a bánatát, gondját, a mód, a kivitelezés az, ami veszélyessé teszi az ilyen helyzeteket.

Mit tegyünk velük?

Tehetné mindenki azt, amit velem tett az az ismerős hölgy; reagáljunk pozitív gondolatokkal. Ezen kívül elővehetjük a humort is, mint jó páncélt vagy nyíltan megbeszélhetjük az illetővel, mit érzünk, mit gondolunk a viselkedésével kapcsolatban. Legvégső esetben szakítsuk meg, minimalizáljuk a kapcsolatot azokkal, akik csak kapni akarnak az energiánkból, a figyelmünkből, és semmit nem szeretnének hozzátenni a kontaktushoz.