Ne összpontosíts többé a problémákra...

A problémák pusztán akkorára növekszenek, és csak annyira lesznek valóságosak, amennyire mi azzá tesszük őket. Sőt, csak abban az esetben léteznek, ha hagyjuk az egónknak, hogy létrehozza őket, mi pedig szakadatlan figyelmünkkel táplálásukba kezdünk. Vedd tehát fontolóra az alábbi javaslatokat, amelyekkel másképp szemlélheted életed „képzelt problémáit”. És soha ne kételkedj benne, hogy elméd megváltoztatásával képes vagy átalakítani életed minden egyes részletét.

Új viselkedésminta kialakítása

1. Többé ne csinálj nagy ügyet hétköznapi helyzetekből

Persze, ez jól hangzik, de vajon mit értünk a „hétköznapi” helyzet alatt? Például, amikor a számítógéped összeomlik egy fontos munka közepén, és megpróbálsz segítséget szerezni, amikor a rossz sorba állsz be a boltban, vagy amikor nem érsz oda időben a gyermekeidért az iskolába vagy az óvodába. És nem hagyhatjuk ki a közlekedési dugót sem, különösen akkor, amikor egyébként is késésben vagy. Ezek a szerfelett hétköznapi helyzetek hatalmas problémákká duzzadhatnak, ha hagyjuk. De nem kell hagynunk! Egyedül azok a valódi problémás helyzetek, amelyek veszélyeztetik az életünket, bár még ezekre is tekinthetünk úgy, mint egy új fejlődési lehetőségre.

Határozzuk el tehát most, hogy örömmel fogadunk minden helyzetet – a sorban állást, a közlekedési dugót, a lefagyott számítógépet, és a többit -, és arra használjuk ezeket, hogy abban a pillanatban bevonjuk Istent az életünkbe, majd figyeljük meg, hogyan változik meg észlelésünk – mert ez megtörténik. Az imádság ugyanis sohasem képes kárt okozni sem egy helyzetnek, sem az embereknek. Éppen ellenkezőleg. Az életünk átalakul, amikor elkezdjük a dolgokat másképpen észlelni. Ez olyan törvényszerűség, amelyre bizton számíthatunk!

2. Ne reagáld túl a dolgokat!

Meg kell értened, hogy ha nyugodt maradsz, képes leszel hatástalanítani a rémület érzését, és magát a helyzetet is. Megtapasztalod, hogy ha úgy döntesz, képes vagy valamiféle Belső Bölcsességre hallgatni. Ne feledd, a válaszok mindig ott rejtőznek bennünk. Ám túl sokszor feledkezünk meg arról, hogy a belső forráshoz forduljunk, amikor pedig a legnagyobb szükségünk lenne rá.

Amikor úgy döntünk, hogy abbahagyjuk a túlreagálást, a másokkal való kapcsolataink is sokkal gördülékenyebbé válnak, és elindulunk egy úton, amely olyan békéhez vezet, amilyet korábban nem, vagy csak ritkán tapasztaltunk meg, illetve kitárjuk az ajtót a mindannyiunkban benne rejlő bölcsességhez. Talán nem leszünk erre képesek minden egyes helyzetben, ám ha csak naponta egyszer tartózkodunk a túlreagálástól, az is olyan hatással lesz az életünkre, és a kapcsolatainkra, amilyenről soha még csak nem is álmodtunk.

3. Ne tegyél semmit!

Amikor valaki ’”kiakaszt” minket, vagy bármilyen módon ránk támad, teljesen elboríthat a megtorlás vágya. Egyszer sem jut eszünkbe, hogy nem szükségszerűen kell reagálni arra, amikor szavakkal vagy akár fizikailag megtámadnak. Úgy véljük, ha továbblépünk, az azt jelenti, hogy feladjuk. Ám amikor továbblépsz, az nem azt jelenti, hogy egyet is értesz az ellenfeleddel. Éppen ellenkezőleg, semmivel sem mutathatod ki jobban, hogy úgy döntöttél, elhatárolod magad a témától. Hiszen a harag semmiféle helyzetet nem old meg, és valójában nagyon kevés olyan szituáció adódik, amely ténylegesen veszélyeztetne téged, vagy az életedet. Sohasem találsz rá a békére, ha hagyod, hogy az értelmetlen civakodások csapdája fogva tartson! Mihelyst erre rájössz, rádöbbensz, hogy életünknek csak egészen apró szeletkéje az, amire nem érvényes az a kategória, amit úgy nevezünk el, hogy „nem életveszélyes”. Amikor minden elhangzott, és minden megtörtént, leginkább azzal segítünk minden érintettnek, ha nem teszünk semmit.

4. Engedd el a káoszt!

A legtöbb zűrzavart a múltban gyökerező – gyakran pusztán képzelt – méltánytalanság okozza. Az egyik módja annak, hogy megszabadulj a drámáktól, ha megpróbálsz jelen lenni a pillanatban, és az aktuális helyzetet nem töltöd fel emlékezetes és kaotikus múltbéli tapasztalatokra vonatkozó érzelmekkel. Ám ez valódi éberséget kíván! Elménket erősen vonzzák ugyanis a múlt élményei – legalábbis mindaz, amiről úgy véljük, hogy átéltük -, mert így próbálja meg értelmezni vagy előre kiszámítani, hogy mi lehet a következő lépés. Ha az emlék zűrzavarhoz kötődik, természetes módon a jelenben is ennek bekövetkezésére számítunk, és ezzel megnöveljük annak az esélyeit, hogy az itt és mostban ténylegesen káoszt teremtsünk.

Ha pl. a családban, ahol felnőttél, gyakori volt a veszekedés, és sokkal több volt a drámai, mint a békés pillanat, kétségkívül ugyanezt fogod elvárni ma is a számodra fontos kapcsolataidban. Ám dönthetsz másképpen is! Hiszen nem kell azt tennünk, amit eddig! Nem kell úgy gondolkodnunk, ahogyan mostanáig, nem kell arra számítanunk, amit mindig is elvártunk. Mi döntjük el, milyen mértékben szabadítjuk ki elménket a múlt káoszából – ami természetesen azt jelenti, hogy nem kell részévé válnunk semmilyen drámának, amit olyasvalaki idéz elő, aki a jelenben keresztezi utunkat. A kilépés épp olyan könnyedén válhat szokásunkká, mint ahogy az volt sokunk számára a félreértelmezett bevonódás. Valójában ez egyfajta gondolkodásmód, lehetőség arra, hogy megváltoztassuk elménket, és átéljük, amint életünk új, békésebb irányt vesz. Ha tehát ki akarsz próbálni egy újfajta megközelítést, kezdd el gyakorolni a kilépés szokását. Semmi sem állíthat meg, hiszen a részedről pusztán egy kis hajlandóságra van szükség.

5. Na és?

Na és, lépj túl rajta! – bármi is legyen az, amin túl kell lépni! Igenis kiléphetsz azokból a helyzetekből, amelyek meghatározzák a gondolkodásodat, ha képes vagy elszakadni az állandó panaszkodástól. Kapcsolatainkban túl könnyedén találunk bizonyítékot a figyelmetlenségre ahelyett, hogy észrevennénk az állandóan jelenlévő szeretetet.

Életutunk arról szól, hogy meg tanuljuk kezelni azokat a szituációkat, amelyek fiatalkorunkban összezavartak. Akik utunkon kísérnek, mindannyian életünk nagy színpadának szereplői. Ahogy egy-egy élményünkre visszatekintünk (vagy akár mindegyikre), láthatjuk, hogy bármelyikre mondhattuk volna azt, hogy „na és?”. Egyik helyzet sem fenyegetett azzal, hogy összezúz, hiszen csakis az elménk volt a bűnös! Hagytuk, hogy irányítsa az érzelmeinket, és túl sokszor a tetteinket is.

Szeretnél még többet olvasni a témával kapcsolatban? Akkor feltétlenül vásárold meg az alábbi könyvet: