Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
LELKIPATIKA

Tanulj meg a jelenben élni!

Szerző:
Szabó Anna
Bizonyára veled is előfordult már, hogy részt vettél egy társalgásban, bólogattál és hallgattál, de valójában egyáltalán nem figyeltél a partneredre, mert „lélekben egészen máshol jártál”. Ez azért van, mert a gondolkodó éned állandóan gondolatokat generál – nem csoda, végül is ez a dolga.

 

Ilyen esetekben általában azon törjük a fejünket, hogy mit fogunk csinálni, vagy éppen a múltbéli dolgokon rágódunk. Ahogy fentebb írtuk, ezért a gondolkodó énünk a felelős. A baj csak az, hogy az általa generált gondolatok túl gyakran terelik el a figyelmünket attól, amit az adott pillanatban teszünk. Előfordult már veled, hogy autóval mentél valahová, és mikor odaértél, észrevetted, hogy semmire nem emlékszel az útból? Vagy úgy gondoltad, tudod, hogy merre mész, de végül mégis rossz helyen kötöttél ki? Ennek az az oka, hogy nem az útra figyeltél, hanem gondolkodó éned valamilyen tevékenyégére (pl. ábrándozás, tervezés, aggodalom, problémamegoldás, emlékezés, stb.). Így telik el életünk jelentős része.

Megtörtént-e már veled, hogy megkérdezték: „Mit csináltál ma?” – és te nem tudtál választ adni, mert nem emlékeztél? Jártál már úgy, hogy eszegettél valamit, és észre sem vetted? Vagy elolvastál egy egész oldalt a könyvedből, és egy árva szó sem maradt meg belőle? Az ilyen esetekre mondjuk általában, hogy szórakozottak vagyunk, vagy elmerengtünk valamin, esetleg belefeledkeztünk a gondolatainkba – mindhárom kifejezés arra utal, hogy tudatunk termékeivel foglalkoztunk, ahelyett, hogy a pillanatnyi eseményekre figyeltünk volna. Ilyenkor a gondolkodó én eltereli a megfigyelő én figyelmét.

Az a bizonyos gondolkodó én


A gondolkodó én egy időgéphez hasonlít: vagy a jövőbe, vagy a múltba repít bennünket. Rengeteg időt töltünk azzal, hogy a jövőt tervezzük, a jövőről álmodozunk, vagy éppen rettegünk tőle. Ám még többet azzal, hogy a múlt eseményein tépelődünk. Ez rendkívül hasznos jelenség, a gond inkább az, hogy abban a kis időben, amikor a tudatunk mégis a jelenre koncentrál, általában kritikusan vagy elítélően teszi azt: harcol a valóság ellen, ahelyett, hogy elfogadná a tényeket. Ez az állandó agyi tevékenység rendkívül erős és zavaró tényező, hiszen gondolkodó énünk a nap jelentős részében azzal van elfoglalva, hogy elvonja a figyelmünket a teendőinktől. Mert minél inkább belefeledkezünk a gondolatainkba, annál kevésbé tudunk az adott tevékenységre koncentrálni.

Néha pontosan az a cél, hogy belefeledkezzünk a gondolatainkba, de túl gyakran fordul elő, hogy teljesen lényegtelen, az életünkhöz egyáltalán nem kapcsolódó gondolatok terelik el a figyelmünket. Ha pedig elmerülünk a gondolatainkban, és csak testileg vagyunk jelen valahol, akkor valójában már saját magunkhoz sem kapcsolódunk!


Mi is az a kapcsolódás?


A kapcsolódás az itt-és-most tudatos megélését jelenti, amikor az ember tökéletesen feloldódik a jelenben, és összhangba kerül a valósággal. Amikor a kapcsolódást gyakoroljuk, kivonjuk magunkat a múltból vagy a jövőből, és visszatérünk a jelenhez – az itt és mosthoz. Hogy ez miért fontos? Három fő oka van:

1. Egyetlen életünk van, hozzuk hát ki belőle a maximumot. Ha csak félig vagyunk jelen, valamiből mindig kimaradunk. Csak az tudja igazán értékelni az élet szépségét és gazdagságát, aki valóban átéli minden pillanatát.
2. Tolsztoj szerint: „Csak egy idő a fontos, a MOST! Ez a legfontosabb, hiszen csak ezt tudjuk befolyásolni.”. Ha tehát teljes életet szeretnénk élni, cselekednünk kell. A cselekvés képessége csak a jelenben áll rendelkezésünkre. A múlt már megtörtént, a jövő még nem létezik, csak itt és most van lehetőség a tettekre.
3. „Cselekedni” nem csak egyszerűen tenni valamit! A tettnek hatékonynak kell lennie: egy aktív lépésnek, amely a kívánt irányba viszi tovább életünket. És egy ilyen fontos lépés megtétele teljes szellemi jelenlétet feltételez. Figyelnünk kell rá, hogy mi történik, hogyan reagálunk, és hogyan szeretnénk viselkedni egy adott szituációban.

 

Kapcsolatot teremteni a jelennel azt jelenti: felébredni, megfigyelni mi történik, elmerülni és feloldódni a világban, és megbecsülni az élet minden pillanatát. A kapcsolódás gyakran spontán is bekövetkezik, kellemes és inspiráló helyzetekben. Sajnos azonban nem tart sokáig. Előbb vagy utóbb a gondolkodó én újra erőre kap, és történeteivel, ítéleteivel vagy kritikájával kiragad a pillanat élményéből.


Kapcsolódás és megfigyelő én


A kapcsolódás a megfigyelő én révén történik. A lényege, hogy teljes figyelmünkkel arra koncentráljunk, ami itt és most történik, és ne hagyjuk, hogy gondolkodó énünk elterelje a figyelmünket, vagy befolyásoljon. A megfigyelő én nem ítélkezik, nem küzd a valósággal és nem próbál ellenállni neki. Egyszerűen csak olyannak látja a dolgokat, amilyenek. Az ellenállás csak akkor következik be, ha azonosulunk az ítéleteinkkel, és elhisszük, hogy dolgok rosszak, tévesek, vagy igazságtalanok.

Gondolkodó énünk azt sugallja, hogy a dolgok nem olyanok, mint amilyennek lenniük kellene, hogy mi magunk sem vagyunk olyanok, mint kellene, hogy a valóság hamis, és a gondolataink igazak. Ezért a gondolkodó én gyakran olyan, mint egy sötét szemüveg, amely elhomályosítja a világról alkotott képünket, és elszakít minket a valóságtól. Ahelyett tehát, hogy segítene a konkrét valósághoz kapcsolódni, inkább eltávolít tőle, más térbe és időbe repít.

Jó hír, hogy mindeközben a megfigyelő én is jelen van, és bármikor a segítségünkre siet. Így kapcsolódhatunk az ember által érzékelhető világ végtelen dimenzióihoz. Elképesztő, de igaz: ha nyíltan és érdeklődően közelítünk valamilyen kellemetlen tapasztalathoz, gyakran kiderül, hogy a dolog nem is olyan rémisztő, mint hittük. Hasonlóképpen a leghétköznapibb és legmegszokottabb élmény is izgalmas, új fényben tűnhet fel, ha teljes mértékben, tudatosan kapcsolódunk hozzá. Ezt te magad is megtapasztalhatod a következő gyakorlat segítségével:

Hogyan kapcsolódjunk a világhoz, és mit tegyünk, ha észrevesszük, hogy ismét távolodni kezdünk a valóságtól, a jelentől?


A légzés tudatosítása


Miközben ezt a bekezdést olvasod, kapcsolódj a légzésedhez. Figyeld meg, hogyan emelkedik és süllyed a mellkasod, hogyan áramlik ki-be a levegő az orrlyukaidon. Kövesd a levegő útját az orrodon át. Figyeld, ahogy a tüdőd kitágul. Figyeld, ahogy a hasad előretolódik. Kövesd a levegő útját kifelé, érezd, ahogy a tüdőd ismét összelapul. Most hagyd abba az olvasást, hunyd le a szemedet, és folytasd harminc másodpercig. Figyeld, mi történik.



Mit vettél észre? Remélhetőleg két dolgot is: az egyik, hogy az érzetek valóságos kavalkádja vesz körül folyamatosan – csak éppen rendszerint nem veszed őket észre. A másik, hogy a gondolatok és érzések nagyon könnyen elterelik a figyelmet. Ha fejleszteni szeretnéd tudatosságodat, hogy kósza gondolataid és érzéseid ne zökkenthessenek ki olyan könnyedén a szemlélődésből, gyakorold naponta a következő feladatot.

Figyelj meg öt dolgot


Ez az egyszerű feladat segít a koncentrációban és a környezetedhez való kapcsolódásban. Minden nap gyakorold néhány alkalommal.

1. Állj meg egy pillanatra.
2. Nézz körül, és figyelj meg öt tárgyat.
3. Hallgatózz és figyelj meg öt hangot.
4. Figyelj meg öt dolgot, amelyet a tested felületén észlelsz
.

Ha közben úgy érzed, hogy gondolatban eltávolodtál, figyelmedet tereld v issza a megtapasztalásra.


És ne feledd: valahányszor úgy érzed, hogy az „időgép” magával ragadott, igyekezz vissza a jelenbe! Mert minél inkább a kellemetlenérzésekre és gondolatokra koncentrálunk, annál inkább elszakadunk a jelentől.


Dr. Russ Harris, M.D. - A Boldogságcsapda
(Illia Könyvkiadó)


Már megint egy könyv a boldogságról? Kapjuk fel a fejünket a cím láttán. Az ezredforduló emberének útkeresése, boldogságvágya kiváló üzleti lehetőségnek bizonyult, az önsegítő, spirituális vagy (ál)tudományos könyvek áradata kiapadhatatlannak tűnik. Kezdjük elveszíteni bennük a hitünket, a szkepticizmus szinte már tapintható. Ugyanakkor talán még soha nem voltunk ennyire kiéhezve rá, hogy valaki végre megmondja, mit kell tennünk. A szerző mindjárt az első fejezetben kijózanítja olvasóját: a boldogság nem az ember természetes állapota, csak egy álomkép, amit civilizációnk már-már elvárásként vetít elénk: magunk kreálta illúzió csapdájába estünk. Minél inkább küzdünk érte, annál inkább távolabb kerülünk a valóságtól, és annál inkább eluralkodik rajtunk a csalódás, a kétségbeesés: íme, máris kialakult az ördögi kör. A válaszokat ne mástól várjuk – egy valamirevaló terapeuta a maga részéről annyit tehet, hogy segít feltenni a kérdéseket. Erre vállalkozik az ausztrál Dr. Russ Harris, egy új pszichológiai megközelítés – a tudatos jelenlét elnevezésű terápiás-meditációs gyakorlatra épülő „Elfogadás és Elkötelezettség Terápia” (Acceptance and Commitment Therapy, azaz ACT) elveinek kidolgozója.


 


 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL