Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
MÁGIA

10 rövid, akár mindennap elmondható varázsige

Szerző:
Szabó Anna
Előfordul, hogy gyors segítségre lenne szükségünk a mindennapokban. Mihamarabb szükségünk lenne egy jelre, erőre, gyógyulásra, megoldásra vagy valamiféle támogatásra. Éppen ezért jó, ha ilyenkor el tudsz mondani egy rövidke varázsigét, amivel akár azonnali sikert is elérhetsz! Semmit sem veszítesz azzal, ha kipróbálod!

Csodát természetesen egyik varázsige sem ígér, de még akár az is megtörténhet! Azonfelül, hogy a pár mondatos, rövidke varázsigék – vagy mantrák, ha úgy tetszik – meg is teremthetik a vágyadat, a lelkedre, hangulatodra is jó hatással lehetnek! A hit és a remény segít pozitívan gondolkodni, de még a teremtő folyamatokat is elősegítgetik! Teljesen veszélytelenek, így semmit sem veszítesz azzal, ha kipróbálod őket!

Kellékek

• 1 fehér gyertya
• Füstölő
• Papír
• Fémtálka

A varázslat menete

A következő varázsigéket bármikor elmondhatod, amikor jónak érzed. Gyújtsd meg a füstölőt, a gyertyát, majd mondd el az igét annyiszor, ahányszor csak jól esik. Ha gondolod, fel is írhatod egy kis cetlire és el is égetheted, majd szétszórhatod a hamvakat. Az a fontos, hogy koncentrálj és higgy abban, amit mondasz! Akár vizualizálhatod is a vágyadat:

Szerencselöket

Fortuna, hallgasd meg kérésemet, most van itt az ideje, hogy fordíts egy nagyot a szerencsémen és elhalmozz engem jóindulatoddal! Szórj rám áldást ma!

Kérek egy jelet!

Angyalok, halljátok sóhajom, szükségem van most egy tiszta és érthető jelre, hogy sikerüljön a legmegfelelőbben döntenem! Mutassátok, mondjátok meg, mit tegyek!

Csodás nap varázs

Köszöntelek Nap, jó, hogy végre itt vagy, mosolyogj le rám és aranyozd be napomat, hogy bármi is történjék, ne veszítsem el derűlátásomat és csodásan érezzen magam!

Gyógyige

Ahogy ma, úgy holnap is, egyre közelebb kerülök a teljes gyógyuláshoz. Már most sokkal jobban érzem magam és érzem, ahogy percről percre javul az állapotom, mert Isten és az angyalok szeretetét élvezem.

Adj erőt ige

Istenem, adj erőt a testemnek és a lelkemnek, hogy szembenézzek azzal, ami rám vár. Adj hitet és bátorságot, hogy bármivel megküzdhessek és örömmel a szívemben fogadjam a nekem szánt leckéket. 

Jósálmom kérése

Behunyom a szememet, ideje nyugovóra térnem. Álmok őre, húzd el a jövőt takaró fátylat és engedj bepillantást nyernem a jövőbe, hadd lássam a legfontosabb eseményeket, hadd ne érjenek felkészületlenül engem!

Akadályok legyőzése

Őrangyalom arra kérlek, tisztítsd meg az utat előttem, hogy könnyedén elhárítsam a nehézségeket és győzedelmeskedhessek! Adj hozzá erőt és kitartást!

Pénzvonzó ige

Édes Istenem, pénzre lenne szükségem, kérlek szépen, hallgasd meg kérésemet és küldd el a legszükségesebb összeget nekem! Ahogy tudom, megfizetem szeretettel vagy ahogyan kéred!

Békekötő varázs

Bocsáss meg, hogy megbántottalak, bocsásd meg tettemet, arra kérlek, fogadj vissza a szívedbe. Fogadd el békejobbomat és borítsunk fátylat a múltra!

Kapcsolatharmonizáló ige

Kérem a hatalmas Univerzumot, segítsen még jobban megértenem a kedvesemet és még közelebb kerülnöm hozzá. Segítsetek megerősíteni, szeretetteljesebbé és békésebbé tenni a kapcsolatunkat!

Ha teljesül a vágyad, ne felejtsd el megköszönni az égieknek, de akár minden kérés után is megköszönheted, hogy meghallgattak!


 

mágia varázslat
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL