Szabó Anna
Étel-ital áldozat
Már az ókori Egyiptomban is bevett szokás volt az étel-ital áldozat. Sört, bort, tejet, olajat illetve ételeket áldoztak az istenek, illetve zöldségeket, gyümölcsöket, gabonát, mézet vagy éppenséggel süteményeket. Később persze régiónként változott, mely kultúra milyen alkohollal, növény félével járulhatott hozzá. Majd még később már a különböző édességek is szóba kerülhettek.
Ezekből adódóan, igen sokrétűen tudod megajándékozni az isteneket. Érdemes legalább egy napig vagy éjszaka erejéig elől hagyni a felajánlott süteményeket (időjárástól függően persze). Aztán a felajánlott ételeket a legcélszerűbb eltemetni, elföldelni. Vagy ha olyan az étel, akkor felajánlhatod az állatoknak, például a magvakat, gabonákat a madaraknak. Továbbá az áldozatok tűzben történő elégetése is bevett szokás volt. Ha pedig egyik sem megoldható, akkor magad is elfogyaszthatod és akkor olyan, mintha megosztanád azt, amid van az istenekkel.
OLVASS TOVÁBB!
Húsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
MÁGIAHúsvéti bőségceremónia – Mágiázz magadnak jólétet és pénzt!
Nemcsak azért különleges a húsvét, mert végre van pár munkaszüneti nap, együtt lehet a család, és megünnepelhetik Jézus feltámadás...
MÁGIAKérj az égiektől egy meglepetést húsvétvasárnap vagy húsvéthétfőn! – varázslat
Az olyan napok, mint a húsvétvasárnap vagy húsvéthétfő, kimondottan mágikus napnak számítanak, ugyanis ilyenkor rendkívül erős energ...
2 betegség- és rontásűző varázslat, amit Virágvasárnap kell elvégezned
Vagyis 2 napod van felkészülni! Virágvasárnap a húsvét előtti nap neve. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe a kereszthalála előt...
MÁGIA6 szupergyors varázslat, amihez szinte csak egy tojás fog kelleni
A tojás nemcsak a Húsvét vagy egy remek reggeli főszereplője lehet, hanem a varázslatoké is. Gyakran használják a szerelmi mágiáknál,...
MÁGIA7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK