Szabó Anna
Ha készen álltok a pároddal megpecsételni szerelmeteket, mert már annyi ideje együtt vagytok vagy olyan nagy a szerelem, akkor a következőt kell tenned:
Melegíts fel piros viaszt, adj hozzá 5 csepp rózsaolajat és formálj belőle két félszívet. Ám előbb mindkét félbe tedd bele néhány hajszálatokat. Egyiket az egyikbe, a másikat a másikba.
Utána menj az oltárod elé vagy ahol a mágiát végzed és gyújts 3 db piros gyertyát. Használj hozzá tömjén, rózsa és levendula füstölőkeveréket.
Majd mond az igét: „Ma, mikor az év legmágikusabb napja van, és izzik a levegő a szerelemtől és a kéjtől, amikor a Szarvas Isten meghágja szerelmét a Nagy Istennőt és az egyesülésük elhozza az megújulást és a bőséget, úgy a mi szíveink most összeforrnak a tűz által, hogy eggyé váljanak.”
Forrósítsd fel óvatosan a két szív szélét és egyesítsd őket.
Végy kezedbe egy rózsaszínszalagot és kösd át vele a szívet e szavakkal: „Ahogy az Égben és a Földön ma mindenki szerelembe esik, úgy fognak a mi szíveink is lángra gyúlni, mert én vagyok az Istennő X (párod neve) pedig a Szarvas Isten. A mi szerelmünk hozza el a megújulást és a bőséget.”
Csomagold be a szívet és piros színű anyagba és helyezd biztonságba, de másnap majd el kell ásnod.
Ha lehetőséged van rá, akkor feltétlenül légy együtt ezen a napon a pároddal és teremts ünnepi hangulatot a készülő szeretkezéseteknek. Úgy gondolj rá erre az együttlétre, mintha valóban te lennél az istennő és az isten és szent egyesülésben lesz részetek.
OLVASS TOVÁBB!
Húsvéti tojás termékenységi bűbáj - Egyszerre szép és rendkívül erőteljes varázs a gyermekáldásért
Azok, akik gyermekre vágynak, semmiképpen se hagyják ki a húsvét nyújtotta mágikus és elképesztően erőteljes termékeny energiákat. V...
MÁGIAHúsvéti bőségceremónia – Mágiázz magadnak jólétet és pénzt!
Nemcsak azért különleges a húsvét, mert végre van pár munkaszüneti nap, együtt lehet a család, és megünnepelhetik Jézus feltámadás...
MÁGIAKérj az égiektől egy meglepetést húsvétvasárnap vagy húsvéthétfőn! – varázslat
Az olyan napok, mint a húsvétvasárnap vagy húsvéthétfő, kimondottan mágikus napnak számítanak, ugyanis ilyenkor rendkívül erős energ...
2 betegség- és rontásűző varázslat, amit Virágvasárnap kell elvégezned
Vagyis 2 napod van felkészülni! Virágvasárnap a húsvét előtti nap neve. Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe a kereszthalála előt...
MÁGIA6 szupergyors varázslat, amihez szinte csak egy tojás fog kelleni
A tojás nemcsak a Húsvét vagy egy remek reggeli főszereplője lehet, hanem a varázslatoké is. Gyakran használják a szerelmi mágiáknál,...
MÁGIA7 pofonegyszerű gyertyamágia – Ne a sorsra várj, inkább teljesítsd te a kívánságaidat!
Gyógyítsd meg a lelkedet, varázsolj pénzt és önszeretetet az életedbe. Hódítsd meg a kiszemeltedet vagy erősítsd meg a partnereddel va...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK