Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon

Ha sokat beszélsz

 

Ha képtelen vagy abbahagyni a fecsegést, ha állandóan eszedbe jut még egy téma, egy gondolat, amit minden áron el akarsz mondani, be nem áll a szád, és alig lehet tőled megszabadulni, akkor bizony kissé szószátyár vagy. Tetszik, vagy sem, a veled való találkozás teljesen lemerítheti a környezetedet, hiszen a beszéd figyelmet követel a hallgatóságtól, a sok beszéd éppen ezért egyfajta energiarablásnak minősül. A szószátyár emberek valóban azért beszélnek olyan sokat, hogy figyelmet kapjanak, és ők irányíthassák a helyzeteket, mert sok esetben rászorulnak erre az élményre. A bőbeszédűség a figyelem kikövetelésének, kimerült forrásaink feltöltésének egyik módja, ezért olyan kimerítő a hallgatóság számára. Az ilyen emberek képesek órákat beszélni magukról úgy, hogy érzékelnék ennek rendkívüli egyoldalú mivoltát. 

Mindez azért alakulhatott ki, mert annyira fontos számodra, hogy végre valaki meghallgasson, megértsen. Ha bőbeszédűségre hajlasz, akkor ne feledd: Isten két fület adott nekünk és egy szájat, kommunikációnk során is ilyen arányban használd őket. Ne feledd, ha többet beszélsz a rád szabott egyharmad résznél, nagy az esélye, hogy elkezded lecsapolni a körülötted lévők energiáját.

 

Vissza a cikkhez >> 

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL