Harmadik utas: a szerető

Korunk hanyatló erkölcseinek taglalásakor sokan a hűségre csak úgy gondolnak, mint valami letűnt évszázad felesleges intézményére. Íme, hát a romlás maga! A kísértés nagy, az ellenálló képesség meg egyre kisebb (a saját fajtánkra nézve mindez többszörösen megállja a helyét). Így aztán szeretők leszünk. Ti Hölgyek, meg mi urak is – bár egy csalfa hím a legritkább esetben érdemli ki az úr megszólítást. Kedves női olvasók, ne szépítsük: előttetek sem ismeretlen a házasságon vagy kapcsolaton kívüli örömszerzés eme formája. A kaland, az izgalom, vagy felgyorsult világunk még inkább rohanó hétköznapjai sodornak minket más ölelésébe? Mi a férfiasságunkat bizonygatjuk, Ti nők pedig magatok felé nyugtázzátok, hogy kelletek még valakinek? Vagy az egész nem több a szex heves ösztönének megélésénél, a pillanatnyi, heves vágyak lecsillapításánál? Oknyomozó riportot ne várjatok tőlem, de arra talán tudok némi fényt deríteni, hogy miként éli meg egy pasi, ha a kívánt szépség csak a szerető szerepkörét osztja le neki. Nem áll szándékomban ezúttal sem kizárólag fekete és fehér színeket használni a lentebbi betűk megfestésekor, mivel szerető és szerető között is van különbség. És nem csak a méretében, szóval ezúttal más „nyomós” okot kutatunk…

Nehéz mesterség

A szeretői státuszt ne tévesszük össze a szimpla megcsalással. Kétlem, hogy értelmező kéziszótárt kellene mellékelnem e két fogalom mellé – bár a női agyat ismerve… -, így elöljáróban csak annyit: a félrelépés egyetlen téves mozdulat a rossz irányba, méghozzá egyetlen alkalommal; viszont az ismétlődő tilosban járás már a sorozatos garázdaságok bűntetteit szaporítja. Úgyis mondhatnánk: sok kis félrelépés láncolata. Szeretőnek lenni amúgy külön életforma. Mindig ugrásra készen várni, hogy a másiknak mikor adódik néhány szabad órája, gondosan ügyelni a részletekre, hihető meséken agyalni vagy éppen megfelelő alibiről gondoskodni: bizony fárasztó lehet hosszútávon. De ahogy általában a férfiak, szeretjük a könnyebb végén megfogni a dolgokat, így lehet, hogy nincs is, aki elől bujkálnunk kellene.

A kényelem uralma

Mert egy férfinak nem feltétlenül csak akkor lehet szeretője, ha egyébként foglalt. Számunkra mi sem egyszerűbb, mint olyan áldozati bárányt keresni magunknak, aki nem óhajt többet néhány boldog óránál, neki sincs komolyan senkije, ezért hagyja, hogy éljük a világunkat. Valószínűleg kiszemeltünk csak azért megy bele a játékba, mert bízik benne, hogy idővel majd szorosabbra fonhatja a kötelékeket, de Hölgyek, nem hiszem, hogy titkot árulnék el azzal: aki egyszer szélhámos volt, az mindig gazfickó marad. Mennyire kényelmes ez nekünk! Amikor épp ráérünk, „tornázunk” egy keveset az ágyban, ha kedvünk tartja, még akár közös programokat is csinálhatunk, de mindig húzunk egy vonalat: eddig, és ne tovább! Nem tartozunk elszámolással senkinek, és ha jól kavarjuk a lapokat, még több szeretőt is tarthatunk egyszerre. Arra azért nem árt vigyáznunk, hogy a neveket ne cseréljük össze a nagy lihegés közepette.

Birkák és a pásztorórák

A tökéletes férfiúi idillről olvashattatok az előbb, persze igazi férfi módjára a szerepcsere már közel sem nyeri el ennyire a tetszésünket. Az egyenjogúsággal ugyanis együtt jár az is, hogy egy nőnek ma már nem csupán saját lakása vagy osztályvezetői címe lehet, de saját bejáratú szeretője is. Mondjuk a férje mellett. És azt már közel sem viseljük olyan jól, ha nem tudunk többek lenni a nő életében a lepedőakrobatika kiemelkedő képességű alakjánál. Ugyanaz a birtoklási vágy hajt minket, mint az élet annyi más területén: vagy az enyém, vagy senki másé. Egyre többet és többet akarunk, ha ma két órán keresztül ölel engem, holnap már öt legyen, két héten belül pedig hagyja el élete párját. Ez a legritkább esetben fordul elő, ahogy a férfiak sem tülekednek azért, hogy a szeretőjüket a partnerükké léptessék elő. Látjátok, Hölgyek, visszakapjuk mi ezt!

Lehunyt szemmel szédelegve

Amikor a combjaink találkozásánál található „ékességünk” átveszi a hatalmat a józan eszünk felett (ez gyakran előfordul), akkor nem ismerünk se embert, se családot, csak követjük a riadót fújó kürt hangját. Hiszen meg kell ragadni a kapuzárási pánik és a totális pocak előtti utolsó alkalmat, hogy igazi bikának érezzük magunkat! Nem is kínálkozhat más, mint az ismert házi „falatok” után néha valami különlegesség elfogyasztása vendégségben. Egyedeink jókora számú képviselője úgy véli, férfiúi előjoga, hogy a kifelé mutatott családi harmónia mellett szeretőt tartson. Mert az csak szex, ami jár neki. Ti nők, tisztelet a kivételnek, pedig megteszitek azt a szívességet, hogy elfordítjátok a fejeteket, és tűrtök összeszorított fogakkal. A mentalitásotoknak sok oka lehet, kezdve az anyagi bizonytalanságtól, a „maradjunk együtt a gyerekekért” segélykiáltásig. A pasik egymás között azt mondanák: a jó asszony hallgat és tűr. Pedig a bátraké a szerencse.

Furcsa ragaszkodás

Tudjátok, érdekes egy faj ez a miénk. Kell a potyafalat, de higgyétek el, ennél többről csak a legritkább esetben van szó. Mert más egy társ, és más a szerető. Ne gondoljátok, hogy a szerető kiüthet titeket a nyeregből. Eleve induljatok ki abból, hogy félünk a nagy változásoktól, így ha előveszitek a bőröndöt a „költözöm anyámhoz” szöveggel, azzal simán elérhetitek, hogy pattintsuk a kis numerát. Meg aztán amiatt is furcsán működünk, hogy a könnyen jött hódítást nem tudjuk ám igazán értékelni. Tehát azt, aki az ismert hátterünk ellenére a szeretőnk lesz, azt nem tartjuk sokra. Mint az ismerkedési esteken: ha a lány jön oda hozzánk, mi állunk is odébb. Így működik a szunnyadás felé tendáló potenciálját bizonygatni kívánó férfi. A reményt pedig semmi esetre se adjátok fel, mert nem minden pasi disznó. Igaz, nem is minden arany, ami fénylik.