A csajom igazából egy pasi?!?!

Na, például ott van Pink. Ha valaki, akkor említett Hölgy aztán tényleg nem egy cicababa, sőt, simán kinézem a szőkeségből, hogy egy-egy rosszabb napján minden kertelés nélkül bemázol egy jókorát az aktuális palijának (ej, de kár, hogy ilyen messze lakunk egymástól…), vagy úgy kiosztja, hogy szegény fickó nem áll meg a lábán. Vagány, megmondja a magáét, saját stílusa van, és minden bizonnyal igen erőteljes személyiség lehet. Tehát akár mondhatnánk rá, hogy kifejezetten fiús. Ennek ellenére, és ezt így higgyétek el nekem, kedves női olvasók, aligha hiszem, hogy olyan férfit találnátok, aki kizavarná az ágyából Rózsaszín asszonyságot. De akkor hogy is van ez? E szerint a pasik bírják a fiús vonásokat felvonultató nőket? Ha meg igen, akkor miért olvassuk mindenhol annyi magányos nő sorait, akik képtelenek azért párt találni maguknak, mert egy hangyányival több öntudat szorult beléjük? Egyáltalán, mi teszi férfiassá a gyengédebb nem tagjait? Kész szerencse, hogy itt vagyok én nektek – bár az igazán nagy köszönet azért jár, hogy Ti vagytok nekem – és segítek elmagyarázni, hogy pasiszemmel hogyan fest mindez, és mitől lesz valaki Nő. Akár akkor is, ha érti az LCD képernyős tévék működési elvét.

Belépés: csak férfiaknak?

Könnyű lenne egy csomó sztereotip skatulyát felsorolni, és ebbe belegyömöszölni azokat a kis drágaságokat, akik a hímek szemében – kis túlzással – a fajtársaik is lehetnének. Ez egyrészt rendkívül hímsoviniszta megállapítás lenne (tudjátok, a suszter meg a kaptafa esete…), másfelől pedig a valósággal sem lenne köszönőviszonyban. Pusztán nőietlen lenne attól egy virágszál, mert, mondjuk, a csavarboltban dolgozik eladóként, a szabadnapjain pedig szívesen megnézi a helyes olasz focistákat a tévében? Esetleg azért nem férne be a körömlakkosok és daueroltak klubjába, mert irtózik a 10 centis cipősarkaktól, és kisebb könyörgés árán lehet csak ráaggatni egy szoknyát? De ez fordítva is nagy dilemma: a sminktől és a dekoltált felsőtől egy csapásra nő lesz abból a szörnyetegből, aki képtelen kulturáltan viselkedni, és kínos vele minden pillanat? Nos, a férfiaknak kell valami, ami akár az olajfoltos kezeslábason is átragyog, és erre mondjuk mi azt, hogy: kisugárzás!

Ijesztő vagy merész?

Néhány hónappal ezelőtt épp kedves barátaimmal elemezgettem ezeken a hasábokon a női divatot, és már akkor is arra a megállapításra jutottunk, hogy lehet egyszerű a ruházat, ha azt a viselője hercegnői tüneménnyel képes hordani. De álmodozásaink tárgyai, a szőkék, vörösek, feketék és barnák nem csak a gardrób nyújtotta kellékektől lesznek nők, ugyanakkor a cselekedetektől sem válnak automatikusan fiússá. Sokszor a teremtés koronája egyik lábáról áll a másikra, és tehetetlenül nézi, ahogy kedvese épp elhárítja a dugulást; vagy a mi sokadik, elkeseredett kísérletünk után – egy bájos mosoly kíséretében – kiveszi a kezünkből a csavarhúzót, és simán a helyére teszi a szekrény meglazult ajtaját. Mindezt a férfiak két különböző módon értékelhetik. Vagy azt mondják, hogy „basszus, milyen dögös csajom van”, és egy merész mozdulattal kicsavarják a kezéből a szerszámot, hogy azonmód az ágyra döntsék; vagy szűkölve magukba zárkóznak, és szenvednek attól, hogy nem tudnak pasik lenni a nőjük mellett. Ez utóbbi típusunk szépen ki fog táncolni a kapcsolatból, és egyre másra olyan partnert keres majd, akit kedvére irányítgathat. Azt mondanám, maradjunk az előbbi fajtánál – benne több opció rejlik.

Gyere egy párnacsatára!

Az sem véletlen, hogy a férfiak jelentős hányada kifejezetten csípi a rövid hajú tündérkéket (már csak egy szemüveg kell a tökéletes összhatáshoz), vagy, hogy guvadt szemekkel nézzük a mostanában egyre nagyobb teret hódító női nyakkendőket. Ám ezektől sem feltétlenül lesz valaki pasis. Attól már sokkal inkább, ha mondjuk három fiútestvér között nevelkedett, vagy már az oviban is inkább állt be a srácok közé focizni, mint a lányok közé „my little pony-zni”. A férfiak hajlamosak az ilyen körülmények között felcseperedett, és ez által fiúsabb jellemvonásokat mutató Hölgyekkel eljutni a „legjobb barátom” kapcsolati szintig. Akár ott ebédelhet nálunk, sőt, még a meccsre is kiviszem magammal, és délután akár egy párnacsata keretén belül jót hülyülök vele, de nem feltétlenül lesz több „havernál”. Egy darabig. És itt nagyon erősen az „egy darabig”-ra helyezném a hangsúlyt. Mert ha fellobban az a szikra, és felragyog az a sokat emlegetett kisugárzás, akkor a későbbi párnacsaták egészen más irányt vehetnek. Ugye, értitek, mire gondolok?

A lélekben is férfi

Viszont lehet egy Hölgy olyan is, amikor egyáltalán nem szolgál rá Hölgy mivoltára. Ők azok, akik nem szeretnek nők lenni, és nem is tudnak megbarátkozni ezzel. Márpedig ez rendkívül taszító egy férfi számára. Belőlük pont az a tűz, az a csillogás hiányzik, ami még egy csábos lábon ringatódzó tornacipőt is vonzóvá és kívánatossá tesz. Mindennek – laikusként tippelve – több oka is lehet, kezdve akár olyan súlyos dolgokkal, mint hogy a szülei nem lánygyermeket vártak; és bezárva azzal, hogy valamilyen, az életükben bekövetkezett törés miatt nem tudnak megbirkózni a nemükkel. Képtelenek elfogadni, hogy nők. És ami a legrosszabb, hogy mindezt hangoztatják is. Gyakran, és minden körülmények között, egész viselkedésük, megjelenésük ennek a jegyeit hordozza. Így pedig adhatott az ég neki bármilyen szép arcot vagy formás testet, az ilyen nő – mert hát végtére is az – sokkal kisebb eséllyel hívja fel magára a pasik figyelmét, mint a Kisvakond pólós, párnacsatázós, ám élettel és lélekkel teli társaik. A helyzet pedig csak rosszabb, ha még az LCD tévékhez is ért…