A gondolattal játszunk el, nem a gyerekkel

A „nagyon” pasik véleménye szerint a gyerekvállalásban a legjobb szakasz az „elkészítése”. Jó, ez így kicsit nyers megfogalmazás lett, de hát ezért Pasiszemmel a rovat címe, hogy betekintést nyújtsak nektek, kedves Hölgy olvasók, a mindennapjainkba. Most sem lesz ez másként. Ahogy arról a bevezető is tanúskodik, ezúttal arra kértem meg barátaimat, hogy mondják el: milyen érzések kerítik hatalmukba őket, amikor a közelgő apaság képe jelenik meg előttük. A válaszok – ha a nők szemével próbálom nézni őket – annyira nem megnyugtatóak, vagyis úgy néz ki, hogy ismételten el kell keserítselek benneteket (minő meglepetés). Merthogy az öles léptekkel harminc felé bandukoló brancsunknak még esze ágában sincs belekóstolni a gyakorló apaszerepbe, holott, a legtöbb tag már jó ideje stabil párkapcsolatban él. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy néhanap azért mindnyáju(n)kból előtör az utódnemzés nemes feladata iránti tettvágy, de aztán ez amilyen gyorsan jön, olyan sebesen megy is. Ami marad, az pedig a „csinálás fázisa”, természetesen szigorúan védekezve; kerülendő a kockázatokat és az utóhatást.

Akár a farkasok a tüzet

Így lehetne jellemezni azt a hozzáállást, amelyet a témával kapcsolatban tanúsítottak kebelbarátaim. Magyarán kerülték a megszólalás lehetőségét, akár a nevezett ordasok az izzó fahasábokat. Mindezzel ők is tisztában voltak, mivel meg is jegyezték, hogy amikor a szexről vagy a nőkről kell okosakat mondaniuk, akkor sokkal lelkesebbek. Mivel cimborák beszélgettek egymás között, ezért titkolnivaló nem nagyon akadt – Levi például igencsak rövidre zárta a maga szónoklatát: „Azért nekem az eszembe jut olykor, hogy milyen jó lenne majd továbbadni a közel 30 év alatt felhalmozott iszonyat mennyiségű tudást”. Amikor rákérdeztem, hogy mégis mit ért ez alatt, a következő választ kaptam: „Hát, mondjuk… hogy miként kell enni a pilóta kekszet. Más most nem jut eszembe”. Szerintem egyetérthetünk abban, drága Hölgyek, hogy ilyen hihetetlen mennyiségű tapasztalattal és felelősségteljes gondolkodással jobb is, ha még nem próbálja ki magát apaként első felszólalónk. De ha már itt tartunk…

Kortalan érettség

Azt mondják, hogy a rutin meg az évek sokat számítanak. Persze, minél több mindenbe belenyúl az ember, annál jobban tudja, hogy mi égeti, és mi simogatja a kezét; de az elhamarkodott állítás lenne, ha megneveznénk egy életkort, ami fölött mindenki alkalmas papusnak (nem, nem papucsnak). Mert hát van, aki már a húszas évei elején is az apák gyöngye, másnak meg még harminc környékén sem a gyerek az elsőszámú prioritás. Ebből a szempontból a mi Tibink nagyon határozott – ugyanakkor még nők részéről sem elítélendő – véleménnyel bír: „Szerintem ez nem életkor kérdése. Van olyan haverom, akivel egyidősek vagyunk, másfél éve van komoly kapcsolata, és már megőrül azért, hogy gyereke lehessen. Ezzel szemben én még mindig nem tudom elképzelni magamat apaként. Pedig szeretek játszani a keresztfiammal, és nagyon édes a kiskölyök, de nem szoktam bánni, amikor a hisztis pillanataiban az anyja hazaviszi, én meg szépen kinyitok egy sört, és bömböltetem a zenét. Nem tudom, mikor és minek a hatására következik be ebben változás, de jelenleg úgy vagyok vele, hogy amíg én sem tudom biztosan, hogy mi tenne boldoggá, amíg nem tudom jobban elviselni a multinál rám nehezedő stresszt, és amíg nem érzem atom biztosnak a párkapcsolatom, addig nem vállalnék be egy bébit. Nem akarnék vele kiszúrni, nem szeretném, hogy rossz gyerekkora legyen, amit aztán majd 30 év múlva a fejemhez vághat. És itt egyáltalán nem arról van szó, hogy még előttem állnak a legszebb évek, hanem csak szeretnék tisztába kerülni előbb önmagammal.” Nos, nem korrekt? Egy kis porontyot vállalni nem játék, és közelről sem olyan, mintha házi kedvencet tartana a férfiember.

Még egy macska is sok

Erről, valamint az utódvállalásról Bencének is van mondanivalója: „Idén kereken harminc leszek, de részemről bőven elég most egy macska otthonra. Jelen pillanatban kis hazánkban a fizetések, a banki hitelek, valamint a munkahelyek nem támogatják túlságosan a családalapító törekvéseket. De a normális egzisztencia csak egy dolog, mert kell még egy harmonikus társas viszony, egy jókora adag lemondás – mert hát apaként megváltozik az életünk, akár tetszik, akár nem -; egy nagy kanálnyi eltökéltség, és hát, nem árt felnőni is a feladathoz. Ezek hiányában dőreség bevállalni egy gyerkőcöt”. Barátom mondott valami olyat, ami felett nem mehettünk el szó nélkül. Ez pedig a harmonikus társas viszony. Ugyanis, ahogy annyi dologhoz az életben, a gének továbbörökítéséhez is két ember kell. Szóval, mi a helyzet napjaink leendő anyáival?

Karrier, utazás, önmegvalósítás

Domi rendszeresen igen markáns meglátásokkal képviselteti magát a rovatban, és ebben ezúttal sem volt hiba. Az eddigi felszólalókkal ellentétben ő már túl van a harmadik ikszen, és úgy látja, hogy az „utánpótlás” elmaradása – vagy csökkenő száma – nem varrható egyedül a pasik nyakába. „Egy nőnek legalább annyira érettnek kell lennie az anyaságra, mint egy férfinak az apaságra. Ehhez képest mit látok a munkahelyemen? A kolléganőim, akik lassan 35 felé járnak, még nem áldott állapotra, hanem külföldi utakra, előléptetésre és izgalmas szerető(k)re vágynak; vagy, ahogy ők mondják: még élni akarnak. Nincsenek úgy 10 évvel elkésve? Én a húszas éveim elején abban a hitben ringattam magam, hogy harminc környékén már biztos apa leszek, de elnézve a környezetemben megforduló nőket, jó, ha negyvenfelé érkezik majd az első csemete”. No igen, itt is kettőn áll a vásár. Más a mérce, de pasiszemmel azt kell mondanom, annyira nem vészes a helyzet, mint amennyire előzetesen annak tűnt. De Hölgyeim, ennek a megítélése már a Ti dolgotok. Gondoljatok arra, hogy férfiakról van szó, azaz: lehetne rosszabb is.