Ami rosszabb, mint a férfiak

Felcseperedve rájöttem, hogy itt valami komolyabb dologról lehet szó, hiszen nem sok egymás után pakolt betű képes arra, hogy ilyen szintű félelemmel vegyes aggódást idézzen elő a női lelkekben. De vajon a – papíron – erősebbik nem is ekkora jelentőséget tulajdonít a narancsbőrnek?

Botox, szilikon, cellulit. Micsoda új fogalmak! A XXI. század emberének – még akkor is, ha Ádám képmásaként tengeti földi napjait – érdemes felkészültnek lennie a szépségápolás témakörében; ha másért nem, hát azért, hogy legalább villanthassunk valamivel a következő randin. A szilikon még oké, valamennyire ismerjük, tudjuk róla, hogy gyakrabban és több helyre „ültetik”, mint környezetvédő egyesület a fákat. A trió első tagja már nehezebb dió, de Samantha a segítségemre sietett, a Szex és New York szőke (szex)dívája a mozifilmben felnyitotta a szemem. Így el is érkeztünk vizsgált „alanyunkhoz”, a cellulithoz. Ingoványos, ismeretlen területre érkeztem…


Elbukni a rajt előtt

„Figyelj, a narancsbőr ugyanaz, mint azok a növekedési… izé… terhességi csíkok?” – érdeklődtem bizonytalanul egyik hölgy ismerősömnél. „Nem, nem, dehogy!!” – hangzott a lány válasza, és hogy szavainak nyomatékot is adjon, a szemléltetés eszközével élt, megmutatva formás fenekét. „Látod, ezek a puklik azok…” – érkezett a kommentár elszontyolodott hangon. A tónusból éreztem, itt nagy a baj. Vajon miért érzik úgy a nők, hogy ahhoz a kis dimbes-dombos területhez képest Quasimodo púpja nem több mint egy berepedt köröm problémája? Miután saját szememmel tapasztalhattam meg a jelenséget a maga igazi valójában.

Iparág a hiúságból

Azt, hogy hol és mikor kezdődött, senki sem tudja. Vagy csak nem olyan körökben forogtam, vagy elkerülték a fülemet a panaszos hangok, de nem emlékszem, hogy akár még csak 10 éve is ekkora égető problémát jelentett volna a kérdés. Aztán a 2000-es években a nők elkezdték aggodalmasan kémlelni a comb közeli területeket – és a riadalom futótűzként terjedt. A szépségipar pedig azonmód lecsapott a lehetőségre. Ma már a drogériákban külön polcot szánnak a narancsbőr elleni keresztes háborúnak, számtalan krém, pakolás, oldat és tabletta hivatott felvenni a küzdelmet a „buckák” ellen.

Sajnos, a modern világszemlélet sem segíti elő, hogy a föld hölgyei jobb viszonyt ápoljanak magukkal, hiszen a legtöbb magazinban és reklámban a cellulit veszélyesebb ellenfél, mint egy falka kiéhezett oroszlán. Tényleg ekkora a probléma? A nők önmagukat hergelik ebbe bele? Vagy mi, férfiak adunk táptalajt a félelmeiknek? Meg kellett ismernem a másik oldal véleményét is.


Pasi szemmel

Így hát beszélgetésre invitáltam barátaimat, fejtsék ki nekem, mennyire riasztó a teremtés koronája számára, ha a női popsi nyomokban a hold kráterét idézi.

„Nézd, szerintem ez valahol a nemtörődömség és a helytelen életmód jele.” – vallja Zalán, aki foglalkozására nézve marketing menedzser. „Ez különösen akkor igaz, ha mindez fiatal korban jelentkezik, nem hiszem el, hogy ne lehetne tenni ellene…” – fűzte tovább meglehetősen határozottan gondolatmenetét. „Rendben, tudom én, hogy fogékonyabbak rá, de ma már számtalan módon tehetnek ellene: sportoljanak, figyeljenek oda arra, hogy mit esznek, foglalkozzanak magukkal, na!” – hergelte bele magát a témába pajtásom, így gyorsan tovább is adtam a szót Attilának, aki egy bankban keresi meg a kenyérre valót, és amúgy a női nem nagy kritikusa. Nem is okozott csalódást. „Egyetértek az előttem szólóval. Annyi mindent várnak el tőlünk, férfiaktól, hogy ennyire igazán törődhetnek magukkal. Számomra némileg kiábrándító, amikor a narancsbőrrel szembesülök…” – fanyalgott a pénzügyek nagy tudósa. De mit is vártam egy olyan embertől, akinél egy picit vastagabb boka, vagy egy árnyalatnyival csontosabb csukló már kiátkozást jelent a Paradicsomból?

Ezen a ponton kezdtem elveszteni a hitemet, de szerencsére Bence megmentette a helyzetet. „Figyeljetek, szerintem túlragozzátok a kérdést. De most komolyan… ne mondjátok már, hogy azért zavarnátok ki valakit az ágyatokból, mert van némi esztétikai hiányosság a fenekén?? Ott van annyi dolog, ami ellensúlyozhatja ezt: egy szép arc, formás keblek, odaadó, simulékony természet, és még sorolhatnám.” – húzott egyet söréből barátom. Na, végre! A fény az alagút végén…

Az igazság nevében

Mert egyet kell, hogy értsek az utolsó felszólaló véleményével. Ugyan mire fel vagyunk mi férfiak annyira, de annyira nagy kritikusok?! Fennakadunk holmi narancsbőrön, amikor saját hiányosságainkat és gyengeségeinket szinte erénynek látjuk? Mondván, a sörhastól lesz valaki igazán férfi, az őszülés az érettség jele, a különböző fenti, lenti és testi kipárolgások pedig a mindennapok részei, sőt, örömei. Ez a megközelítés legalább annyira igazságtalan és felháborító, mint amikor egy harminc év körüli nő felett már mindenki sajnálkozik, hiszen elvileg eljárt felette az idő, ’míg egy hasonló korú férfi akkor kezd csak el élni igazán, és előtte állnak még a legkalandosabb évek. Tudom, az ördög a részletekben rejlik, de az angyalok meg a maguk teljességében szépek.


Kedves Hölgyeim! Tessék gyakorolni az önbecsülést, tisztában lenni az erényekkel, és nem hinni el mindent, amit néhány zagyva férfi hord össze a csillogó reklámokkal karöltve…