Amikor egy nő udvarol

Adott egy alapszituáció: szombat este, isteni koktélok, hangos zene, ugráló és táncoló tömeg. Ez a tömeg persze tele van egyedül álló férfiakkal és nőkkel. Mindannyian tudjuk, hogy mi ilyenkor a leggyakoribb udvarlási forma. A macsó férfi hátulról megöleli a vadul táncoló kiszemelt hölgyet és bumm, véget is ért az udvarlási rituálé. Azonban ha a szombat estéinket nem egy diszkóban töltjük, és az egy éjszakás kalandnál többre vágyunk, akkor egy ilyen „randitól" nem várhatunk sokat. Hogy miért nem? Azért, mert (tisztelet a kivételnek) egy ilyen helyen senki nem a nagy Ő-t keresi, és senki sem a belső tulajdonságaiért hív meg egy bájos hölgyet egy italra. Ez igaz a szebbik nem képviselőire is. Habár tényleg vannak olyan csodás mesék, hogy egy szerelmes pár egy hangos buli kellős közepén szerettek egymásba, ezek a ritka kivételek közé tartoznak.

Ha egy nő veszi a bátorságot, hogy ő tegye meg az első lépést, bizony nem kicsi meglepetést okoz a férfinak. Hiába élünk felvilágosult társadalomban, az ilyen húzás igencsak meglepő. Azért jobb, ha tisztázzuk, mi, férfiak, általában szeretjük, ha mi tehetjük meg az első lépést, és egy kicsit koslatnunk kell a kiszemeltünk után. Hiszen, ahogy barlangi őseink, úgy mi sem szeretjük, ha túl könnyen megszerezhetjük azt, ami után sóvárgunk.

Természetesen nem azt akarom mondani, hogy nem felvillanyozó, ha (akár diszkóban, akár könyvesboltban vagy egy szülinapi összejövetelen) ránk köszön egy gyönyörű nő, de itt meg is kell, hogy húzzam a határvonalat. Az első lépés után jobb, ha a Férfi teszi meg a következő lépést. Nem hiába rögzült ez bele az emberek mindennapjaiba: a férfi a bátor, a férfi az, akinek meg kell hódítania a kiválasztott hölgyet. Valljátok csak be, kedves Hölgyeim, hogy igenis csábító és lélekmelengető, ha egy férfi bókol, vicceket mesél, hogy nevethessetek, apró simogatásokkal a karotokon jelzi, hogy érdeklődik irántatok. Ezt a tradíciót jobb, ha megőrizzük az utókornak.

Jobb, ha azt is tisztázzuk, hogy nekünk is elég nagy önbizalom kell ahhoz, hogy leszólítsunk egy lányt. Ahhoz pedig, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat – amelyek nem tűnnek sem túl egoistának, sem túl feszengőnek -, igencsak nagy gyakorlat szükséges, és minden tisztelettel mondva, a nőknek ebben még van mit gyakorolniuk. Azonban, ha egy nő megtalálja a megfelelő szavakat, és azokat a megfelelő hangsúllyal mondja, az bizony varázslatos. De, mint már említettem, a következő lépés had legyen a pasié. Had kérjen egy pohár italt, had kísérjen el levegőzni, és had fonja a szék háttámlájára a kezét, hogy megvédjen az esetleges lökdösődéstől. Had éreztessük, hogy mi vagyunk az erősek, a védelmezőek és igenis mi hordjuk a nadrágot.

Azt is jobb, ha fontolóra veszitek, Hölgyeim, hogy nem minden pasi szereti, ha ő a kiszemelt áldozat. Vannak, akik ragaszkodnak a jól bevált udvarlási formákhoz, és ahhoz is, hogy övék legyen az első lépés. Arról, hogy a férfitársadalom tagjai közül kik tartoznak ebbe a csoportba, ha már túl vagyunk az első szavakon, mondatokon.

A legbölcsebb, és a legvonzóbb, talán az, ha egy-egy mozdulattal fejezi ki a hölgy, hogy elnyertük a tetszését. Egy apró kacsintás, egy széles mosoly, esetleg egy apró szájba harapás minden férfi szívét megnyeri.