Az alfa-hímek vadászösztöne

A nem műmacsó oroszlánok paradicsommadarakra vadásznak. Hogy mindez nem világos? Nos, csupán arról van szó, hogy a feldobott téma annyira beindította a válaszra felkértek fantáziáját, hogy ilyen, és ehhez hasonló megállapításokban csúcsosodott ki a csevegés. Egy kicsit már belementünk a fajok elméletébe, és megvitattuk az egyház és a házasságok modern viszonyát is. Ezek azonban csak vadhajtásai voltak annak a fórumnak, amely a következő kérdésre kereste a választ: vajon tényleg hajtja-e a kanokat a férfivér, ez a mindkét nem által annyit emlegetett vadászösztön? Azt már eddig is tudtam, hogy a pasik köre jóval összetartóbb közösség, mint az egymás haját tíz körömmel tépő női egylet, de ilyen egybehangzó reakciókra nem számítottam. Kis, haveri dumapartink egyik tagja azon a véleményen volt, hogy akár a vitaest egész anyagát kiteríthetném a Hölgyolvasók elé, a maga nyers, vágatlan formájában, hiszen úgy aztán tényleg kristálytiszta képet kapnának a férfiről, és az ő libidójáról. Azért én egy kicsit finomítok az elhangzottakon, de csak annyit, hogy a lényeg megmaradjon. Következzen tehát a rovat állandó, visszatérő szereplőinek tolmácsolásában a hajsza a férfivér, és persze a nők után. Ezzel egyébként sok mindent el is árultam…

Állati lebunkózás

„Azért vannak a jó barátok”, hogy ne kelljen őket sokat noszogatni, hanem bátran kapják fel a földről a beszélgetés árván kallódó fonalát. Szerencsére, nekem igazán jó barátaim lehetnek, mert elég volt bedobnom a fentebb is olvasható kérdést, és Bence már magához is ragadta a képzeletbeli mikrofont. „Ha szeretnéd, hogy rögtön a közepébe vágjunk, akkor én summásan azt mondanám, hogy van olyan, hogy férfivér. És én ezt nem valami alávaló férfiszokásnak vélem, hanem egy genetikailag kódolt vadászösztönnek, amely még az ősközösségből maradt ránk. Lássuk be, a férfi alapvetően nem monogám lény. Erre egyébként a nők is rátesznek egy lapáttal: állandóan azzal vádolnak minket, hogy szoknyavadászok vagyunk, pedig ők is minden tekintetben a hajdani, párkereső rituálékhoz alkalmazkodnak – lásd kihívó öltözködés. Olyanok, mint a paradicsommadarak, akik párzási időszakban élénk színeikkel, táncukkal hívják fel a hímek figyelmét magukra. Tehát nem a bizonyítási vágy munkálkodik a férfiakban, hanem az ősi, állati ösztönök.” – mondta jelentőségteljesen a könyvelés és a darwini tanok nagy tudója.

Nevezzük akárhogy

Bence megállapítását egyetértő morgás fogadta, és egyúttal meg is lökte a társalgás amúgy sem kátyúba ragadt szekerét. „Totálisan egyetértek veled.” – bólogatott Domi Bencéhez fordulva, majd hozzátette: „Nem kell félteni a csajokat, nagylányok ők, tudják, mit miért tesznek.” – állította a tuti üzletek megkötője. Ezen felbuzdulva Tibi is szót kért: „Igen, szerintem is létezik az úgynevezett férfivér, vagy vadászösztön, vagy hívjuk bárminek. Szerintem az a férfi, aki az alfa-hímek közé tartozik, az sosem fog változni, sosem fog leállni. Elképzelhető, hogy ideig-óráig türtőzteti magát, mert szerelmes, hűséges és odaadó, de bármikor kínálkozhat egy olyan ziccer, amit nem hagy ki. Az egész mögött a hódítás élménye áll, hiszen valljuk be: nincs annál nagyobb bók, mint amikor elcsavarod valakinek a fejét. Ráadásul prédának való nő is akad szép számmal, és egy-egy ilyen trófea jókora adag endorfin, amit aligha pótolhatsz mással.” – vigyorgott kajánul a mobilpiac szakértője.

Törésteszt

Ennél a pontnál hiába vártam a cáfolatot, úgy tűnt, hogy – jó pasik módjára – nagyon egy követ fújunk. Merthogy kedvenc Attilánk pillanatai következtek, aki igazán nem hazudtolta meg önmagát. „Azt mondom én is, hogy egy valódi férfinak tényleg a vérében van a flörtölés és a hódítás. De a női okoskodásokban hallhatók ellenére sokszor pont ők kínálkoznak fel nekünk, és akkor máris a Tibi barátom által említett ziccernél vagyunk. Egy komoly kapcsolatban az ember megpróbálja féken tartani a vérét, de ez csak annyit jelent, hogy nem keresed a lehetőséget, viszont ha véletlenül mégis odakeveredsz… gondolom, sejtitek, mire gondolok. Sajnos, bármennyire is szeretném, de nem tudom elhinni, hogy valaki mondjuk leél 30 évet a párja mellett anélkül, hogy sosem hajolna el semerre. Erre egyszerűen a férfiak alkalmatlanok!” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően a pénzvilág császára.

Ahol már lefőtt a kávé…

A beszélgetés eme szakaszánál minden szempár Levi felé fordult, aki addig némán markolta a sörét. Barátunk ugyanis jó ideje tartós kapcsolatban vergődik… akarom mondani, éli boldogan a mindennapjait, ezért különösen kíváncsiak voltunk arra, hogy mi az ő álláspontja a témával kapcsolatban. „Nagyvonalakban egyetértek veletek, szerintem is létezik a férfivér. Ugyanakkor nem hinném, hogy a nőkben ne lenne meg valami hasonló ösztön. És nyugodtan elfelejthetjük az ’én kiéltem magam’ kijelentést is – kutyából nem lesz szalonna. A hímek kétfélék lehetnek: az egyik képtelen leállni, és sosem fog változni; a másiknál pedig csak idő kérdése, hogy mikor gyengül el – azaz én is osztom Tibi véleményét. Gyorsan hozzátenném, hogy magamat a második csoportba sorolom, és büszkén vállalom, hogy még sosem volt ’olyan’ gyenge pillanatom. Maradjunk annyiban, hogy nem keresem a bajt. Igazán jófiú vagyok… a körülményekhez képest.” – emelte fel a kezét védekezőn elkötelezett cimboránk.

Így fortyog a vérünk!

Hölgyek, azt hiszem, a konklúziót nem kell magyaráznom, az önmagáért beszél. Inkább valami vigasztalásféleséget kellene ide kanyarintanom, elhitetve veletek, hogy annyira azért nem rossz a helyzet, mint ahogy azt a fentebbi hasábok mutatják. Hétről hétre azon vagyok, hogy meggyőzzem a nőket arról, hogy a férfiak nem olyan alávaló szemetek, mint amilyennek gondoljátok őket; erre tessék, jön néhány hím, és simán porrá zúzza azt, amit én gondos munkával felépítettem. Azért csak próbálkozzatok serényen, hogy a forrásban lévő férfivért lehúzzátok a tűzhelyről – hátha idővel kihűl. Egyébként meg, ahogy olvashattátok, részben Ti tehettek az egészről. Látjátok, egy férfi semmi perc alatt felmenti magát…