Az ÉKSZERelmére!

Nekünk az ékszer több mint egy aranyból vagy ezüstből készített tárgy. Többnyire emlék, kötődési forma egy fontos személyhez, eseményhez. Ezt a gyűrűt a születésnapomra kaptam, azt a nyakláncot az érettségi banketten viseltem először, abban a karkötőben öleltem a WC kagylót az egyik legaljasabb buli után, stb. Többnyire tudjuk, mikor és kitől kaptuk. Kapocs ahhoz az emberhez, aki meglepett minket vele. Az egyik cimborám például büszkén viseli a nagyapjától örökölt pecsétgyűrűt. Azt mondta, ha valaki el akarná venni tőle, azt legfeljebb az ujjával együtt tehetné meg. Megértem. És mégis, nem egy, nem két helyről hallottam már azt a vélekedést, hogy „férfiak nem szoktak ékszereket hordani”. Vagy még kedvesebb, ha arra hívják fel a figyelmem, hogy ilyesmiket inkább csak a „melegebb” éghajlatú pasik viselnek. Mindig jót mosolygok ilyenkor, és közben arra gondolok, hogy hány nő dicsérte már meg a csillogó ékességeimet; és hányszor szolgáltak ezek ismerkedési kezdőrúgásként. Sőt, kedves Hölgyeim, lentebb elárulom, hogy kimondottan öltöztetnek is…

A fényeskedő maharadzsa

Azt hiszem ahhoz, hogy pasiként kitérjünk az olyan megjegyzések útjából, mint az „ékszereket hordani elég ratyi dolog”, nem kell más, csak annyi, hogy mértékkel hódoljunk eme hóbortunknak. Miként a túlzásba vitt csajozás is káros az egészségre, a különböző függők, láncok és gyűrűk túlzott magunkra pakolása is káros. A rólunk kialakuló képre nézve biztos. Meg hát a legfontosabb, hogy milyen darabokat választunk. Azért hagy kérdezzek vissza: ha ékszereket elvileg csak a nők viselhetnének, akkor miért készítenek például külön férfi gyűrűket? Egy vastag, különösebb díszítés nélküli ezüst gyűrű mitől lenne feminin kiegészítő? Szóval, amíg nem katicás vagy Hello Kitty-s mütyürt viselünk a kisujjunkon, addig a kan társadalom nevében visszautasítom a minket ért vádakat! Az ízlés itt is mérvadó, csakúgy, mint az öltözködésben. Aki átesik a ló túlsó oldalára, az úgy fog kinézni, mint egy kivilágított karácsonyfa. Esetleg mint egy igazi „kivagyi” kemény legény, aki az ékszereivel akarja megmutatni, hogy ő mekkora macsó.

Nehézfém lerakat

Egyszer a gitártanárom szert tett egy kisebb halomnyi ezüst gyűrűre, amiket aztán megvételre ajánlott a tanítványainak. Én, mint kezdő szarka, kapva kaptam az alkalmon. A csecsebecsék válogatása során viszont komoly bajban voltam. Némelyik ékszer hihetetlenül ocsmány volt. Ennek ellenére húrnyűvő mesterem alaposan megpakolta az ujjait velük, majd ragyogó ábrázattal rám nézett, és így szólt: „na, így sehonnan sem néznének ki”. Ami azt jelenti, hogy az arany és ezüst viselése egyfajta státusz szimbólum. Ez még nem is annyira a gyűrűkben jelenik meg, hanem sokkal inkább a nyakláncokban. A köldökig kigombolt ing mögött, jó mély láncon lógó kereszt vagy Jézus Krisztus azt üzeni a szembejövőnek, hogy bár már túl vagyok a fiatalságom csúcsán, de még mindig menőnek tartom magam. A kábé kétujjnyi vastag, kutyanyakörvet idéző láncok meg afféle tipikus, mai modern „vállalkozói” viseletek. A plázákban elég sok ilyen mintapéldányt láthattok, egy cicababával az oldalukon. Akik nem feltétlenül az ékszerre buknak. Bár talán arra is…

A gyűrűm köré csavarlak

Jaj, hát egészen elhomályosul a tekintetem, ha arra gondolok, hogy mennyi csajt köszönhetek az ékszereimnek. Megismerkedések, ahol az első néhány percben elsütjük a szokásos sablon témákat (és te mivel foglalkozol és társai), majd mielőtt még elakadna a társalgás, a lány tekintete a kezemre téved. „Ó, de klassz gyűrű! Mik ezek a figurák rajta?” – és már nyúl is a mancsom után, hogy közelebbről szemügyre vegye az ezüst karikát. De ugyanígy kellett már mesélnem a nyakláncom vagy a karkötőm háttér történetéről, ráadásul utóbbit még a Hölgy fel is akarta próbálni. Márpedig ha hozzád ér, akkor annyira nem hagyhatod hidegen… És hogy az ékszerek tényleg öltöztetnek, arról akkor bizonyosodtam meg, amikor semmi más nem volt rajtam. Méghozzá női kívánságra! Ennyit arról, hogy „langyi” meg nem férfias… Bizony, Drágáim, több elbűvölő tagotok is kérte már tőlem azt, hogy az ágyban hagyjam magamon az ékszereimet, mert az beindítja őket. Szeretnek bennük gyönyörködni, mikor a kezem a testükön barangol… Nekem ennél jobb visszajelzés nem kell. Meg hát valahol az egész ékszeresdit is azért csináljuk, hogy elnyerjük a gyengédebbik nem tetszését. A módszerek persze különbözőek.

Füled érjen bokáig!

A 80-as években, de még a 90-es elején is nem létezett olyan fiúbanda vagy szóló előadó, akiknek az ultragáz frizkója mellett ne lett volna egy helyes kis karika fülbevalója. Ez valahol a vagányság jelképe akart lenni. Korunk pasijai viszont már nem ilyen apróságokat hordanak, hanem hihetetlenül otromba és csúnya fültágítókat. Igaz, azért ez inkább csak bizonyos körökben terjedt el, de szerintem ettől függetlenül nyugodtan mondhatjuk, hogy mára trend lett belőlük. Ha fentebb a gyűrűk és nyakláncok kapcsán az ízléstelenségről és a mérték hiányáról értekeztem, akkor ennél a pontnál a fültágítók jelentik ezt. Oké, általában az ékszereknek nincs gyakorlati haszna, de ezeknél a szörnyűségeknél végképp nem értem, hogy mire jók. A legszebb, hogy miután a tulajdonosuk kiveszi őket, a fülei úgy néznek ki, mint a túlfőtt karfiolok. A birkózóknak sincs ilyen. De hát ez a divat sajátossága: ahogy jött, úgy megy is majd. A nők szemében egy férfin úgyis csak egyetlen ékszer lehet az örök sláger. A jegygyűrű. Na, arra bezzeg nem mondjátok, hogy nőcis viselet, ugye?