Barát a bajban - barát a vajban?

Az egyik ex (egy idő után már nem számolja őket a férfiember…) rokonát oltárhoz vezették. A boldog násznép tagjaként mosolyogva figyeltük, ahogy az újdonsült férj mellett újra és újra felbukkant egy csibészes külsejű, széles vigyorú úriember. „Csak nem ő lenne a vőlegény legjobb barátja?” – érdeklődtünk ártatlanul az örömszülőknél. Hiba volt. Az arcuk elkomorult, a választ pedig a pórul járt férj öccsétől kaptuk meg: „Az. A legjobb barátja. A mulatozásban, meg abban, hogyan vigye bele minden rosszba.” – mondta a hangjában nem kevés utálattal. Ott gondoltam bele úgy igazán: a férfi barátságokra mindig úgy tekintenek, mint ami örökké szól, szent és sérthetetlen, ami támaszt ad, és amiből erőt lehet gyűjteni. Közben meg tényleg van egy másik oldala is, ami olyan mélységekbe húzhat le, ahová egyedül sosem keverednél. A kérdés valahogy így hangzik: akkor vagyok jó cimbora, ha mindig csak a haver hátát veregetem, így biztatva őt, bármibe is kezd; vagy akkor leszek hű és igaz bajtársa, ha néha megmondom neki, hogy idáig, és ne tovább? Ezen a héten megpróbálom nektek bemutatni, hogyan is fest ez az egész – Pasiszemmel.

Érték(t)rend

A vásár persze mindig kettőn áll: mind megvezetni, mind megmenteni csak azt lehet, aki hagyja magát. Néha egyébként megdöbbentő, hogy teljesen értelmesnek tartott fickók is képesek belemenni előre látható baromságokba. Az indok egyszerű: a haver azt mondta, jó poén lesz. Magyarán belerángatták. Sokszor persze csak utólag derülnek ki a dolgok: a férfi szeret maga dönteni, és aztán már csak a fejleményekről tájékoztatja a cimboráit. Tudjátok, ez is olyan macsó dolog: „majd megoldom én egyedül”. Ekkor szoktuk mondani a történetbe épp csak belekezdő félnek, hogy „de hát miért nem szóltál előre?!”. Így ugyanis csak a hallgatás marad nekünk. Meg a bólogatás. Bár utóbbi egyáltalán nem biztos. Hiszen sok múlik azon, hogy miről sztorizik a haver, és hogy az belefér-e az én kis világképembe. Teszem azt, ha épp a félrelépése szóbeli moziját vetíti nekem, akkor a kantársadalom általános szabályai alapján mondhatom neki azt, hogy „Te mekkora király vagy!”, és mehet a pacsi az asztal fölött. Ám ha erkölcsös elveket vallok (biztos akad néhány ilyen pasi…), akkor nem fogom megdicsérni azért, amit tett. Vagy amit épp készül megtenni…

Nehéz a fejed, barátom

Mert lehet, hogy a srác éppen fejbúbig ül a slamasztikában, de legalább lett közben annyi esze, hogy ha már egyedül mászott bele, akkor a kivezető úthoz hajlandó segítséget kérni. Tudjátok, nekünk kimondottan megtisztelő feladat, ha az egyik barátunk hozzánk fordul tanácsért. Nagyon odafigyelve meghallgatjuk a problémáit, aztán lehet, hogy csak jelentőségteljesen hümmögünk, de az esetek többségében megpróbálunk összeszedni valami épkézláb javaslatot. Vannak teljesen egyértelmű helyzetek, amikor a haver is tudja, hogy melyik lenne a helyes út, épp csak egy kis bátorítás kell neki. Ezt pedig simán megkaphatja tőlünk. És szerintetek hallgat arra, amit mondtunk neki? Egy nagy frászt! Látjátok, itt találkozik egymással a férfi és a női nem. Ti ugyanúgy mindig a saját buksitok után mentek, képviselje bár az egész világ annak az ellenkezőjét. Ebben nagyon is hasonlítunk egymásra. Viszont mi akkor sem sértődünk meg, ha olyat hallunk, ami nem nyeri el a tetszésünket.

Mi, a túlélők

Számtalan női barátságot láttam már akkor zátonyra futni, amikor a két barinő közül az egyik őszinte akart lenni a másikkal. Ez különösen szívügyekben kockázatos vállalkozás. Pedig a két csaj még előre meg is beszéli egymással, hogy kölcsönösen közbelépnek, ha valamelyikük átmenetileg megőrülne. Mondjuk egy pasi miatt. Mert amíg a féltő barátnő tiszta fejjel képes értékelni a helyzetet, addig a reménytelen szerelembe esett kisasszony már koránt sincs eme tulajdonság birtokában. Ebből lesz aztán a nagy összeveszés, az örihari. Mert hát hogy jön a másik ahhoz, hogy beleszóljon az ő magánéletébe, hiszen nála jobban senki sem ismerheti a helyzetet. Neki ne akarják megmondani, hogy mit csináljon! Ezzel szemben mi, férfiak nem vesszük személyes sértésnek, ha a haverunk megmondja féjsz tu féjsz a frankót. Mi több, néha szükségünk is van erre!

Cimbi, add csak a rózsaszín szemüveged!

Mert a fentebb vázolt érzelmi túlkapásokra azért a teremtés koronái is hajlamosak. Belehabarodhatunk annyira egy nőbe, hogy csak a szép oldalát látjuk meg, viszont ott van nekünk egy éleslátó barát, aki – képletesen szólva - még időben leken nekünk egy észhez térítő maflást. Ugyanis egy havernak nem feltétlenül az a dolga, hogy mindig csak hallgasson vagy bólogasson. És néha az sem árt, ha keményebb hangnemet üt meg. Mert amikor teljesen megbolondulva loholsz egy szoknya után, nem biztos, hogy meghallod a halk intelmeket. Oda már hangerő kell. Képzeljétek, Hölgyek, igen, egy férfi lelkének adott esetben jót tesz, ha az egyik legjobb barátja a szemébe mondja, hogy „Tiszta ökör vagy, amiért futsz egy ilyen csaj után. Hát nem veszed észre, hogy csak játszik veled?! Szedd már össze magad! Különben is simán találsz jobbat nála”. Olyan ez, mint mikor a kiütés szélén tántorgó bokszolót fellocsolják egy nagy vödör hideg vízzel. Felkel, megrázza magát, és megy tovább. Immár tiszta fejjel. Újabb pofonok és ballépések felé. Ami után megint jöhet a baráti fejcsóválás: „haver, mit csináltál már megint?”.