Bártündérek, kíméljetek!

„Eleget támasztottad ma már a pultot! Gyere, nézzük meg, milyen a felhozatal a tánctéren!” – unszoltam egyik haveromat, midőn valamelyik hétvégén bulizásra adtuk a fejünket. „Nem érdekel, kik lehetnek még a helyen” – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. „Nekem a pultos csaj kell!”. Eme egyértelmű szándéknyilatkozata után inkább magára is hagytam a cimborát, hagy epekedjen homályos tekintettel a rumok és vodkák között szambázó Tündérke után. Látjátok, Kedveseim, ez a baj velünk. Légvárakat építünk. Akár egy kocsma vagy diszkó pultjára is. Poharakból és ábrándozásokból. Mert le merem fogadni – ismerve a férfiagy működési elvét -, hogy a haver kristálytiszta meggyőződése szerint a pultos cica néhány jól irányzott, lábról levevős mondat után máris meginvitálja a raktárba, ahol pár egymásra halmozott sörös rekeszen máris a cimbié lesz a valaha volt ártatlansága. Mondanom sem kell, nem így történt. De hát miért is lett volna így? A hétköznapok pasijai számára a bártündérek a hétvégék egy távoli galaxisában, egy másik időszámításban szárnyalnak. Ezért aztán a legjobb, ha lemondunk róluk. Persze nem lennénk igazi férfiak, ha nem éppen ezért kellenének annyira.

Te töltesz, én várok

Tegyük fel, hogy átveszem a haver szerepét, és megpróbálom ellenállhatatlanságom hálójába befonni a bárpult túloldalán dolgozó Hölgyikét. Nem vetemednék rá, de egy jó cikk kedvéért mindent. Nem vetemednék rá, mert túl sok energia befektetés, márpedig azt mi ugye nem szeretjük. Tehát tegyük fel, hogy kiszemelt pultos lányunk viszonozza az udvarlásunkat, vagy legalábbis nem hajítja azonnal a kukába a mézesmadzagot. A melóját azonban nem hagyhatja ott a kedvünkért, tehát meg kell várni, míg bezár a hely. Amíg bezár a hely, standolnak, elpakolnak, és a többi. Felettébb romantikus lenne együtt végignézni a bár mögött kibuggyanó napfelkeltét, de sanszos, hogy addigra mindketten olyan fáradtak leszünk, hogy abból értelmes ismerkedés biztosan nem lesz. Vagy ha még ki is strázsáljuk a korahajnalt, a lány bejelentheti, hogy Ő azonnal megy haza aludni, mert délben neki kell nyitnia. Arra meg – sajnos –, kevés az esély, hogy rögtön meginvitál magához. És ez még mindig a kedvezőbb forgatókönyv.

A mosolyodtól részegen

Ne feltételezzük ugyanis, hogy a nőket nem hajthatják anyagias ösztönök. Most biztosan tiltakoztok, de ez akkor is így van. Főleg egy olyan munkakörben, ahol a borravaló a fizu nem elhanyagolható részét jelenti. Vagyis kimehet az egész játék arra, hogy mi iszogatunk, a pultos kisasszony látszólag teret enged a bókjainknak, mi meg ezt egyre bőkezűbb jattal háláljuk meg. Ez így megy egy darabig, majd amikor már nem inni van kedvünk, hanem inkább a telefonszámát zsebelnénk be, akkor az elapadó pénzforrások láttán átpártol egy másik vendéghez. Nem elég, hogy irtó hülyén is érzed magad ezután, de még a bukszádat is alaposan megcsapolta a kis dög. Azzal egyébként is számolni kell, hogy a pultnál elég nagy a tülekedés, vagyis ha munkaidőben akarunk ismerkedni a bártündérkével, akkor a körülmények túlzottan nem lesznek nyugisak. Hiszen lehet, hogy a picikének arra sem lesz ideje, hogy a pénztárgép és az üvegek között rohangálva egy mosolyt dobjon felénk. Továbbá ott leselkedhetnek a rivális hímek is. Talán ők sem véletlenül időznek a pultnál, ahelyett, hogy kiráznák a bugit a lábukból a stroboszkóp villogó fényénél. Pasiszemmel nézve (is) annyira szánalmas, amikor a nyálukat csorgató fajtársaid közé kell besorolnod, és bíznod abban, hogy a pultos leányzó kitüntet a figyelmével. Tisztára mint a marhák az itatónál…

Fizetek, főúr(Hölgy)!

A hajnalig tartó udvarlásban és kerülgetésben úgyis az a „csúcspont”, ha a csaj a végén benyögi, hogy van barátja. És amikor megalázottan és elgyötörten kullogsz hajnalban hazafele, arra jössz rá, hogy egyáltalán nem irigyled a fickót. A férfi ugyanis egy rendkívül féltékeny élőlény-féleség, és inkább bele sem gondolok, hogy szegény barátjának mit kell átélnie minden este. A nagy számok törvénye alapján a sok italozó kan között előbb-utóbb felbukkanhat egy-két olyan egyed, aki megingatja a lány határozottságát. De ha az érzelmei olyan szilárdak is, mint a hajam zselézés után, akkor is közbeszólhat, hogy fordított mindennapokban élünk. Reggel Ő akkor ér haza, amikor én indulni készülök, este meg én érkezem haza akkor, amikor Ő már épp munkába állna. Mivel vendéglátózik, a hétvégéket meg az ünnepnapokat is elfelejthetjük. Ahogy az itt dolgozók mondani szokták: „egy vendéglátóst csak egy másik vendéglátós ért meg igazán”. Amiben van igazság, de azért…

Bolond koktél

„Nem értem, miért nem találok itt egyetlen normális pasit sem!” – sírdogált egyszer egy pultos lány a szintén vendéglátós haveromnak. „Miért csodálkozol ezen?” – kérdezett vissza némi felháborodással a cimbora. Jogos. Merthogy ez egy speciális, külön világ. És akik itt melóznak, azoknak a műszak után sem ér véget az éjszaka, hanem tovább mennek bulizni. Így megy ez nap-nap után. Márpedig ezt hosszútávon nehéz elviselni, úgy meg pláne, ha erre szeretnénk egy komoly kapcsolatot építeni. A kollégák ráadásul sokszor gabalyodnak egymásba a nem éppen szomjas hajnalokon, azaz túl gyakran lőnek a házinyúlra – és nem is mindig azt találják el, aki amúgy az övék lenne. Jellemző, hogy az idézett, vendéglátásban melózott haver is azt mondta: sosem kezdene ebből a körből érkező lánnyal. Amikor ezt bedobta a közösbe, a baráti társaság valamennyi tagja egyetértően bólogatott. Ez az állapot egészen addig így is maradna, amíg nem találkozunk egy olyan bártündérkével, aki hevesebben megdobogtatja a szívünket. Akkor, elfeledve minden intelmet, úgy lennénk vele: Ő biztosan más. Pedig dehogy. Hiszen ahogy a nagy pasi igazság is tartja: minden nő egyforma. És majd pont a bártündérek lennének kivételek…