Cicám, annyira nem is vagy dögös...

Igazából, ha csak a látszat alapján hoznánk meg a döntéseinket, akkor jó páran meg lennénk lőve, amikor partner után kajtatunk az élet társkereső show-jában. Nem egyszer fogjuk a fejünket, midőn a tündéri szépségű lány mellett egy hegyi troll szolidabb kiadása vonul, vagy egy jóképű fiatalember szerelmesen liheg a vasorrú bába ikernővére nyakába. „Hogyan lehetnek ők együtt?” – tesszük fel a költői kérdést, abban a hitben ringatva magunkat, hogy velünk minden okés. Pedig lehet, hogy más épp ránk mutogat, és meglepetten tudakolja, hogy az a bomba csaj vajon mire gerjed ebben a visszataszító pasiban. Ehhez egyébként nem feltétlenül kell egy külső megfigyelő, hiszen az aktuális prédánkat méregetve mi is megfogalmazhatjuk kételyeinket. Rámozduljunk ezerrel, vagy inkább ne másszunk bele olyasmibe, amiről mi sem tudjuk, hogy akarjuk-e igazán? És egyáltalán: mennyire tetszik nekünk? Látjátok, a pasik élete tele van dilemmával, és ez egyúttal arra is rávilágít, hogy sokkal összetettebbek vagyunk, mint hinnétek.

Tétovázva odázás

Egyszer pedig eljön az idő, midőn dönteni kell! Lehet, hogy nektek meglepő lesz, de amikor ismeretségbe kerülünk egy Hölggyel, nem feltétlenül tudjuk rögtön megítélni, hogy mik is lennének a szándékaink vele. Elhatározásunkat sok minden befolyásolja. Talán annyira nem dönt le a lábamról, de van benne valami, ami átkozottul vonz? Vagy csak rég voltam nővel, és ideje lenne valakinek az ágyába bekéredzkedni? Ráadásul nála még jobb eséllyel is indulhatunk, mint bűbájosabb társnőinél. Szóval ezekhez hasonló alantas, és kevésbé genya fantáziálásokkal böngésszük például kiszemeltünk közösségi oldalon található fotóit. Némelyiknél felszisszenünk, és inkább gyorsan bezárjuk a lapot (amiről persze mélyen hallgatunk majd a jövőben), míg más képeihez időről-időre visszatérünk, és megállapítjuk, hogy nem is rossz a kicsike. Na, most mi legyen? Akarjam vagy sem? Még szerencse, hogy a férfinak vannak igaz barátai, akiktől tanácsot kérhet.

A helyzet forgandó

Az már persze külön lapra tartozik, hogy a haverok mennyire szolgálnak hasznosítható meglátásokkal, vagy ha így is tesznek, mi megfogadjuk-e azokat. De legalább van valaki, akire rászabadíthatjuk az aggályainkat. A kamaszkor után azon már nem nagyon szoktunk tépelődni, hogy mit szól majd a banda az új választottunkhoz; aki viszont még érett férfiként is a cimbik véleményétől parázik, az inkább csajozás helyett nézze a Forma 1-et. Amennyiben a barátok tényleg melletted állnak, akkor nagy terheket vehetnek le a bizonytalan hímek válláról. Remek sugallataik közé sorolandó a „belemész, aztán meglátod, mi lesz”, vagy a „legalább addig juss el, hogy megfekteted”, de az „először legyetek barátok, aztán ha közelebb kerültetek egymáshoz, még mindig rányomulhatsz” javaslat sem rossz. Amikor hozzánk fordulnak útmutatásért, eszméletlen okosakat tudunk mondani, de ha mi kerülünk a tépelődő szerepébe, már közel sem vagyunk ilyen magabiztosak. Pedig a döntést végül úgyis nekünk kell meghozni.

A küszöbről már nem lépek vissza

Megsúgom, az esetek hatalmas százalékában a végkifejlet úgyis az lesz, hogy a pasi meggyőzi magát arról, hogy csak tetszik neki a csaj, és szeretne vele valamit kezdeni. Lehet, hogy atom brutál mellei vannak, lehet, hogy él-hal a fociért, vagy úgy tudsz vele dumálni, mint a legjobb haverjaiddal sem. Ezer dolog lehet, ami ellensúlyozhatja azt, hogy nem éppen ő a legszemrevalóbb menyecske a városban. Szóval, kedveseim, nem szeretném azt hallani, hogy a férfiakat csak a külső érdekli. Másrészt ki az, aki független lényként ódzkodna egy kis flörttől? Elsőnek ártatlan programokat szervezünk, közben jöhetnek a netes csevegések is, és ezalatt már sokat tisztulhat a kép bennünk, hogy merre és mennyire akarunk továbblépni. Sunyi módon ráadásul még az is a pasifejben járhat ilyenkor, hogy kifizetődőbb egy kevésbé dögös csajjal összejönni, mert őt kisebb valószínűséggel akarják majd lecsapni a kezünkről. Így takargathatjuk a meglehetősen szakadozott önbizalmunkat is, illetve abban is reménykedhetünk, hogy mivel külsőleg nem főnyeremény a cicus, ezért majd kevésbé kötődünk hozzá. Ha tehát a kapcsolatnak nincs mélysége, úgy nem is tudunk nagyot zuhanni, amennyiben esetleg mégsem működne a dolog. Hát, itt kerülünk nagy tévedésbe…

Miért ráz meg, ha nem is tetszett igazán?

Még az annyit hangoztatott racionális férfi elme is képes cserbenhagyni urát és parancsolóját, és készségesen átadja az irányítást az érzelmeknek. Főleg olyankor lehetséges ez, ha a szépségkirálynő választáson egyébként nem jó eséllyel induló új galambocskánk veszélyesen közel kerül a szívünkhöz. Hiába, az együtt töltött idő képes erre a „galádságra”. Miután összejöttünk, még lazán fogjuk fel az egészet, és úgy vagyunk vele, hogy a csaj teperjen utánunk. Aztán szépen-lassan bekövetkezik a szerepcsere. Semmi sem garantálja, hogy ugyanazon az íven járjuk be a kapcsolat rögös útját, és amíg a mi szándékaink egyre komolyabbra fordulnak, addig a lány éppen az ellenkezőjét élheti meg. És így következhet be az, hogy a papíron szívdöglesztőbb fickót dobhatja az elméletileg kevésbé vonzó nője. Méghozzá úgy hajít el minket, hogy a landolás után apró darabokra hullunk szét. Mert hát nem volt benne a lapjárásban, hogy majd pont egy ilyen csaj passzol le minket. Nem marad más, mint újra elővenni a megnyerő fellépésünket, felszerszámozni a lovat, és nyeregbe pattanni egy újabb hódítás felé. Csak legközelebb már alapból valami jó nőre repülünk rá - mert nála még a csalódást is könnyebben viseljük.