Édesem, szokjál le szépen!

Ez a mondat tényleg elhangzott így a rokonságban. A család egyik oldalági hajtásán kérlelte a családfő hites feleségét, hogy adja fel a leszokásért folytatott harcot, mert ő nem bírja tovább elviselni ezt az idegroncs hárpiát. Bár a férj ott legalább tudta, hogy a neje min megy keresztül. Bevallom, nekem fogalmam sincs. Soha nem gyújtottam rá, még csak nem is próbáltam sosem. Viszont nem egy alkalommal kellett már asszisztálnom az aktuális csaj erőfeszítéseihez; illetve végignéznem, ahogy az ismeretségi körben a párok megpróbálnak szabadulni a nikotin rabságából. Sokak szemében furcsa, ha egy kapcsolatban az egyik fél dohányzik, a másik nem. Nem hinném, hogy olyan rendkívüli lenne ez, de az tény, hogy a partnerek erős nyomást fejthetnek ki a másikra. A cigizés sokszor dominancia háborúba torkollhat, de a rossz útra csábítás és befolyásolás egyik tipikus tiltott zónája is. A lényeg, hogy senkinek sem könnyű. Se annak, aki szeretné letenni a bűzölgő fehér rudat, se annak, akinek ezt a küzdelmet testközelből kell elviselnie.

Miattam tényleg letennéd?

Amikor fentebb arra utaltam, hogy a bagózás hatalmi játszmákat is elindíthat, az különösen igaz arra a helyzetre, ha a páros egyik tagja füstölög csak. Te jó ég, hányszor hallottam, hogy „most gyorsan elszívok egy szálat, csak meg ne tudja az asszony”. Lehet, hogy én vagyok túlságosan toleráns, de sosem értettem az ilyen, „ha megtudom, hogy cigizel, köztünk mindennek vége” típusú kiborulásokat. Direkt nem írtam, hogy ez női hiszti, mert ez nem az. Nevetséges, de még a mi fajtársaink is előszeretettel élnek ehhez hasonló érzelmi zsarolással. Sosem jutott eszembe ilyen ultimátumot intézni valakihez. Mindenki maga dönt a saját szokásai felől, és amíg nem láncdohányos, és nem napi két doboz szűrőtlent pöfékel el, addig felőlem csinálja. Ám életem Hölgyei nem egyszer éltek azzal a felajánlással, hogy a „kedvedért abbahagynám”. Nosza, szívem, ha tényleg így gondolod, lássuk mire vagy képes! Ha meghozod ezt az áldozatot, akkor tényleg jelentek neked valamit.

Nincs az a parfüm, nincs az a rágó

Azt fel nem foghatom, hogy az egyes emberek miért akarják titkolni a társuk elől, hogy dohányoznak. Csak idő kérdése a lebukás. Van néhány trükk, amivel lehet ezt késleltetni, de előbb-utóbb úgyis kiderül. Ha már csinálod, csináld nyíltan. És ha úgy döntesz, hogy abbahagyod, akkor azt magadért tedd, ne miattam. Tisztában vagyok vele, hogy ezt az álláspontomat megint nem minden férfi osztja, mert egyes kantársaim szinte szerelmi zálogként követelik, hogy a nője mondjon le a cigiről. Ami undorító dolog. Rosszabb, mint a dohányzás. A „ha igazán szeretsz, lerakod” kijelentés nem szerelem, hanem vágy a másik feletti parancsolgatásra. Fajtánk védelmében mondom, hogy rengeteg nő is képes óriási veszekedést csinálni abból, ha a pasija fújja a füstöt. Aztán az a legszebb, ha a végén ő is rászokik. Mert erre is nem egy példa van. A csaj, aki kezdetben a legjobban ellenezte, hogy a fickója cigizzen, végül maga is rákapott. Fordítva is előfordulhat, de úgy vettem észre, nőknél gyakoribb az ilyesmi. Csak nem könnyebben befolyásolhatóak lennétek?

A kezemet fogd, ne az öngyújtót!

A másik ilyen, ami inkább szintén rátok jellemző: a kocadohányozás. Sokan a gyengédebbik nem tagjai közül nem füstölnek rendszeresen, de bulikban vagy egyes alkalmakkor hébe-hóba rágyújtanak. A férfiak legtöbbje viszont vagy dohányzik, vagy nem. Ilyenek vagyunk mi: valamit vagy komolyan csinálunk, vagy sehogy. De mielőtt még ettől a nyilvánvaló hazugságtól rám szakadna a plafon, inkább nézzük, hogyan viseljük Pasiszemmel, amikor eldöntitek, hogy leszoktok. Mondjam egy szóval? Nehezen. Tényleg olyan, mint egy elnyújtott menstruáció. Akkor vagytok ennyire kibírhatatlanok, hisztisek és ingerültek. Csak amíg az elmúlik néhány nap alatt, a dohányzásról való lemondás hosszabb folyamat. Nekünk azonban nem marad más, mint összeszorítani a fogunkat, elviselni személyiségetek változásait, és a feltétlen támogatásunkról biztosítani benneteket. Annál jobban nem gázolhatunk bele a lelketekbe, mint mikor nem hiszünk a sikeretekben. „Á, úgysem tudod letenni”. Hölgyeim, ha a pasitok ezt mondja nektek, vegyétek fel a hamutartót. És vágjátok hozzá.

Én tényleg olyan büszke voltam rád…

Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy nem minden sárkánylányból lesz házisárkány, miután már nem fújhatja kedvére a füstöt. Vannak köztetek, akik meglepően jól viselik leszokással járó megpróbáltatásokat. A jó és érzékeny férfi pedig hangot ad elismerésének, rendszeresen bátorítja kedvesét, és érezteti vele, hogy mellette áll ebben a nem könnyű időszakban. De Drágáim, éppen ezért tud akkora csalódásként érni minket, ha később kiderül, hogy újrakezdtétek. Egy világ omlik össze bennünk, komolyan. Az én kicsikém, aki oly’ hősiesen kibírta oly’ hosszú ideig, mégis hagyta magát legyőzni. Mert munkahelyi gondok vannak, mert a barátnők addig kínálgattak, mert csak egy szálnak indult… Ismerős okok, ugye? Ám jó társként – mi, férfiak – lenyeljük a füstös békát, és megpróbálunk rávenni benneteket, hogy fussatok neki újra. Hiszen egyszer már majdnem sikerült. Hátha most majd végleg eldobjátok a bagót. Akkor pedig kétszer olyan büszkék leszünk rátok. Legfeljebb éberebben szaglászunk majd körülöttetek, és néha, lopott pillanatokban, cigi után nyomozunk a táskátokban. Egy kapcsolatban a bizalom a legfontosabb, nem igaz?