Havi 200 (cici) fixszel...

Első randevú, az asztalon meghitt gyertyafény táncol, a finom vacsorától, a jó bortól és a vele szemben ülő gyönyörű nőtől pedig az egész világ sokkal szebb színben tűnik fel az udvarló pasi szeme előtt. Az idillt megtöri a számlával érkező pincér, és a nő máris kotorászni kezd a táskájában. Ez az a pillanat, amikor a férfi elővezetheti az egész este magában tartogatott mondatot: „Hagyd csak, majd én”. Nemünk számára kevés ennél lovagiasabb intézkedés létezik, mint mikor a Hölgy szabadkozása közepette egy magabiztos mozdulattal átnyújtjuk a vacsora teljes árát a főúrnak. Legfeljebb egy hétig utána sajtos pogácsán kívül nem eszünk mást. És a havernak is vissza kell fizetni a kölcsönt; esetleg még azelőtt visszatenni az összeget a megfúrt szülői széfbe, mielőtt az ősök észrevennék a turpisságot. Szóval nehéz úgy a tehetős iparmágnást adni a csajnak, ha közben még annak az újságnak a megvétele is gondot okoz, amiből éppen az álláshirdetéseket csipegetjük ki. Ugyanakkor nem kell ennyire végletesre kiélezni a szituációt, néhány férfit már az is megrogyaszthat, ha a nő dolgozik és karriert akar. Suszter a kaptafánál, nő a fakanálnál, ugyebár. Azt azonban egyedeink többségének is nehéz feldolgozni, ha életünk párja fizetéskor többet tesz be a közös kis kasszába, mint mi. Ám pasiszemmel nézve azért fizetés és fizetés – vagy éppen annak hiánya – között is van különbség.

Szégyenlősen

Egy volt iskolástársam szerint a csajozáshoz egyértelműen pénz kell. Ez talán ebben a formában kicsit erős, bár tényleg nem árt, ha az ember fiának zsebében csörög némi apró. Az igazán faramuci helyzet az lehet, hogy pont azzal a tündérkével jössz össze a munkaügyi központból, aki az állástalan, búsképű bikáknak ajánlgatja a különböző melókat. Ő legalább látná rajtunk az erőfeszítést – merthogy egy nőnek ez fontos. Megkockáztatom: talán fontosabb is, mint az, hogy ténylegesen munkával töltöd-e a napjaid. Tudom, hihetetlennek tűnik, de díszpéldányaink jelentős hányada rendelkezik lelkiismerettel, meg ilyen hasonló érzelgős dolgokkal. Ennek köszönhetően szeretnénk bizonyítani a mi kis drágánknak, és bőszen járunk az állásinterjúkra, de ezért csak visszafogott dicséret jár. Talán ezt sem hiszitek, de ez a fajta tortúra nagyon rossz érzés nekünk, amit kimondottan szégyellünk. Ugyanis alapvetően aláássa férfias magabiztosságunkat, ami hiányában nehéz a legjobb formánkat hozni otthon. És bár lényeges az igyekezet, így sokkal nagyobb az esély arra, hogy drágánk elunja azt, hogy minden hónapban egyedül száll hajóra a számlák tengerén.

Élvetegen

Az előbbi bekezdésbe mindenképpen fontosnak tartottam beszúrni a „díszpéldányaink jelentős hányada” kitételt. Mert a többség még nem jelenti a nagy egészet. Ha már megemlítettem egy sulis ismerősömet, akkor nem is kell annyira régre visszalapoznom emlékeim képeskönyvében, hogy egy másik példával hozakodjak elő. Pár hónappal ezelőtt ugyanis pont jelen cikk volt a beszélgetés tárgya, amikor a haveri kör egyik prominens képviselője azzal hozakodott elő, hogy neki egyenesen életcélja az, hogy olyan nőt találjon, aki kitartja őt. Nem mondom, ritka az ilyen jelenség, mint a mosogató férfi, de itt a bizonyíték rá, hogy létezik. A pasik eme csoportja egy cseppet sem zavartatja magát amiatt, hogy minden körülmények között a csaj állja a számlát, ő kényelmes hátúszással, fütyörészve tempózik a kapcsolat víztükrén, és tökéletesen elégedett a sorsával. Mi több, még neki áll feljebb, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja. Néha maximum egy kicsit fogadkozik, amikor választottja kérdőre vonja, de ilyenkor is inkább abban bízik, hogy a kihallgatás dátuma hamarosan a ködbe vész. A legtöbb itt talán a nőn múlik. Ha élvezi, hogy övé az irányítás, akkor lesz egy idomított kis házi kedvence, de aki jobb szeret egy tökös férfit tudni maga mellett, az minden bizonnyal – néhány kérleléssel töltött hónap után – úgy vágja ki az ilyen pasit az ajtón, hogy az csak nyekken. De ne gondoljátok, hogy ez különösebb megrázkódtatás a számára. Feláll, leporolja magát, és már keresi is a következő áldozatot, aki majd az eltartója lesz.

Kapirgálósan

Ha legalább valamit fel tudunk mutatni, akkor félig már nyert ügyünk van. Sőt, önmagában lehet, hogy te teljesen jól elvagy a havonta a bankszámládon landoló pénzmennyiséggel, de ez az idilli állapot csak addig tart, amíg össze nem hasonlítod az általad begyűjtött összeget a csajod fizujával. Na, itt kezdhet mélyülni a szakadék. Ne menjünk messzire – szó szerint -, elég, ha csak a nyaralás kérdésére gondolunk. Hiszen hiába tervez életünk szerelme egy karibi körutazást, mi csak bárgyún vigyoroghatunk az ötlet hallatán, mivel jól tudjuk, hogy minket egy hét Hévíz is anyagi romlásba taszítana. Így nehéz kidomborítani a macsó énünket, és a pénzügyi lehetőségeinket vitató kérdések is könnyen zsákutcába torkollhatnak. Ugyanis, ha plusz melót vállalunk, akkor meg az lesz a baj, hogy nem foglalkozunk eleget a Hölgyünkkel. Na, ezek után merje azt állítani egy nő is, hogy számára nem fontosak az anyagiak…

Megfordítva

Viszont az sincs sehol leírva, hogy csak a férfi kereshet kevesebbet. Mi van akkor, ha a nő tesz a retiküljébe vékonyabb bankó köteget - vagy egyáltalán semmit se? Ilyenkor a pasi fürdőzhet a gyönyörűségben, és abba a kéjes élvezetbe ringathatja magát, hogy mivel ő fizet mindent, ő diktálhatja az összes feltételt is. Zsarnokokra emlékeztető magatartásunk következménye azonban feltehetőleg az lesz, hogy nem barátnőnk, hanem egy rabszolgánk lesz, aki mellett kevés igazi élvezetet tartogat számunkra az élet – mondja ezt a falka normálisabban gondolkodó része. Ráadásul, amilyen bonyolult a gyengédebbik nem agyműködése és lelkivilága, közel sem biztos, hogy választottunk értékeli majd azt, hogy mindent a csinos popsija alá tolunk. Könnyen pórul járhatunk, és legfeljebb beérhetjük egy könnyek között elrebegett „köszönök mindent”-tel, miközben kicsikénk lelép egy másik herceggel. Ennél akkor már a kitartott pasik élete is jobb – és erre nagy tételben mernék fogadni. Feltéve, ha van rá elég pénzem.