Hogyan éljük túl a januárt pasiszemmel?

Milyen szép volt minden – főleg a csajod a szilveszteri bulin! Meg is akadt rajta jó pár fickó szeme, de erre az előrelátó férfi időben felkészül, mint a karácsonyi ajándékok beszerzésére, és kétféle módon védekezik: vagy olyan részegre issza magát, hogy már ki sem lát a fejéből, vagy ő is más nőket stíröl. A mámoros buliból felébredvén, amikor még az éjfélkor elfogyasztott virslik könnyedén háborognak a megivott pezsgő tengerén, egy pillanat alatt olyan távolinak tűnik az egész. A karácsony, a tálaktól roskadozó asztalok, a fenyőillat, majd a trombiták hangja, a konyhai mennyezetbe fúródó dugó süvítése, a petárdák robbanásai, és a vadidegenek végigcsókolgatása, miközben alkoholos lehelettel egymás fülébe ordítjuk, hogy BÚÚÚÚÉÉÉÉK! Mi marad ebből január 1-jére? A nagy semmi. És ez a laposság hosszan elterül előttünk, akár a bikinizni túl korán elkezdő tinilányok a strandon. Szerintem ember nem volt még e földön, aki szerette volna a januárt. Monoton, a napok is lógó orral vánszorognak, a napot alig látjuk, és még az újévi fogadalmunk is nyomasztó súllyal nehezedik ránk. Férfiként meg aztán pláne nem leányálom ez az időszak, avagy 30 nap is vetekedhet a hét szűk esztendővel.

Karácsony: jövőre egy hónappal elhalasztva!

Miért nem tettem meg időben? Higgyétek el, bájos női olvasóim, egy pasi élete során kismilliószor felteszi magának ezt a kérdést! Miért nem tettem meg később? Erről viszont csak egyszer érdeklődünk saját lényünknél: a januári leárazásokkor. Ebben a helyzetben az előbbi kérdés így lenne helyes: miért nem vettem meg később? Nem elég, hogy megint döntésképtelenek voltunk, és addig hezitáltunk a két ünnep között, hogy a karácsonyra kapott pulóver és sál megy-e a gyérülő hajunk színéhez, míg végül januárban határoztuk el a cserét. Ilyenkor már az eladónak nevezett tíz műkörmös cicababa jót nevet az elképzelésünkön, a levásárlásra vonatkozó javaslatunknál meg már a térdét csapkodja, így a sál meg a pulcsi – minden értelemben – rajtunk marad. Ennek tetejébe pedig bármelyik üzlet előtt haladunk el, mindenhonnan a képünkbe ordít, hogy épp gigantikus leárazás vár minket a kirakat mögött. A férfi ilyenkor inkább oda se néz, hiszen ott kapna gutaütést, hogy a karácsonyra megvett szexi melltartót most fele annyiért is csodálhatná a nőjén. „Kicsim, legközelebb egy hónappal később tartjuk a karácsonyt!” – mondjuk durcásan a mellettünk tipegő Szépségnek. Inkább az ajándékon spóroljunk, mintsem az ünnepi menün, nem igaz?

Eszki-móka fagyott hússal

A fürdőszobai mérleg kijelzőjénél csak egyetlen dolog mutat gyászosabb képet január elején: a nyitott hűtőszekrény. Pár hete még az okozott gondot, hogy alig fért el benne a rengeteg kaja, most pedig élet-halál harcot vívunk a kósza egerekkel a középső polcon árválkodó, enyhén száraz sajt darabkáért. Sebaj, menjünk vásárolni! A-ha, miből? A karácsonyi pulykát ugyanis nemcsak gesztenyével töltöttük meg, hanem a jelek szerint nem kevés pénzzel is, mivel a bukszánkban mindössze némi apró zörög. Szerencsére minden másra ott van a bankkártyánk, amire még ilyenkor is számíthatunk. Hölgyeim, egy férfi egyébként is jobban szeret kártyával fizetni, olyankor ugyanis nem érezzük annyira a kiadott bankjegyek súlyát. Azért a kártyával is csak ésszel garázdálkodunk, ezért főleg a mirelit élelmiszerek környékén ólálkodunk. Fagyasztott rántott sajt, fagyasztott pulykamell fagyasztott sajttal töltve, és persze fagyasztott halrudak. Aztán hazafele, miközben azon reménykedünk, hogy a megvett cuccok nem engednek fel idő előtt, könnyben úszó szemünk előtt felrémlik az ínycsiklandó rántott hal emléke, amely a majonézes kukoricával a karácsonyi asztal legkívánatosabb szereplője volt. Másfél hete volt, tán igaz sem volt…

Alig szalonképes szaloncukor

„És hol marad a desszert?„ – tesszük fel a nem éppen költőinek szánt kérdést életünk párjának, a mirelit „csodák” elnyammogását követően. „Majd gondolod, hogy az ünnepi sütögetés után most is nekiállok konyhatündérkedni? Örülj, hogy kaptál enni!” – döngöl a földbe válaszával minket egyetlen Angyalkánk. Hiába, elmúlt már a szeretet ünnepe... A férfi azonban szívesen és nagyon könnyen hozzászokik a jóhoz, meg hát a gyomra is nehezen fogadja el, hogy ha karácsonykor minden napra jutott nasi, akkor 1-2 héttel később ez miért lehetetlen. Ezért aztán – ismét kellően előre gondolkodva –, amíg Madárkánk a fagyasztott zöldborsók között szemezgetett, mi a leárazott szaloncukrok felé sündörögtünk, amit januárban valósággal ingyen dobnak az ember után. Ez megadja nekünk azt az élményt, hogy nem szorulunk rá Drágaságunk cukrászati költeményeire, hanem kilószámra tömhetjük magunkba a minőséginek nem igazán, ám édesnek és olcsónak annál inkább nevezhető szaloncukrokat. Mert aki keres, az talál!

Csak január, nem a világvége…

Igen, aki keres, az tényleg talál. És nem kizárólag szaloncukrot, hanem épkézláb programlehetőségeket is. Rengeteg fajtársunk hallja újra és újra a barátnőjétől, hogy „Sosem viszel engem sehova!”. Szerény véleményem szerint ez a vád legtöbbször januárban hangozhat el. Sajnos lusta élőlények a pasik, ráadásul hajlamosak vagyunk abba a hitbe ringatni magunkat, hogy a karácsonyi és szilveszteri pörgés után a mi picinyke életünk értelme is megelégszik azzal, ha a szoba melegéből nézheti a párkányon kopogó havas esőt. Hideg van, az időjárás tényleg undorítóbb, mint az a koktél, amit szilveszter hajnalban leküldtünk a torkunkon – kinek van kedve ilyen időben bárhova menni? Természetesen a nőnknek! A különlegesen kedves férfi pedig hallgat az óhajra, és mozgalmas programokkal hálálja meg a mirelit vacsorát. Színház, mozi, vagy akár egy rövidke séta a latyakban: a lényeg, hogy legyűrjük a tespedtséget. Abba persze nem szabad belegondolni, hogy amit megspóroltunk a kaján, azt kicsengetjük az egyik 3D-s „szinema” pénztárában. Bosszankodás helyett inkább gyönyörködjünk szerelmünk bájos pofikájában, amint nevet a filmen. 3D-s szemüvegben még szebbek vagytok, tudtátok?