Jóban leszünk, ha nem leszünk túl jóban...

Nem az tehát a kérdés, hogy a két nem között lehet-e szó barátságról – mert a teljes férfitársadalom nevében állíthatom, hogy igen -, hanem az, hogy meddig tart. És nem azért, mert megromlik a viszony a felek között. Éppen ellenkezőleg. Ebben semmi kivetnivaló nincs, ha mindketten egyedülállók: adnak egy esélyt a románcnak, és bár kockáztatják a barátságukat, még az is lehet, hogy életük párjára lelnek a másikban. Ha pedig nem működik, még mindig visszatérhetnek az alapokhoz, és elmondhatják: megpróbáltuk, és továbbra is kereshetik egymás társaságát. Ez a szépen csengő levezetés akkor áll a feje tetejére, ha az egyikük foglalt. Mivel itt most Pasiszemmel tárom elétek a férfilét számtalan buktatóját, ezért a mi szemszögünkből mutatom meg nektek, hogy min megyünk keresztül ilyenkor. Meg hát az amúgy is a nők sajátossága, hogy olyan fickóra mozdulnak rá, akit már láncra kötött egy másik tünemény – egy férfi sosem vetemedne ilyesmire. Természetesen csak vicceltem, mielőtt még a lincselésemet követelnétek.

Úszni az árral… egy lánnyal…

Meglehetősen nagy közhely, de szinte már az első találkozás eldönti, hogy az életedbe újonnan belépő Hölggyel mennyire kerülsz majd közelebbi kapcsolatba. Azaz inkább mennyire akarsz, mert ehhez nyilván neki is lesz néhány szava. Azzal sem mondok újat, hogy ebben óriási szerepe van annak a bizonyos szikrának. Ha ez nem pislákol, akkor elkötelezett férfiként fújhatunk egyet, és akár még tényleg barátok is lehetünk a csajjal – bár azért egy estére még talán így is elkapnánk… Na de ha pattog a láng, akkor félő, hogy nem csak a füst lesz nagy, hanem a szerszám is, ha a kicsike a közelünkbe kerül. Egyik barátomnak erre külön stratégiája van: Ő nem keresi a haverkodást a potenciális félreléphetőkkel, de ha a lány úgy alakítja a dolgokat, akkor nem mond nemet. Gyanítom, módszerével inkább csak a lelkiismeretét nyugtatja meg – tulajdonképpen Ő nem tehet semmiről… -; másfelől a hódítás terén kezdő, ám lehorgonyzott fajtársaim óvakodjanak ettől a tervtől, mert ripsz-ropsz elsodródhatnak a parttól, ki, a veszélyes, nyílt vizekre. Ahol aztán könnyű lebukni.

Kalandok kandúroknak

Szépséges olvasóim kiokosítása végett azért meg kell jegyezzem, hogy mi sem vagyunk szentek, még ha közel is járunk hozzá; no meg egy igazi úriember minden nőnek udvarol. Azt nem szeretjük, ha magas lóról beszéltek velünk, de a lovat szívesen adjuk alátok. Vagyis olyanok vagyunk, mint a jó mókus a tél közeledtével: tartalékot képzünk. Egy kis flört még senkinek sem ártott meg, és be kell valljuk, hogy a cinkos-titkos évődés azért mindkét nem hiúságát a ventilátor legnagyobb fokozatán legyezgeti. Ha gondolatban már néha tilosban is járunk, itt foghatjuk meg azt, hogy a piszkos elméletet ne ültessük át a megcsalós gyakorlatba. Higgyétek el, nem könnyű ezt megállnunk, de néha sikerül. Néha. Mindig van egy pont, ahol dönteni lehet; sőt, kell is. A vész elkerülése érdekében muszáj megállnunk, hogy bizonyos sms-ekre nem válaszolunk, az e-mailekben figyelmen kívül hagyjuk a kétértelmű célzásokat, a személyes találkozóra szóló meghívásokat pedig valamilyen indokkal lemondjuk. Magyarán a hűség bajnokai nem csapják le az amúgy becserkészhető cicusok magas labdáit, mert azok a víz alá merülhetnek, és akkor le kell bukni miattuk…

A semmi az ennyi

Az álnaiv férfiember saját magát csalja lépre, ha elhiszi, hogy a gyanúsan megszaporodó jelek nem jelentenek semmit. Ezekkel főleg akkor szív, amikor még be is vallja élete párjának, hogy a hétvégén kettesben kirándulna azzal a nemrég megismert lánnyal, akiről már a múltkor is mesélt. Titeket ismerve el lehet képzelni a válaszreakciót… Ami egyébként teljesen érthető, mert hát egyetlen pasi sem örülne annak, ha a szeme fénye – legyenek bármennyire jóban is – például a főnökével paintballozna az ország másik végében. Ha meg be sem vallod a kedvesednek, hogy a háttérben bizony alakul valami, és úgy bólintasz rá a felhívásra, az már nagyon necces szitu. Itt jönnek azok a felismerések, miszerint „nem is hittem volna, hogy bejövök neki”, csak ilyenkor már egyrészt késő, másrészt ráeszmélhetsz arra, hogy a friss husi neked is vonzóbb, mint az otthoni, sokszor megrágott falatok. Megdöbbentő, de bizonyos párok nagyívben tesznek arra, hogy a másik kivel és merre járkál éppen. Nem egy ismerősnél láttam, hogy a férfi vagy nő simán elengedi a társát az állítólagos egyik jó baráttal szalonnát – vagy éppen pecsenyét? – sütögetni, némi romantikus sátorozással fűszerezve. Ez jól jellemezte a kapcsolatukat, és talán mondanom sem kell, hogy már egyik „eredeti” pár sincsen együtt.

Gyere vissza később, édesem!

Egyébként pedig meggyőződésem, hogy mi, férfiak ki vagyunk szolgáltatva a gyengédebbik nem kedvének. A nők számára ugyanis általában addig vagyunk érdekesek, amíg foglaltak vagyunk. Amikor befut egy félre nem érthető „ajánlat”, minden hím eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyedül lenne… valószínűleg semmi sem lenne. Az ilyen ziccerek mindig akkor találják meg szegény fajtánkat, amikor nem használhatjuk ki őket. Kár lenne tagadni, hogy ez speciális izgalmat kölcsönöz az egész kerülgetési rituálénak, ráadásul sok olyan nő szaladgál a világban, aki az „amit én akarok, azt meg is szerzem” elv alapján közelít a dolgokhoz. Állhatatos és hű férfinak kell lennie annak, aki ennek ellen tud állni. És hogy nem tévedek az előbbi állításommal, azt bizonyítja, hogy amint szabadulva a kapcsolatból felkeressük a korábban tartalékba tett Hölgyet, független férfiként már korántsem fogjuk őt annyira érdekelni, mint mikor még tiltott gyümölcsök voltunk. Igen, az mindig édesebb. Még a víz alatt is. De megéri lebukni érte?