Két fülem van, és szatyor vagyok...

Töredelmesen be kell vallanom a fajtánk nevében, hogy a tükörsimára csiszolt kamu márvány felületeken való korzózást nem nekünk találták ki. Nem hallottam még olyan egyedről, aki a csillogó-villogó üvegkalitkák közötti totyogást a kedvenc időtöltései között tüntette volna fel. Ilyenkor némi szórakozást csak az jelent, amikor a rendkívül látványosan unatkozó – és ennek következtében kedvetlenül ásítozó -, ám mégis dekoratív eladólányokat stíröljük, de nő mellett az ilyesmi nem szép dolog. Ez még a kisebb baj, de egyben veszélyes is, hiszen amennyiben lebukunk, a kiengesztelésre rámehet a fél esténk: „láttam ám, hogy bámultad azt a szőke libát.”. Szóval kedves társaim, fegyelmezzük magunkat, és próbáljunk meg minden idegszálunkkal arra koncentrálni, hogy megpróbáltatásaink hamarosan véget érnek, hiszen ez az üzletsor sem tarthat örökké. Miközben kínjaink enyhítésére ekképpen mantrázunk, idézzük fel magunkban fiatal és bohó napjainkat, amikor még ezek az alkalmak is kiemelkedőnek számítottak…

A hűséges kutyus

Igen, hiszen a bimbódzó szerelem időszakában minden lehetőség után kapva kaptunk, csak hogy néhány órát szívünk választottjával tölthessünk. Lehettünk akár éretlen középiskolások, akár világmegváltásra törekedő főiskolások, az első füttyentésre felsorakoztunk imádatunk tárgya mögé, és lógó nyelvvel strázsáltunk mellette, amíg ő kedvére válogatott a pink felsők és a khaki szoknyák között. Ekkoriban még az sem okozott gondot, hogy közösen pakoljuk gurulós kiskocsinkba az ínycsiklandó portékákat. Mint arról korábban már értekeztünk, egy közös főzőcskézés klassz időtöltés lehet, amihez – stílusosan fogalmazva – megfelelő előétel a bevásárlás duóban levezényelt változata. Rengeteg tréfálkozásra ad lehetőséget, esetleg meglephetjük kedvesünket valami aprósággal, amit gondosan eldugunk az ételhalom aljára. Mint annyi mindenben, itt is elmúlnak az édes idők, és eljön az a pillanat, amikor papucsban és mosdatlanul baktatunk a sarki fűszereshez egy röhejes fonott kosárral a karunkon. Természetesen, már egyedül…

Legyen célod, fiam!

Amennyiben már elérkeztünk a mindennapos tej-kenyér-szalámi mágikus hármashoz, akkor itt rögtön lefektethetjük az alapvető különbséget a két nem között. Mi, a teremtés koronái ugyanis konkrét elképzelésekkel rendelkezünk, a birtokolni kívánt tárgy vágyképe tisztán rajzolódik ki szemeink előtt. Nos, ehhez képest a lövészárok másik oldalán a határozatlanság ütötte fel sátrát, méghozzá kirobbanthatatlanul. Vegyünk csak példának egy egyszerű szombat reggeli bevásárlást: „Csak néhány zsemlét hozzál, drágám!” – kapjuk meg az utasítást, miközben morgolódva keressük a pénztárcánkat (még hogy közös kassza…), de mire odáig jutunk, hogy a cipőnket húzzuk, már egy oldalnyi listát biggyesztenek az orrunk alá. „Bocsi, közben még ezek is eszembe jutottak.” – mosolyognak ránk kedvesen. A biztosítékot az veri csak ki igazán, hogy miután visszatértünk a két hónapra elegendő hideg élelemmel, tündérkénk már az ajtóban így fogad minket: „Elfelejtettem mondani, hogy fogkrémünk sincs…”. Ilyenkor hegyibeszédet kell tartanunk, melynek során feltartott mutatóujjal, nagy komolyan figyelmeztetjük a kisasszonyt, hogy ne felejtse el, a férfiak nagyfokú rugalmatlanságra képesek, és ha felborul az eredeti terv, azzal könnyen a teljes kétségbeesés szélére sodornak minket. Márpedig sokszor még akkor sem tudják, mit akarnak, ha ott állnak mellettünk…

A bankkártya két oldala

Ettől még nem dől össze a világ, legalább több pénz marad a számlánkon. Azonban mindezt passzív szereplőként végigkísérni – akkor már inkább egy ebéd a leendő anyósnál. Rajzfilmekben kitűnően lehetne ábrázolni, ahogy megy fel a pumpa bennünk ilyenkor, és a felesleges gőz a füleinken keresztül készül távozni. Türelem, uraim, türelem. Tudom, könnyű ezt mondani, amikor sorozatban olyan létfontosságú kérdésekben kell döntenünk, mint hogy „szerinted ez a cserép mutatna jól a konyhában, vagy inkább az?”. Hozzá kell tennem, rövidtávon mindez sokkal elviselhetőbb, de órákon keresztül rendkívül megterhelő, főleg akkor, ha csak nézelődünk (tudják, a cél nagyon fontos!). Ez a változat még mindig fél siker abban az esetben, ha végül veszünk is valamit, de ha nem… A férfiagy számára teljességgel felfoghatatlan: mi az élvezet abban, ha felpróbálunk egy tucat nadrágot és tíz pár csizmát, majd kereken kijelentjük, amúgy nem szándékozunk semmire sem költeni, csak nézelődünk. Ezt az időpocsékolást, amikor akár pókerezhetnénk is… Hogy ne ilyen megkeseredett legyen a hangvétel, ezért elárulom, hogy van néhány olyan dolog, amivel élvezetesebbé tehetők az ilyen körutak.

Bikini-sziget

Rögvest élénkebbek leszünk, amikor ösvényünk a fehérnemű üzletek felé kanyarodik. Már nem is az eladókkal próbálunk szemezni, hanem inkább tüzetesen végigböngésszük a fürdőruhák és tangák csomagolásán látható fotókat. A szokásos „ezt vagy azt” találós kérdést sem intézzük el egy vállrándítással, hanem már határozott véleményünk van arról, hogy melyik darabban juthatna kedvesünk a legközelebb a borítón domborító hölgyhöz. Ha ez a teszt pillanatában mégsem jön össze, a fantáziánk még mindig ott van. Egy női megfigyelés pedig még akkor is jól jöhet, ha baromi céltudatosan vásárolunk. Kár is lenne vitatni, hogy jobb szemük van az öltözködéshez és divathoz, míg mi naivan belesétálhatunk abba a csapdába, hogy kanárisárga zakónkhoz egy lila nyakkendőt kötögetünk. Egyenesen az egekig tornázza büszkeségünket, ha partnerünk elismerően hordozza végig tekintetét új farmerunkon a következő szavak kíséretében: „ebben nagyon dögös vagy, drágám.”. Végül is, ez az egész tortúra az ő kedvükért van. És az ő kedvükért sok mindenre hajlandóak vagyunk.