Kis karácsony - nagy összezördülés

Éreztem, hogy ebből baj lesz. Voltak baljós előjelek. Amikor december folyamán egyre sűrűbben szóba került köztünk, hogy miként töltjük majd a karácsonyt, már láttam, hogy eléggé ellentétesek az álláspontok. De nem foglalkoztam vele komolyan. Hagy mondja csak, majd ahogy az ünnepi célegyenesbe érünk, úgyis az lesz, amit én akarok. Mert hát nekem olyan az igazi karácsony, amit otthon láttam. Nagy fenyővel, közös díszítéssel, szaloncukorral, tradicionális kajákkal, rokoni jövés-menéssel, békével, áhítattal, szeretettel és tévézéssel. Viszont nem ugyanazt látjuk otthon. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy más családoknál a karácsony egy külsőségektől mentes esemény, amin mindenki szeretne minél előbb túl lenni. És ha életünk párja ilyen közegből érkezik, akkor abból „csinos” viták kerekedhetnek. Ahogy abból is, ha szeretne Ő ünnepelni, csak éppen egész más elképzelései vannak erről. Különösen igaz lehet ez az első közös karácsonykor. A helyzet pedig csak súlyosabb, ha nem annyira régen jöttünk össze, és még bőven az egymáshoz csiszolódás szakaszában vagyunk. Úgy lehet, hogy a szeretet ünnepéből valami egészen más lesz. Ha hagyjuk.

Hal(l)atlan menü

Ne szépítsük: egy férfinek a karácsony azért is kiemelkedő esemény, mert oltári jókat lehet enni. Különleges fogások, sütemény-hegyek, és mindennek tetejébe ott van a fáról lelopható szaloncukor, ami után persze az üres csomagolást az ágon hagyjuk. A pasigyomor számára a szokások az uralkodóak: azt szeretné a felnőtt, önálló életében is az ünnepi asztalon látni, amit korábban a mama főzött. Ami lehet halászlé, rántott hal, töltött káposzta, pulyka – ahány ház, annyi szokás. És itt kezdődhet a probléma. A csajunk ugyanis kijelentheti, hogy márpedig Őt egyáltalán nem érdekli, hogy leendő anyósa mit kotyvasztott nekünk gyerekkorunkban, most már más szelek fújnak. Méghozzá hűvös szelek. A Wham „Last Christmas” című dalánál is borzasztóbb lehet, ha nőnk elkötelezett egészséges életmód hívő, és erről a mániájáról még december 24-e környékén sem akar lemondani. Elfelejthetjük a töltött káposztát és a gőzölgő pulykát, a tányérunkra zöldebb dolgok kerülnek, mint a nappaliban egyensúlyozó karácsonyfa. Indulhat a harc: ki győz meg kit? Ha szégyenszemre alulmaradunk – Hölgyeim, nem szép dolog mindig a szex-megvonást bevetni… -, még mindig reménykedhetünk benne, hogy majd a rokonoknál behabzsoljuk a halat s vadat.

Programtervezés: újratervezés!

Az elég hamar kiderülhet, hogy barátnőnk mennyire nagy társasági ember. Ha szívesen forgolódik a családi körünkben, akkor az ünnepek táján sem lesz gond ezzel. Ám lehet, hogy kedvesünk semmi mást nem akar, mint bekucorodni egy nagy tál bejglivel a tévé elé, és lehetőség szerint ki sem mozdulni onnan december végéig. Nálunk meg ahány rokon, annyiféle vendégeskedési lehetőség, de szerelmünk hallani sem akar a karácsonyi turnéról. Érvei között szerepel az is, hogy mégsem illene üres kézzel beállítani a házigazdákhoz, márpedig ennyi ajándék vásárlását nem engedhetjük meg magunknak. Pasidilemma: rángassuk magunkkal a csajt rokontól-rokonig, és nézzük a fancsali képét, vagy hagyjuk, hogy nyerjen, és maradjunk mi is otthon? Esetleg keressük fel a családtagokat egyedül? Az hogy néz már ki! A legrosszabb az lenne, ha sértődötten magunkba fordulnánk. Ehelyett meg kell próbálni egyezségre jutni úgy, hogy a lehetőségekhez mérten mindenki elégedett legyen. De bosszúból biztos, hogy leesszük a fáról a szaloncukrot – és a papírt azért sem dobjuk ki!

Nem látom a díszektől a tévét!

Arról a fáról, ami vagy van, vagy nincs. Hihetetlen, de nem mindenki elkötelezett a karácsonyfa vásárlása mellett. Talán azért, mert harcos környezetvédő, vagy azért, mert az Ő családjában nem volt hagyománya ennek. Itt lehet hát az újabb konfliktusforrás. Mert amíg mi a gömbölyded hópelyheket bámulva hatalmas mamutfenyőről ábrándozunk, addig nőnk bőven megelégedne néhány fenyőággal is. De akkor honnan esszük le a szaloncukrot? Már ha akar szaloncukrot, hiszen az tele van szénhidráttal. A tévé meg rengeteg ismétléssel, amiket ezerszer láttunk, de karácsonykor annyira jó ezeregyedszer is megnézni. Már ha engedik. Ugyanis komoly perpatvar alakulhat ki abból a nemek között, hogy a Bud Spencer-Terence Hill kettőst, vagy a Reszkessetek, betörők!-et kövessük-e a képernyőn. Ez már szimbolikus viadallá is fajulhat: nem azt kaptam enni, amit akartam, nem olyan a fa, amilyet akartam, nem mentünk a rokonokhoz; legalább a távirányító felett legyen uralmam! Mi lesz így végül a szeretet ünnepéből?

Csendes éj…

Az, amit mi kihozunk belőle. Ahogy mi alakítjuk. Ketten, Te meg én. Ahogy az előbb leírtam: ha két értelmes ember találkozik – igen, Drágáim, a férfiak között is akadnak ilyenek -, akkor kell léteznie kompromisszumnak. Egészséges kompromisszumnak. Hogy egyikünk sem duzzog a sarokban, hanem leülünk egymással szemben, és kulturált hangnemben elmondjuk, hogy én ezt szeretném, Te meg azt. Aztán nézzük meg, ki miből tud és akar engedni. Lehet, hogy az update 100-as zöld menüd nem is lesz annyira borzalmas, Te meg azt hidd el, hogy nem fognak az őrületbe kergetni a családtagjaim. Találjunk megnyugtató megoldást – mindkét félnek! Úgy a 24-e estéje tényleg igazi ünnep lehet: a miénk, közösen. Meghitten, olyan módon, amire jó lesz majd később nevetve visszagondolni. Emlékszel, milyen hülyeségeken vitáztunk az első közös karácsonyunkon? És aztán milyen jó lett! Pasiszemmel mindez egyáltalán nem elképzelhetetlen. Csak egy megfelelő partner kell hozzá. Egy olyan, akinek a kedvéért még a szaloncukor üres papírját is hajlandók vagyunk a fáról a szemetesbe dobni. BOLDOG KARÁCSONYT, HÖLGYEIM!