Láss csodát, még a férfiak is öregszenek!

Megpróbálok már a cikk elején bevágódni nálatok – ha ez a korábbi írásaimmal nem sikerült -, és leszögezem, hogy ezt a fajta általánosítást óriási baromságnak tartom. Egy 30 körüli nőt általában már tényleg leírnak, főleg akkor, ha még egyedülálló. Ketyeg az óra, nekem ennyi idősen már rég gyerekeim voltak – ugye ismerős szólamok? Ezzel szemben mit kapunk mi, a teremtés koronái? Nem vagyunk még lekésve semmiről, és a legszebb évek még csak most jönnek. Magunkra nézve ez felettébb ígéretesen hangzik, csak lehet, hogy a testünk nincs tisztában ezzel a társadalmilag elfogadott kinyilatkoztatással. Sőt, a szívünk meg a lelkünk sem. Túlmenően azon, hogy látható jelei vannak annak, hogy az emberfia már nem 18, hanem egy jó tízessel több, még egyéb más cselekedeteinkben is megnyilvánul, hogy mi sem rendelkezünk az örök fiatalság elixírjével. Ezt a legutóbbi, haverokkal közös nyaralás is bebizonyította. Vénülésünk egyéb mellékhatásairól lentebb olvashattok, drága Hölgyek.

A farönk, mint kevésbé ideális hálótárs

Az már a társaság megérkezéséből leszűrhető volt, hogy tűnőben van a lázas ifjúság. Korábban igazi csordaként, egyszerre vettük birtokunkba a nyaralót, ám mára megváltozott a helyzet. Ki a munkahelyi elfoglaltságai miatt esett be később, más pedig azért volt kénytelen késleltetett betoppanást választani, mert leendő asszonykájával kellett halaszthatatlan járólap vásárlásba fogniuk. Így aztán az elsők abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy önként választhattak maguknak fekhelyet. A későknek pedig két opciójuk maradt: vagy a padló, vagy a sátor. Ám kiderült, hogy ami a kamaszévek vége felé jó mókának bizonyult, az komoly üzletemberként már közel sem annyira vonzó. „Azt kijelenthetem, hogy végérvényesen kinőttem a sátorozásból!” – mondta nagyon komoly ábrázattal Attila barátom. „Az egyik nyári fesztiválon spórolás céljából nem foglaltam külön szállást, hanem két színpad között felállítottam a kis háromszögű építményemet. Ez volt az utolsó alkalom… A zaj miatt képtelenség volt aludni, a derekamat folyamatosan nyomta egy fa gyökere, hajnalban fáztam, ám ahogy feljött a nap, rögtön szauna lett bent. Meg egyébként is, ezren járkálnak melletted, normálisan még WC-re sem tudsz elmenni, hideg vízben zuhanyozol… ezek anno, mikor a középiskolás osztályommal túráztunk, még egyáltalán nem zavartak, de be kell vallanom magamnak, hogy öregszem.” Mielőtt a teljes reménytelenségbe zuhant volna a cimbora, közöltük vele, hogy ezzel nincs egyedül. És nem csak a sátorozás tekintetében.

Konzervgyros

Miután mindenki elfoglalta a hálóhelyét, felvetődött a férfiakat már évezredek óta igencsak foglalkoztató kérdés: mit együnk? Amikor még mindenki fiatal volt és bohó, akkor ebből sem csináltunk túl nagy problémát: irány az első bolt, és némi májkrém és kenyér vételezése után már mindenki boldogan majszolt. Mi több, merészebb pillanatainkban még arra is vetemedtünk, hogy spagettit főzzünk, amit aztán némi porból készült, zacskós raguval bolondítottunk meg. Idén azonban már senkinek sem volt kedve főzőcskézni, meg hát a pénztárcákban is több arckép lapul, mint diákéveinkben, így konzerv balra eldob, és röpke fél óra múlva sült halak és hamburgerek néztek vissza ránk kedvesen. A fürdőnadrágok felvétele után persze a többség elégedetlenül markolászta magát hastájékon, de hát a kulináris élvezeteknek megvan ez a hátulütője. De oda se neki, főleg, hogy a legtöbb csaj bukik a szolid pocakra – meg arra a pasira, aki bírja a bulit.

Poharas sorozatterhelés

Ha este, akkor buli! – ez volt a jelszó éveken keresztül. Ebben most sem volt változás, de ahogy peregnek a naptár lapjai, érezhetően megkopott a harci kedv. A feltankolt italmennyiséget például alaposan túllőttük, és az utolsó nap végén majdnem annyi piánk maradt, mint amennyit benyakaltunk. Tehát a „huzat” sem volt már olyan, mint a hőskorban, és a zenés-táncos mulatságok jelentette minden estés elfoglaltság sem jelentett már akkora élvezetet. „Hjaj, nem bírom én ezt már, gyerekek” – sóhajtott nagyot Levi, miközben zombiként takarítottunk a hazautazás előtt. Hát igen. Amíg korábban mindig mi voltunk az éjszaka császárai, addig az uralkodók utolsó éjjel már csak tessék-lássék módon keltek útra. A látszatot azonban tartani kell, senki sem vallotta be, hogy szívesebben szunyókálna otthon az ágyikójában. „Se kedvem, se erőm nincs már hozzá” – mondta Zalán, amikor kiértékeltük a táncparketten töltött időt. „Más dolgok kerülnek előtérbe, például a végtelen vedelés sem esik már jól. Inkább szavazok egy mozizásra a csajommal, meg egy másik párral”. Tessék, még mondja valaki, hogy a férfiakat nem lehet megszelídíteni.

Talpra bajnok, most jön a negyedik menet!

Így lesz hát a vad oroszlánból bájosan nyávogó kölyöktigris. Ám hiába peregnek sebesen a szemek a homokórában, akadhat egy terület, ahol szívünk Hölgyei nem bánják, ha még mindig mi vagyunk az állatok királya. Teljesíteni ugyanis kell! Ahogy halad előre az idő, nem biztos, hogy választottunk szexuális étvágya csökken. A társaságnak például volt olyan tagja – nevét fedje jótékony homály -, aki kimondottan örült a haveri körben eltöltött hétvégének, mert így legalább erőt gyűjthetett, mielőtt újra megsokszorozódnak a feladatai az ágyban. „Nem bírom tartani a lépést az én kis cukorfalatommal” – tárta szét a karját a bukott lepedővitéz. „Amikor eljutunk a napi negyedik szeretkezésig, ott már azt érzem, hogy képtelen vagyok a megfelelő teljesítményre. Te jó ég, ha visszagondolok arra, hogy régen még a napi hat is ment…”. Kész szerencse, hogy nem versenyről van szó, hanem kölcsönös örömszerzésről. A nők különben is annyira gyengéd és érző lények, hogy elfogadják, ha nem szól már olyan gyakran a hatlövetű. Ráadásul, ha így folytatjuk, hamarosan annak is örülhettek, kedves Hölgyek, ha a szerszám – szilaj harciménként – még képes lesz ágaskodni. Mondom én, hogy még a férfiak is öregszenek…