Mi ez a punnyadás, fiatalok?

Kevés mondattal lehet úgy kiakasztani, mint az „Öreg vagyok én már ehhez” sóhajtással. Amikor erejük teljében lévő férfiak és nők mondanak le „vénségükre” hivatkozva a világi élvezetekről, attól feláll... a szőr a mellkasomon! Éppen ezért nagyon kedvelem a „mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát” mondást, amiben sok igazság van. Rossz végignézni, ahogy a korábban tivornyázó, kalandvágyó ismerősök szép lassan bebábozódnak – csak belőlük nem gyönyörű pillangó lesz, hanem valamilyen megkeseredett, fonnyadt lény. És nem arról beszélek, hogy felelősségteljes, tönkölybúzás kenyérkeresőként, harmincvalahány évesen minden hétvégén a diszkóban kell ropni, mert az már inkább gáz. Teljesen érthető, hogy változnak az idők: ami tegnap még poén és party volt, az ma már nem feltétlenül az. De ettől még nem kell, hogy az egyetlen szórakozás az legyen, hogy mackóalsóban hallgatjuk az otthoni óra ketyegését. Főleg akkor nem, ha a partnerünk lábában meg még javában benne van a mehetnék. És ez igaz férfiakra és nőkre egyaránt. Na jó, inkább a férfiakra – ezért is látom én ezt olyan jól Pasiszemmel.

Vadmacskából szobacica

Hölgyeim, nagyon sok fickó érzi úgy az aktuális barátnője mellett, hogy néhány évvel korábban kellett volna egymásra találniuk. A csaj ugyanis végeláthatatlanul ontja magából a pajzán és mulatós sztorikat – amik a múltban történtek meg vele. És mi van most? Még alig bukik le a nap a láthatáron, már ásítozik, és csak egy könyvre meg egy bögre teára vágyik a hangos zene és a házi pálinka helyett. Ennek alapján állítom, hogy a gyengédebbik nem hajlamosabb a megfáradásra. És ezt most ne keverjük össze azzal az ostoba macsó hozzáállással, miszerint „én oda megyek, ahova akarok, neked asszony meg itthon a helyed”! Mert mi, pasik éppen azért epekedünk, hogy legyenek közös programok, hogy a számunkra fontos pillanatokból szívünk szerelme se maradjon ki. Több falkatagunk is ott követ el végzetes hibát, hogy mint a konyhapulton felejtett tej, megsavanyodik a nő mellett. Ebből aztán az lesz, hogy a tévét meg egymást nézik a nappaliban, és mindketten azon siránkoznak, hogy igazából mást vártak az élettől. Nem kell feladni! Egy férfi legyen a tettek embere, és ha nem marad más, nekünk kell felvállalni, hogy nőnknek megmutassuk: néhanap még most is lehet a tűsarkú esti viselet – nem csak az alvós kötött zokni.

Nyalakodás házon kívül

A fentiekből talán az jött le nektek, hogy a teremtés koronái másra sem vágynak, minthogy minden éjjel vadul pörögjenek a diszkógömb alatt, miközben fejhangon a „Stayin’ alive” sorait süvöltik a retro táncparkett homályában. Tévedés! Nem kell ilyen nagy dolgokra gondolni. Sokszor egy egészen aprócska programocska is elég, hogy kirángasson minket a tunyaság langyos, ám kissé bűzös posványából. Egyébként meg elég furák vagytok, Ti nők. Arra nagyon tudtok panaszkodni, hogy a „pasim engem sosem visz sehova”, ha viszont azzal az ötlettel állítunk haza, hogy „szívem, öltözz, elmegyünk valahova”, akkor csak húzzátok a szátokat, és a legkevésbé sem lelkesedtek. Szerencsére azért nem mindegyikőtök ilyen, és akiben még maradt egy kevés a bohó énjéből, az tudja értékelni az ura váratlan programajánlóit. És tényleg nem földkörüli túrára kell gondolni. Egy fagyi a közeli, hangulatos cukrászdában, andalító ballagás a sétálóutcán, vagy közös könyvvásárlás (igen, mi is szoktunk olvasni…). Ennyi, nem kell több. Tudjátok, férfiak vagyunk – alacsonyak az igényeink.

„Kicsim, ugye milyen állat, amikor gerjed a gitár?”

Ha megfelelő időben és kellően vonzóan tálaljuk az esti kiruccanás ötletét, akkor nagy az esélyünk arra, hogy a Hölgy rá is bólint a felvetésünkre. Persze járhatunk külön utakon is, csak ebből hosszútávon biztosan súrlódás lesz. Az nem vezet jó eredményre, ha a pasi hódol a maga kis szenvedélyeinek, a nőjének meg nincs más dolga, mint várni őt otthon. Pedig könnyű ebbe belefutni: baráti társaságunk egyik tagja éppen arra panaszkodott, hogy kedvese egy ideje nyugdíjas tempóba kapcsolt, mióta a barátnői sorra házasodtak vagy gyereket szültek. Egyedül meg nem mozdul ki a leány sehova. Ám lehet, hogy önként választja az otthon melegét. Egyszer mondjuk, tehetünk egy próbát azzal, hogy elrángatjuk a huszadosztályú focimeccsünkre, vagy a dühöngő közepéről végignézheti, ahogy a kedvenc zenekarunk koncertjén tombolunk, de: 1. nem biztos, hogy osztozik a lelkesedésünkben, 2. ne csináljunk ebből rendszert. Vagyis találjuk meg a kompromisszumot, mert azzal a mi programunkat is tönkreteszi, ha mellettünk ásítozik, vagy ami rosszabb: durcul. Egy okos nő képes azt mondani: „Menj csak, drágám, én elleszek itthon. Érezd jól magad!”. Na, az ilyen mondatokat nagyon tudjuk értékelni!

Pasi-pizsi

Tudom, most nyilván megint az fogalmazódik meg bennetek, hogy miért gondolom azt, hogy egyedül a hercegnők sápadhatnak bele a lakás meszelt falaiba, a hercegek meg az élet és az éjszaka császárai. Szó sincs erről! Egyrészt utaltam is már rá, mikor leírtam azt a női panaszt, mely szerint „A pasim nem visz engem sehova!”. Tudjátok mit? Képletesen szólva, szépen nyúljatok a hóna alá, és emeljétek fel a terebélyesedő hátsóját a kedvenc tévénéző foteljéből! Nem muszáj várnotok arra, hogy ő legyen a mókaszervező! Modern kort élünk, egy nő is simán megmondhatja, hogy ide menne, meg ezt vagy azt szívesen megnézné. És képzeljétek, hallottam már Hölgyek ajkai mögül azt a morgást, hogy „A barátom minden este fáradt”. Ehhez még hozzá szoktátok tenni, hogy „csak tudnám, mitől”. Így nektek sem marad más, mint pápát inteni Mr. Elcsigázottnak, és a saját kezetekbe venni az irányítást. Hiszen senki sem mondta, hogy csak egyedül álló csajok járhatnak például zumbázni! Ki tudja, ha tetszett, talán még a házas barátnőtöket is sikerül egyszer elcsalnotok. Egy a lényeg: ne hagyjátok magatokat! Ígérem – veletek vagy nélkületek -, mi sem tesszük!