Miért akarnak a nők esküvőt?

Tudom, a Ti napotok, amikor mindenki rátok figyel, és – jó esetben – egyszer az életben adódik ilyen alkalom. De akkor meg mire fel ez a panaszáradat? Hogy miről beszélek? Elég csak egy kicsit belefülelni két, házasság előtt álló tündérke társalgásába, és a férfiben máris megfogalmazódik a címben feltett kérdés. Azt most nem kezdem boncolgatni, hogy nekünk, pasiknak annyira mért nem vonzó a házasság gondolata (tudjátok, a musztáng szeret szabadon vágtatni a mezőn…), viszont az megér néhány bekezdést, hogy miért várjátok annyira, hogy felcsendüljön a nászinduló, ha az odáig vezető út válogatott bosszúságokkal van kikövezve. Sajnos, megint ott tartunk, hogy a férfiaknak egyszerűbb. Kerítünk egy olyan öltönyt, amibe beleférünk, valahogy végigszenvedjük magunkat a polgári és egyházi szertartáson (sőt, ha lehet, inkább csak az egyiken), aztán jöhet a buli része, vagyis a lakodalom. Mi tagadás, ezen a téren is szeretünk beleülni a készbe, és az előkészületek alól kibújni egy mosollyal: „legyen minden úgy, ahogy Te akarod, édesem”. Ezzel pedig aztán szép kis tortúra elé állítunk Titeket.

Egy menyasszony menü rendel!

Az elfogyasztott ebéd ízére nem is emlékszem, annyira koncentráltam arra, hogy minél több mindent megjegyezzek a két Hölgy eszmecseréjéből. Szemem sarkából néha feléjük pillantottam, hogy lássam, szegény férfitársaim kiknek az igájába hajtják a fejüket. Ám tekintetemet nem is tudtam a szöszi buksikra vetni, ugyanis pillantásom megakadt azon a szörnyű zöld hínáron, ami saláta álnéven a tányérjukra kúszott. Az önjelölt nyuszilányok nem túl nagy élvezettel nyammogtak a zöldségeken, és ezért szinte már sajnálni is kezdtem őket. Bebizonyosodott: egy nőnek már hónapokkal az esküvő előtt elkezdődik a kálvária. Ugye, azt nagyjából már 16 évesen megálmodja, hogy milyen ruhában szeretne majd az oltár elé lépdelni, ezt persze később felülírja az, hogy a barátnői milyen szabászati remekben mondták ki a boldogító (?) igent. Valamilyen furcsa oknál fogva a nők mindig két számmal kisebb ruhát választanak ki, legalábbis más magyarázatot nem találok arra, hogy miért kezd mindegyikük már negyed évvel a lagzi előtt veszett fogyókúrába. Az ételfutároknál csak a súlycsökkentő oldalról rendelnek mindenféle válogatott borzalmakat - ha nekem ilyen vállalkozásom lenne, tutira indítanék egy „Menyasszony menüt”, és már dőlne is a lé. Persze miért állnának meg a Hölgyek a fogyókúránál, mindaz mit sem ér némi mozgás nélkül. Ennek szellemében – további üzleti nyerészkedés céljából – egy fitnesztermet nyitnék, és hála a leendő aráknak, szépen megszedném magam a popsit feszesítő zsírégetésükön.

Kontymánia

Megkerülhetetlen: milyen frizurája legyen a nőnek az esküvőn? Megint csak nekünk könnyebb az élet. Egy férfinél baromira nem nézi senki, hogy milyen séróval vonszoljuk oda magunkat az anyakönyvvezető elé, a gyengédebbik nemnek viszont létfontosságú kérdés, hogy mit szól majd a násznép a tollazatához. Így aztán azok a csajszik, akik alapvetően semmilyen frizurával nem rendelkeznek, idejekorán elkezdik növeszteni ezerrel, hogy az esküvő napján a szakavatott kezek valami rendet szabjanak a rakoncátlan tincseknek. Amúgy pasiszemmel felettébb vicces, hogy akinek tök egyenes szálú a haja, az biztos, hogy a nagy dátumra bongyorítja; akinek meg alapból göndör, az száz százalék, hogy durván nekiesik a hajvasalóval, és vonalzó egyenességű hajjal rebegi el az igent. Kábé mire szívünk választottja odakerül, hogy apósunk bevezesse a házasságkötő terembe, azt vesszük észre, hogy az apus mellett egy olyan nő lépdel felénk, akit az életben nem láttunk korábban. Hölgyismerőseim erre szokták gúnyosan megjegyezni: egy nap erejéig bárkiből ki lehet hozni a legjobbat. Ennyit a női barátságról.

Asztaltáncoltatás

A szertartás egyetlen pontja, ahol a felkészülés időszakában hallatni szeretnénk a hangunkat: a vendéglista. Mi, pasik, ugyanis szívünk szerint a haverokkal mulatnánk az éjszaka során, de mivel annyi fáradtságot már nem veszünk, hogy nagyobb szeletet kérjünk a szervezésből, ezért ezt is átengedjük a jövendőbelinknek. Így aztán a lakodalomban egy rakás vadidegen arc járja körülöttünk a kacsatáncot. Amikor a lista összeállításakor felelősségre vonjuk a nőnket – akinek egyébként nem kevés fejtörést okozott a nevek szelektálása -, akkor kis drágánk általában azzal mentegetőzik, hogy „Józsi bácsit csak nem hagyhatjuk ki!”, meg „Marikáékat muszáj volt meghívni, hiszen ők is meghívtak minket”. A gyengédebbik nemnek meg nagyon fontos az, hogy nehogy bármi rosszat mondjanak rájuk a hátuk mögött, ezért aztán a cimboráinkat kihúzzák a listáról, és a soha nem látott rokonaikat ültetik az asztalokhoz. Ja, ha már itt tartunk: mekkora dilemmát okozhat az ültetési rend összeállítása? A végére tényleg egész megsajnállak Titeket, hogy mennyi problémát okoz nektek az esküvő előélete…

Hajadoni viszlát

Csak két szót mondok, legénybúcsú és lánybúcsú. Szerintem ettől mind a vőlegényt, mind a menyasszonyt kiveri a hideg verejték. No persze, nem a saját „rendezvényük” miatt. Pasik számára az utolsó szabad este nem képzelhető el buli nélkül, amihez általában nem kevés alkohol, és a ruhájuktól fokozatosan megszabaduló hölgytársaság párosul. De azért a nőket sem kell féltenünk a petrezselyem árulásától, és a patentos naciban, olajozott felsőtesttel tekergő fajtársainktól. Szóval még az utolsó pillanatokban is találunk olyasmit, amin lehet idegeskedni. Együttérzésül a nőknek: ebben az aggodalomban mi is osztozunk veletek. De azért továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a házasságig eljutni a nőknek nagyobb megrázkódtatás. És akkor arról még nem is szóltam, hogy milyen nehéz jó manikűröst és kozmetikust találni.