Miért nincs a nőknek zenei ízlése?

Előre látom már, hogy gondolatban miket kapok tőletek ezért a címért, kedves női olvasók. Igyekszem a második mondatban leszögezni: nem általánosítani akarok, de igenis számszerű statisztikai adatot lobogtathatnék a szemetek előtt arra vonatkozóan, hogy nektek majdnem mindegy, mi rivall a fületekbe. Mi eggyé válunk, benne élünk a hangjegyekben, míg titeket ez – tisztelet a néhány kivételnek – csak felszínesen simogat. Vegyük például a koncerteket. Alapból szinte minden ilyen eseményen több a fickó, és ha ez mégsem így van, az általában két dologra vezethető vissza: 1. a zenekart eszméletlenül jó pasik (hogy a Ti nyelvjárásotok szerint fogalmazzak) alkotják, vagy 2. az adott előadó vagy banda épp népszerűsége csúcsáról tekint le a pórnépre, így aztán kimondottan trendi dolog jegyet váltani a fellépésükre. Pedig ha tudnátok, hogy számunkra micsoda kincs az, ha olyan nőre bukkanunk, akinek határozott véleménye van a zenéről, a stílusokról; az meg kész Kánaán, ha pár kedvenc együttest is képes megnevezni. Amúgy abszolút nem vagytok reménytelen esetek a hangjegyek mezején, csak egy kicsit terelgetni kell titeket. Például felnyitni a szemeteket és kimosni a fületeket, hogy nem kizárólag az a muzsika létezik, ami az éterben szól.

Gyere, hangolj át!

Ragaszkodom például ahhoz a felvetésemhez, hogy a rádiót, mint találmányt, kizárólag a nők kedve miatt hozták létre. Van egy mondat ugyanis, amivel a sírba lehet kergetni – és még hány másik falkatársamat. Amikor jó szerencsénk mellénk taszigál egy csinibabát, a hímek egyik első kérdése (ezt érdemes megfigyelni!) biztosan a kis drága zenei ízlésére irányul majd. Részünkről jön egy „Milyen zenéket szeretsz?”, amire feleletként egy „mindegy, ami éppen a rádióban szól”-t kapunk. Ah, ne Hölgyek, ne! Ez annyira lehangoló! Komolyan, ebből is látszik, hogy mennyire mások a zenehallgatási szokásaink. Amíg mi elmerülünk, és minden idegszálunkkal megéljük az elpengetett és kiénekelt hangokat, addig számotokra ez nem több mint kellemes háttérzaj. Olyasmi, ami a túlzottan erős koncentrációt nem igénylő irodai munka, esetleg takarítás vagy főzés közben elduruzsol a háttérben, anélkül, hogy túl sok vizet zavarna. Hasonló a helyzet a zenei tévécsatornákkal is – és akkor máris ugorhatunk egyet. Akárcsak a rossz CD lejátszó.

Sokadszor hiányolom a türelmeteket

Kevés nehezebb feladat létezhet egy férfi számára, mint egy nőt odaültetni bármilyen zeneszám elé. Itt jön be a képbe a tévé. Egészen bámulatos gyorsasággal tudjátok eldönteni, hogy mi tetszik nektek, és mi nem. Alig csendül fel néhány dallam a képernyőn, Ti már nyúltok is a távkapcsoló után egy „á, ez uncsi” sóhaj kíséretében. És az esetek nagy részében túl sok beleszólásunk nincs abba, ha esetleg mi még elidőztünk volna annál az adónál. Muszáj szólni arról is, amikor közös zenehallgatásra vagyunk kárhoztatva szívünk tündérbogarával – akár a kocsiban, akár egy hosszabb utazáson a megosztott fülhallgató által. Mi gyermeki ábrázattal üdvözöljük a számunkra kedvesen felcsendülő melódiákat, majd a lebegésből az hoz vissza a földre, hogy 20 másodperc múlva már egy másik szerzemény szól. „Most miért nyomtad tovább, hiszen ezt Te is szereted?” – kérdezzük ledöbbenve szépségünktől. „Igen, de most nincs kedvem ehhez a dalhoz.” – tüzeltek vissza csípőből. És ez aztán így megy szépen az egész album alatt. Így próbáljon meg az ember fia új zenéket mutatni a csajának! De azért mi ettől még nem adjuk fel, és több módszert is kipróbálunk, hogy megreformáljuk – az alig létező – zenei ízléseteket.

Ne álljunk az első sorba!

Arra, hogy némi muzikális kultúrát oltsunk belétek, az egyik lehetőség az, hogy leültetünk titeket a hifi vagy a számítógép elé, mondván: „Ezt hallgasd meg, édesem!”. Ez az esetek nagy többségében nem szokott működni – éppen az előbb leírtak miatt. Míg mi kíváncsi tekintettel várjuk a reakciótokat, addig Ti már a második taktusnál megpróbáltok elkezdeni beszélgetni, vagy rávágjátok, hogy nektek ez nem tetszik. „De hát még nem is történt semmi!” – mordulunk fel a felháborodás határán, ám ekkora már elvesztettük a harcot. A másik út, hogy elcibálunk Titeket a kedvenc bandáink koncertjére. Nem is gondolnátok, hogy bennünket mennyire jóleső érzés tölt el akkor, amikor ott süvöltünk a színpad előtt, a kis angyalunk pedig ott pislog mellettünk. Egyszerűen szeretnénk, ha osztoznátok az örömünkben, márpedig ez veletek együtt lehet teljes. És láss csodát, ilyenkor a legtöbb esetben mindig elismeritek, hogy tetszett a zene! Persze sok múlik a mi előzetes szelekciónkon, vagyis a Belező Hasfelmetszők lemezbemutató bulijára annyira nem tanácsos elrángatni a nőnket…

Paradicsom hangjegyekből

Ennél már tényleg csak az a szebb, ha fordítva történik a dolog, és a lány fog karon minket, és visz el az általa imádott fellépő zenés-táncos estjére. Talán kis lépés ez neki, de a szemünkben óriási dolog. Az pedig maga a non-plusz ultra, ha a Hölgy is szenvedélyes zenerajongó. Például ismerkedési szakaszban sokat lendíthet a dolgokon, ha akad néhány közös, bálványozott színpadszántó szakember; de később is igazán jól jöhet, ha meg tudjuk beszélni a zenei világunkban történt legfrissebb aktualitásokat. És higgyétek el, nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a mi fajtánkból sem mindenki vájtfülű kritikus, sőt… De ez mégis valami olyasmi, ahol többnyire nyugodtan ránk bízhatjátok magatokat. Csak engedjétek meg, hogy gyengéden megfogjuk a bájos kacsótokat, és megmutassuk, hogy amit Ti idáig a tömegmédia jóvoltából zenének gondoltatok, az távolról sem az. Ennek fejében mi akár több más területen is átengedjük az irányítást nektek. Nem is rossz üzlet, ugye?