Miért szelídül meg minden nő?

Mindig lemaradunk valamiről. Olyan nincs, hogy minden klappoljon. Egyesek csak a buszról csúsznak le, mások álmaik melójáról, esetleg a mindent felperzselő szerelemről. Bennem is van hiányérzet. Hiszen férfi volnék. Ráadásul hiszem, hogy kantársaim közül nem egyedül toporgok ebben a helyzetben. Én a nők vad korszakáról maradok le. Arról, amikor kiélik magukat. Nagyon vicces, hogy a közösségi oldalon olyan Hölgy ismerőseim posztolnak ki képet a boldog családi életről, akikről jól tudom, hogy korábban egyetlen józan hétvégéjük sem volt; de akad olyan is, aki a gyermekét mutogatja mosolyogva, holott egykor nem titkoltan azzal a szándékkal ment le rendszeresen a diszkóba, hogy találjon magának egy férfit, aki azon az estén majd jól… szóval értitek. Hiába tartja a mondás is, hogy kurvából lesz a legjobb feleség, de itt nekem valami akkor is sántít. Túl látványos ez a javulás. Mi, férfiak legalább még igyekszünk őrizni a fiatalság látszatát, de Ti, nők, meg sem próbálkoztok ezzel. Ezen a héten elmesélem nektek, hogy Pasiszemmel miért oly’ fájdalmas és kiábrándító ez.

A korral nemesedik? A korral romlik!

Úgy alapjáratban rosszul vagyok attól, amikor egy ereje teljében lévő emberi lény azt mondja, hogy „eh, öreg vagyok én már ehhez”. De amikor ez egy harminc felé még alig lopakodó nő száját hagyja el! Ne már! Ez is csak azt bizonyítja, hogy a kiéléses szakasz létezik. Máskülönben nem lenne honnan visszafogni a tempót. Persze ennek a „nagykanállal habzsoljuk az életet” hozzáállásnak az intenzitása alanyonként változik. Mert van olyan csaj, akinek ez csak annyit jelentett, hogy néha megivott pár pohár bort; míg más a vad éveiben tényleg több „azt” fogott, mint kilincset. Előbbinél különösen megmosolyogtató az „én öreg vagyok már ehhez” kijelentés. Mihez, Szivi? Egyfelől hajlamos vagyok elhinni, hogy ez egy természetes folyamat, és nem lehet ugyanazon a lángon égni hosszú-hosszú időn át; de ha túl nagy a különbség a két véglet között, az gyanús. Ott én erőltetettséget vélek felfedezni. Vagy csak a féltékenység szól belőlem, hogy én mindig csak a sztorikat hallottam a nőktől, de vadmacskák helyett szobacicákat kaptam.

Derekas helytállás az orgián

Akiknél mindig csalódottan állapítottam meg, hogy a legjobb dolgokról lemaradtam. Volt, aki arról mesélt pikáns történeteket, hogy micsoda szexuális kalandokban volt része, vagy nem volt az a részeg tivornya, amit kihagyott volna. Vagy éppen azt ecsetelte, hogy egykor micsoda domina cuccai és különböző játékszerei voltak, esetleg régebben csak magas sarkúban lehetett látni. Mostanra viszont már a cipőtől azt várja, hogy kényelmes legyen, az ostor-bőrszerkó duót pedig kellően meleg ruhadarabokra cserélte. Ha pedig nagy néha eljár otthonról, akkor hamar ásítozni kezd, az alkoholra meg rondábban néz, mint a főnökére hétfő reggel. Nem állítom, hogy ez pusztán női jelenség, de a férfiaknál ritkábban lesz totális bárány a farkasból. Egy csődör mindig csődör marad. Esetleg némileg be lehet törni, de végleg képtelenség megszelídíteni. Most, hogy ezt mind szépen leírtam, és magatokban alaposan elküldtetek a sunyiba, eljött az ideje, hogy bemutassam a másik oldalt is. A világosabbat. Mert hát lehet nekem hiányérzetem, attól még tisztában vagyok a dolgok menetével. És ahol egyszer elő lehetett hozni a vadmacskát, ott talán sikerülhet kicsalogatni még néhányszor…

A hercegnőből is lehet boszorkány?

Azt hiszem sejtem, miről lehet itt szó. Egyfelől többnyire mindig arra vágyunk, ami épp nincsen, másrészt nincs olyan életforma, amit ne lehetne megunni, amiben nem lehet kiégni. Ezért aztán szinte magától értetődő, hogy ha egy Hölgy éveken keresztül volt az éjszaka királynője, később arról ábrándozik, hogy inkább a délelőttök Hamupipőkéje szeretne lenni. Herceggel, annak a menő állásával, lakással és egy vagy több gyerkőccel. Pasiszemmel ez mind szép és jó, csakhogy köztünk bőségesen akadnak olyanok, akik nagyítóval böngészik a csaj múltját. És nem biztos, hogy mindig hisznek neki, amikor azt mondja: az rég volt, Ő már mást akar. Erre egyik haverom így reagált: „ha egyszer ilyen volt, mi a garancia arra, hogy mellettem nem támad fel újra az élni akarok ingere?”. Semmi. Ugyanis biztosítékot senki sem adhat. Semmire. De ahogy én elnézem, a gyengédebbik nem ebből a szempontból sokkal megbízhatóbb, mint mi. Kedveseim, nálatok nem nagyon létezik kapuzárási pánik. Látjátok, mire lassanként a cikk végére érek, a saját fajtánk kritikáját fogalmazom meg.

Harapni nem, de karmolni még tud

Ami abból is látszik, hogy igazából sóvárgunk azután, hogy egy… miként is írjam le finoman… szóval egy kellően szabados erkölcsű nő kopogtasson a libidónk ajtaján; olyan, aki az utolsó divat szerint öltözik és semmire sem mond nemet. Ám most jön az a de, ami mindig ott van. Alapvetően a mi fajtánk sem tudja, hogy mi a fészkes fenét akar az élettől, tehát ha egy ilyen csaj tényleg a horgunkra akadna, néhány kósza óra után biztos dobnánk. Pláne akkor, ha már mi is abban a szakaszban vagyunk, amikor inkább csak a szájhősség létezik, de a nyugalom már többet jelent, mint a tombolás. Ahogy egy cimborám mondta igen találóan: „nem azt a nőt szeretném a gyerekeim anyjának, akivel bármit megtehetek az ágyban”. Egyszer ezt már idéztem, mert ebben minden ott van. A teljes képhez pedig az is hozzátartozik, hogy bár összességében valóban lecsillapodtok, azért a megfelelő férfi megfelelő kérésére időszakosan elő tudjátok venni a belevalóbb éneteket. Azt hiszem, ez pont elég. Azaz Pasiszemmel jobb, ha nem a válaszokat keressük a miértekre, hanem elfogadjuk, hogy a nők megszelídülnek. Majd mi nyomjuk a gázt helyettetek is. Amíg bírjuk.