Mikor a férfiből előtör... az ember!

Azt már kamaszként gyanítottam, hogy több van a hímekben, mint ahogy azt a nők hangoztatták. Mindez ott nyert először bizonyságot, mikor a ballagásra készülődve egyik osztálytársamtól az iránt érdeklődtem, hogy melyik búcsúzó dalt énekli majd a legszívesebben. „Énekelni? Örülök, ha nem bőgöm el magam!” – jött a válasz, igen meglepő módon. Nocsak, egy, a férfivá válás küszöbén ingadozó kanpalántának lehetnek ily’ gyöngéd érzései? Pedig ez az első, amit próbálnak belőlünk kiirtani. Ugyan melyik gyerek ne hallotta volna az „egy ilyen nagyfiúnak nem szabad sírni” korholást, amelynek még „szebb” és együttérzőbb verziója a „csak nem lány vagy, hogy sírsz?” feddés, amely főleg a magukat keménynek láttató férfiak szájából hangzik el. Csak sajnálni tudom őket, hogy olyan korban éltek, amikor az érzelmeket hét lakat alatt kellett tartania a teremtés koronáinak. Szerencsére az idők változnak – ahogy a férfiak is! Napjainkban egyre kevésbé ciki, ha egy pasi megmutatja: nemcsak esze és legbecsesebb szerve, de szíve és lelke is van. Erről nyújtanék át nektek néhány szemléltető példát Pasiszemmel.

Azok a forró nyarak…

Nem hinném, hogy csak a nőknél lenne úgy, hogy az évek múlásával egyre szentimentálisabbak lennének – ez a férfiakra is igaz. Kerülném a nosztalgikus felhangokat, de amíg az ifjonti hév csődített le minket a nyaralóba, addig vajmi keveset lelkiztünk – legfeljebb csak azt vitattuk meg, hogy kinek milyenek az esélyei a kiszemelt csajnál. Ahogy viszont egyre több lapot tépünk le az évek és évtizedek naptárából, már az kisebb csodának minősül, ha egyáltalán sikerül leszervezni egy haveri nyaralást. Itt a munka szól közbe, ott az asszony, a harmadik helyen meg az érkező gyerek, és a végére a kezdeti nyolcfős brancsból jó, ha négy tag megjelenik egyszerre. Az alkalom felértékelődik, és az egyik estét muszáj felhasználni arra, hogy a poharakat a baráti kitartás és összetartozás eme csodálatos megnyilvánulására ürítsük. Könnycseppet senki sem morzsol el – az gáz lenne, meg a gyerekkori tanítás még él bennünk… -, de azért egy köszöntő beszéd mindenképp elhangzik abból az alkalomból, hogy megint eltelt egy év, és bár a bankszámlánk és az úszógumink hízik, a hajmennyiségünk és a szabadságunk ellenben jelentősen kopik, de ettől még itt egy újabb nyár, amikor a falkára közös mulatság vár!

Mert a barátoknál nincsen fontosabb

Ahogy már említettem, azok a szerencsétlen bajtársaink, akik nem tudnak eljönni egy ilyen hétvégi kanbulira, talán épp az esküvői előkészületek miatt maradnak távol. Amíg mi a fürdőnadrágokat próbálgatjuk, szegény srác épp szmokingot válogat, meg intézkedik, hogy majd a virágcsokrokat az ünnepi asztalon ne az allergiás Ilike néni elé tegyék. Ha igazán jó barátok vagyunk, az esküvőn úgyis találkozunk, már csak azért is, hogy a nehéz próbatétel óráiban – nem is lehet olyan egyszerű kimondani azt az igent… - támogatást nyújtsunk. A lagzi pedig talán az utolsó alkalom a frissen bekötött fejű férjnek, hogy még utoljára a pohár fenekére nézzen. Ilyenkor maga köré gyűjti a leghűségesebb cimboráit, és míg a zenekar a „Kék a szemét” húzza a teremben, egy félreeső sarokban a meggyűrűzött haver ígéretet tesz arra, hogy a házas évek alatt sem felejt el minket, mert a barátságnál nincsen fontosabb. Higgyétek el, tudom, mit beszélek: megtörtént eseményt mesélek el nektek. Az persze már más kérdés, hogy újdonsült férjuramnak nem sikerül majd megtartania az ígéretét, és ha nem figyelnénk rá, nyomtalanul eltűnne az asszony-gyerek-hétvégi bevásárlás jelentette Bermuda háromszögben. Persze, mi már a szándékot is dicsérjük.

Örömet az ősöknek!

Maradva még egy bekezdés erejéig a házasság intézményénél. Úgy vélem, egyetlen fajtársam sem ússza meg a rokoni vállveregetést, és a hozzá tartozó, „lassan itt lenne az ideje megnősülni, fiam” javaslatot. Na már most, ez tipikusan az a mondat, amitől a pasik 90 százalékának feláll a szőr a hátán. Mellesleg szerintem a hozzátartozó is csak azért adja ezt a tanácsot, mert ha már ő volt olyan balga, és elkövette ezt a rettenetes hibát, akkor nehogy már más megmeneküljön a rablánctól. Azonban az igazság nagy tortájának ez is csak az egyik szelete. A jó gyermek egyik legfőbb vágya, hogy örömet szerezzen a szüleinek, és sokszor ezt azzal idézheti elő, ha oltárhoz vezetheti az apu és anyu tetszését is elnyerő lánykát. Ám az ismeretségi körömben van olyan szuperhím, aki ezen is túltesz! Minap a közös fociról hazafele hajtva az egyik félelmetesen csajmágnes csapattársunk meglepő kijelentést tett, mikor valahogy a nagyszülőkre terelődött a szó. „Tudjátok, szerencsére még élnek a nagymamáim, és nagyon szeretném, ha láthatnák az esküvőmet és az unokájuk születését. Ez az egyik nagy álmom!”. A meglepetéstől köpni-nyelni nem tudtunk. Tessék, Hölgyek, még merjétek azt mondani, hogy a modern férfiakból hiányzik a romantika és az érzékenység!

Könnyáztatta kezdőkör

Mit írtam az előbb, honnan is jöttünk haza? Hát persze, hogy fociról! Az igazi férfiembernek kevés annál nagyobb gyönyörűsége van, mint amikor rúghatja a bőrt, vagy nézheti, ahogy a kedvenc játékosai teszik ezt. Mivel ez a szépséges sportág ilyen kiemelt szerepet tölt be az életünkben, így egyértelmű, hogy meglehetősen heves érzelmeket társítunk hozzá. Nekem személy szerint elég csak arra visszaemlékeznem, amikor a kölyök sulibajnokságban képtelen voltam a rivális iskola kapusán átgyötörni a labdát, és a kudarc hatására a meccs után bizony eltörött a mécses. A futball könnyfakasztó ereje azonban a felnőtt férfiakat sem kíméli: bizony az aranylábú sztárok nem egyszer adnak arra alkalmat, hogy kinyissuk a százas csomag zsepit. Ezzel a megható faktorral azért nem csak a foci rendelkezik: egyik legjobb barátom az elbukott jéghoki világbajnoki döntő másnapján mesélte, hogy bizony szaporán törölgette a szemét, mikor a magyar játékosok „csak” az ezüstérmeket vehették át. Amúgy még egy kispályás labdakergetés is befolyásolja a hangulatunkat: ha jól megy a játék, szárnyalunk a lefújást követően, ha pedig kétballábasak voltunk, azon morfondírozunk, hogy talán meg kellene próbálkoznunk a sakkal. A többiek ilyenkor azt mondják: „Ne vedd a lelkedre!”. Újabb bizonyíték, Szépségeim: mégis van nekünk olyan!