Nők az anyósülésen...

Autónk lassan döcögött az autópályán, miközben az ablaktörlők ádáz harcot vívtak az elemekkel. Sajnos, az üvegre szerelt törlő alkalmatosság jól láthatóan vereségre állt a szakadó hóval szemben. Illetve, éppen ez az, hogy még ez sem volt annyira látható. Az ominózus nap estéjén vidékről tartottunk felfelé a fővárosba, pont akkor, amikor néhány óra leforgása alatt rekord mennyiségű hó zúdult az országra. Guvadt szemekkel lestük a kijáratokat és lehajtókat, és mikor legnagyobb örömünkre a távolban egy benzinkút fényei kezdtek pislákolni, már tudtuk, hogy megmenekültünk. „Hallod, ez egy nővel biztosan nem sikerült volna!” – mondta büszkén sofőröm, majd minden férfiúi öntudatával kihúzta magát az ülésen, és amúgy macsósan megmarkolta a kormányt. Trallalázva gurultunk be a meleg kávét és éltető benzint kínáló töltőállomáshoz, ám engem hatalmába kerített a szomorúság. Ugyanis nem az én érdemem volt, hogy nem váltunk a hó martalékává, hanem azé a kedves női hangé, aki a műszerfalból az búgta: „menjen 200 métert előre, majd forduljon jobbra”. De megragadt a fejemben az, amit a fekete löttyöt szürcsölő társam mondott vezetés közben: tényleg, miért nem igazodnak el a nők a térképen?

Mondatok a jobb szélről

Gondoltam, egyedül mégsem formálok véleményt a dologról, megkérdezek egy nálam rutinosabb versenyzőt. Miki barátomat épp az ebéd utáni semmittevés perceiben értem el, így ő készséggel állt a rendelkezésemre. Még úgy is, hogy így le kellett mondania a jól megérdemelt, munkaidőben elkövetett pasziánsz partiról. Hallgassuk csak a haveri hóhintést! „Irónia nélkül, és a gyengébbik nem iránti legteljesebb tisztelettel állítom: ha lenne érzékük a tájékozódáshoz és a navigáláshoz, akkor a GPS forradalma nem lett volna ilyen átütő erejű! Szóval, ezért csak hálásak lehetünk nekik. Az említett ketyere nem mondja, hogy ’itt kellett volna’, sőt, önállóan újratervez, ha esetleg hibáztunk. Nos, nőt megkérni ilyen feladatra ahhoz hasonló, mintha nekünk, pasiknak kellene helyettük szemránckrémet választanunk. Úgy sejtem, ezzel érzékeltettem a feladat jelentőségét…” – zárta le mondókáját az íróasztal mögött barátom. Azt már én teszem hozzá, hogy meglátásait a falka többi tagjával is megosztottam, és… hát mit mondjak; igazán senki sem ellenkezett…

Könnyek a légzsákon

Aki ült már nővel autóban, az jól tudja, hogy a „miért jönnek át anyádék szenteste?” vita után a legkönnyebben a navigáláson veszhetünk össze kedvesünkkel. Komolyan, ha nem rajtunk múlna az út sikere, még meg is sajnálnánk kis drágánkat, amint teljesen reményvesztett tekintettel, fejjel lefele tartva méregeti a térképet. Kedves Hölgyek, ebből kiindulva Uratoknak és parancsolótoknak egy fedélzeti GPS tökéletes ajándék karácsonyra! Ha nem ezt vettetek neki, sürgősen pótoljátok ezt a hiányosságot – a magatok helyzetét könnyítitek meg! Ugyanis így elkerülhettek jó pár lehordást, amitől csak úgy zeng a kocsi belső tere, miközben a jobb sorsra érdemes térkép az öletekben ázik a könnyeitektől. Természetesen ilyenkor jön a részetekről, az „Állj meg, én kiszállok!”- fenyegetőzés, megtoldva egy „Én így nem megyek veled sehova!”- királynő drámával. Ha rajtatok múlik, akkor tényleg nem is megyünk sehova, mivel nem találjátok a célállomást!

Nem telefon…

Ennél csak akkor húzhattok rosszabbat, ha segíteni próbáltok – mindenféle előképzettség nélkül. Általában amúgy is késésben vagyunk - vagy miattatok, vagy miattunk, de inkább az előbbi -, így a fejünk a viola összes színárnyalatában játszik. A férfihez szólni vezetés közben amúgy is olyan, mint az oroszlán elől ellopni a betevő antilopját; magyarán életveszélyes. Drága női navigátorok, mint pasi pártfogótok tanácsolom nektek, hogy kerüljétek el az utolsó pillanatban bekiabált „Itt kellett volna lekanyarodni!” és „Én mondtam, hogy arra kellett volna menni!” bölcselkedéseket, különben újfent kereshetitek a zsepiteket a retikül mélyén. Merthogy a hím válasz („Ha ilyen jól tudod, akkor vezess Te!”) nem marad el; és kezdődhet egy újabb balhé…

Kódolva vagyon

Mint alapos férfi, gondoltam megkérdezek egy szenvedő alanyt is, vagyis egy nőt: ugyan, árulja már el, mi áll a háttérben. Arról már nem is beszélve, hogy így legalább volt indokom elhívni a rendkívül csinos Juditot vacsorázni. Nevezett Hölgy pszichológiai kutatásokat folytat, így aztán valóban a legilletékesebbhez fordultam. Elmondása alapján a kanoknál a bal agyfélteke dominál, és ez tehető felelőssé a jobb tájékozódási képességért. Két falat között arra is rávilágított, hogy a mi egyedeink jobban eligazodnak a kétdimenziós dolgokban (pl. térkép…), míg a Hölgyek inkább házak és természeti jelenségek alapján tájolják be magukat. Ha egyáltalán sikerül egy kis ideig egyetlen dologra koncentrálniuk – tettem hozzá magamban. A szíves tájékoztatást egy zuhany alatti masszázzsal kellett meghálálnom vacsorapartneremnek. Nos, ott nem volt szükségem a GPS útmutatására…

Parkolópálya

Ha már tájékozódás, és a nem éppen kiemelkedő női képességek, akkor megkerülhetetlen a parkolás. A legtöbb tündérke még akkor is szenved ettől, ha már rég kézhez kapta a jogsiját. Persze, a fényezők és karosszéria-lakatosok megélhetéséről is gondoskodnia kell valakinek… A legszebb mégis az, amikor úgy akartok minket beterelni az üres helyre, hogy éppen oda álltok. Természetesen nő és nő között is van különbség, így eszemben sincs a teljes Hölgykoszorút megvádolni azzal, hogy antitalentum a kormány mögött. És különben is, legyetek büszkék magatokra: Ti legalább nem abnormális barmok módjára vezettek, mint a legtöbb férfi, aki kishitűségi kérdést csinál abból, ha megelőzik. Hiába, észt és türelmet a GPS mellé sem osztanak.