Senki sem mondta, hogy könnyű lesz...

Néha magam is megdöbbenek a kifinomult érzékeimen. Úgy tűnik, minden egyes női sóhajtás eljut hozzám. Annyi ideje foglalkozom már Veletek, Kedves Hölgy olvasók, hogy nem tudok semleges maradni a tőletek érkező impulzusok iránt. Egyik nap a közeli egyetem menzáján ebédeltem. Olcsósága mellett nagy előnye, hogy rengeteg dekoratív lány jár oda, akik mind szomjazzák a diplomát és a tavaszi zöldséglevest. Persze nemcsak nézni szoktam, hanem fülelni is. Ennek köszönhetően kaptam el azt a beszélgetést, aminek fentebb idézet két mondata nagyon megragadt bennem. „Senki sem mondta, hogy könnyű lesz”. „Vannak problémák, de hol nincsenek”. Pasiszemmel ez annyit jelent, hogy egyik barátnő próbálja beadni a másiknak, hogy mégsem akkora romhalmaz a kapcsolata, mint ahogy az elsőre látszik. Még a rántott sajtom is hagytam kihűlni, annyira foglalkoztatott a kérdés: tényleg nincs gondtalan szerelem? A rózsaszín köd kérlelhetetlenül felszáll? Csak a kompromisszumok maradnak, amiből egyre több és több lesz? Vagy az egész a biztonságról szól, amihez annyira ragaszkodunk? Tépelődéseim alább osztom meg Veletek.

Gyanúsan tökéletes

Vannak azok a nők, akik lépten-nyomon szeretik hangoztatni, hogy bezzeg az ő kapcsolatuk – na, olyat nem látott még a világ. Meggyőződésem, hogy őket a legtöbbetek ki nem állhatja. Ki szereti végighallgatni, hogy a másiknak pöpecül működik az, amiben mi folyton kudarcot vallunk? Ebben a típusban ráadásul az a legkellemetlenebb, hogy előszeretettel meg is tartja kioktató beszédeit. Úgy érzi, jogosult arra, hogy megmondja a frankót. Még ezt is lehetne visszafogottan művelni, de Őt ez a veszély nem fenyegeti. Fölényesen vezeti elő mondanivalóját, mintha a retiküljében a sminkkészlet és egy tartalék tanga mellett ott lapulna a bölcsek köve is. Ennél már csak az rosszabb tulajdonsága, amikor nekünk, pasiknak akar tanácsot adni. Merthogy az Ő fickója, az a mintapéldány, és nekünk is úgy kellene tennünk, stb. Cicám, hagy súgjam meg, hogy a Te bikád semmivel sem különb az összes többinél! Csak már annyi mindennel felruháztad, hogy észre sem veszed azon gyarlóságait és gyengeségeit, amelyet minden férfi cipel magával. Vagy ez nem több mint védekezés: menekülés az álmok kastélyába a valóság pusztasága elől?

Úgyis felesleges…

Ha egy nő finoman arról panaszkodik, hogy „vannak problémák, de hol nincsenek”, akkor Pasiszemmel erre egyértelmű a reakció. „És miért nem próbáljátok megoldani?” – kérdeznénk mi, hiszen gyakorlatiasak vagyunk. Legalábbis a szavak terén, mert a tényleges javítást már meghagynánk másnak. Ami bennünk is baj. Ugyanis sokszor mindkét fél a másikra vár, hogy lépjen valamit, a köztük húzódó feszültség meg szépen egyre mélyíti a szakadékot. Szomorú, de bizonyos párok képtelenek beszélgetni egymással. Ahogy kompromisszumokra is képtelenek. Bár férfiasan hozzá kell tegyem, hogy a kompromisszumok csak egy bizonyos határig működnek. Ha túl sokat kell belőlük kötni, az már áldozat lesz, és azt nem szívesen hozunk. Pláne nem gyakran, és nem nagy tételben. A lényeg az, hogy sok kapcsolatban a társak nem is tudnak ezekről a bizonyos problémákról. Legfeljebb csak belül érzik, hogy mi nem működik, de ezt nem hozzák a másik tudtára. Mert sokan eleve úgy vannak vele, hogy „áh, vele azt úgysem lehet megbeszélni”. Meg aztán minek bolygatni a darázsfészket, még a végén néhány fullánkot is begyűjtünk…

Hallgatni arany…

…és főleg biztonságos. Nem szabad elfeledkeznünk a nők hallatlan nagy biztonság utáni vágyáról. Úgy vannak ezzel, mint a cipőkkel vagy az ékszerekkel: sok mindenre hajlandóak érte. Tűrni, csendben maradni, megalkudni. Ilyenkor aztán saját magukat is győzködik azzal, ha azt állítják: „senki sem mondta, hogy könnyű lesz”. Igaz, kintről meg aztán végképp kényelmes ítéletet hirdetni. Egyébként is tudjuk, hogy a másik életében mindenki baromi okos; csak éppen a sajátjában képtelen rendet tartani. Amúgy azon a véleményen vagyok, hogy a biztonság görcsös keresése nem csak valamiféle nőkbe kódolt „gyári” hiba. Bennünk, férfiakban is él valami hasonló. Amikor tudjuk, hogy változtatni kéne bizonyos dolgokon, mégsem tesszük meg. Csak nálunk ez nem annyira a biztonság biztosítása, hanem inkább szimpla gyávaság. Jó ez úgy, ahogy van. Minek pattogni? Mert ha innen ki is lépünk, majd jön egy újabb kapcsolat, ahol némi idő elteltével ugyanúgy elmondhatjuk, hogy „vannak problémák, de hol nincsenek”. Az okos pasi azonban mérlegel, figyelembe veszi a körülményeket, és dönt. Ezt várjátok el tőlünk, nem?

Mondd, mi a gond?

Az állatkertben hallottam egyszer az egyik gondozótól: „a majmok ugyanolyanok, mint az emberek: ha nincs problémájuk, csinálnak maguknak”. Meglehetősen találó megállapítás volt ez a részéről. Hiszen gond és gond között is van különbség. Olyan ez, mint amiről egy hete írtam: képesek vagyunk-e mindenféle apróságon összeveszni, és pokollá tenni egymás életét; vagy mutatkozik bennünk némi hajlandóság az értelmes, érett felnőtt létre. Tényleg senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Ahogy általában semmi sem az. De attól még az sem biztos, hogy elviselhetetlenül nehéz. Lehet, hogy nem létezik olyan kapcsolat, ahol örökké felhőtlen az ég. Ám az is lehet, hogy a felhőkön azért mindig átragyog a nap. Biztos, hogy lesz valami gikszer, amit meg kell oldani. Hajrá. Mindenekelőtt beszéljünk róla, ne dédelgessünk magunkban titkos sérelmeket. Általában úgyis megérezzük a másikon, ha nyomja valami a szívét. Aztán meg törekedjünk a megoldásra. Most biztos azt hiszitek, hogy én meg a laptopom mellett tartom a bölcsek kövét. Hát nem. Csak most, ahogy írok, két asztallal arrébb ül egy pár. És ahogy egymásra néznek, az alapján úgy tűnik, van remény. Pedig nekik sem biztos, hogy könnyű.